Blogolj!

Újra összeáll a Pussycat Dolls

2019.11.30.

A napokban robbant a hírt, miszerint közel tíz évvel a feloszlásuk után újra összeáll a Pussycat Dolls.

Környezetvédelmi okokból nem indul lemezbemutató turnéra a Coldplay

2019.11.21.

Egy igen szokatlan bejelentéssel lepte meg a rajongóit a Coldplay, ugyanis a brit zenekar úgy döntött, hogy nem indul lemezbemutató turnéra, mert túl aggasztónak tartják koncertjeik környezetre mért hatását.

Kell egy kis idő, hogy megvizsgáljuk, hogy lehetnének egy turnénak kedvező hatásai a környezetre

- nyilatkozta Chris Martin a banda frontembere a BBC-nek.

A rajongóknak azért nem kell teljesen kétségbe esniük, hiszen az együttes nem mond le teljesen a koncertezésről pénteken Ammanban, Jordánia fővárosában lesz két fellépésük is, amit az interneten még élőben is nyomon követhetünk. Az egyiket napfelkeltekor, a másikat naplementekor tartják, az Everyday Life című albumuk két felét mutatják be. Az album egyébként pénteken fog megjelenni.

Martinék utoljára 2016-2017-ben voltak világkörüli turnén, akkor négy kontinensen összesen 122 koncertet adtak. A frontember azt is elárulta a turné lemondásával kapcsolatban, hogy nagyon csalódottak lennének, ha a következő turnéjuk nem lenne karbonsemleges.

Azért választottuk Jordániát, mert olyan helyet kerestük valahol a világ közepén, ahova általában nem jutunk el koncertjeinkkel

- magyarázta Martin.

A Coldplay a londoni Természettudományi Múzeumban is ad egy koncertet november 25-én, melynek az összes bevételét környezetvédelmi szervezeteknek ajánlják majd fel.

(Borító: magyarhang.org)

Búcsú után újra turnéra indul a Mötley Crüe

2019.11.19.

Bár a világhírű glam metal együttes már öt évvel ezelőtt végig tolt egy búcsúturnét a világ körül, most megint útnak indulnak.

Címkék: koncert, turné

Jövőre Budapesten lép fel a tinilányok egykori kedvence

2019.11.14.

Világkörüli turnéra indul Harry Styles, az egykori One Direction-tag és fővárosunkat is útba ejti.

Címkék: koncert, turné

Budapesten koncertezik a KISS

2019.11.05.

Negyvenhat év után búcsúturnéra indul a világhírű KISS zenekar. Az End of the Road egyik állomása Budapestet is érinti.

Címkék: koncert, Rock, turné