Blogolj!

Sikerült Mick Jagger szívműtétje

2019.04.05.
Dorogi László

A Rolling Stones frontemberének szívbillentyűjét kellett kicserélni, az operáció sikeresen lezajlott, a teljes rehabilitáció nagyjából négy-öt hónapot vesz majd igénybe.

Fotó: Sky News

A zenekar kedden jelentette be közösségi csatornáin, hogy a frontemberre szívműtét vár, ki kell cserélni a szívbillentyűjét, ezért a zenekar elhalasztja korábban meghirdetett turnéját az operációt pedig még a héten elvégzik. Nos, jó hírünk van, a műtét sikeresen lezajlott, a rocklegenda pedig jól van.

Szívműtétet végeznek Mick Jaggeren

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Mick Jagger betegsége miatt le kellett mondani a Rolling Stones észak-amerikai turnéját, ám akkor még nem lehetett tudni, hogy pontosan mi is a baja a 75 éves frontembernek. Most azonban már az is kiderült, hogy Külföldi sajtóértesülések szerint s zívbillentyűcsere miatt kellett elhalasztani a zenekar turnéját, a műtétet még ezen a héten végrehajtják New Yorkban.

A Bilboard arról számol be, hogy az orvosok sikerrel érték el Jagger szívbillentyűjét az egyik artérián keresztül, de megfigyelésre természetesen még kórházban tartják a sztárt, nehogy bármilyen komplikáció lépjen fel utólagosan a műtét miatt.

A frontember teljes felépülése várhatóan négy-öt hónapot vesz majd igénybe, de néhány nap múlva már felkelhet az ágyból, arra persze egy darabig még várnunk kell, hogy ismét a színpadon láthassuk. A zenekar egyébként bejelentette azt is, hogy az elhalasztott észak-amerikai turné minden állomását pótolni fogják, ám a tervekkel ellentétben a New Orleans-i Jazz Festen nem fognak tudni fellépni, ott a Fleetwood Mac helyettesíti majd őket.

Címkék: Rock

Meghalt a Ponyvaregény legendás dalának szerzője, a szörfrock keresztapja

2019.03.18.
Dorogi László

Dick Dale még a műfajon belül sem számított a legnépszerűbb előadónak, de ha nem írja meg a Let's Go Trippin című dalt a hatvanas évek elején, akkor a műfaj sosem jön létre.

Fotó: Concequence of Sound

81 éves korában vasárnap meghalt Dick Dale, akit nemes egyszerűséggel csak az úgynevezett szörfrock atyjaként tartottak számon. Hogy mi is pontosan az a szörfrock? Nos, a műfaj az 1960-as évek elején tett szert igazán nagy népszerűségre, ebben az időszakban a legmeghatározóbb zenei műfajnak számított a könnyűzenei palettán. Az átlagnál általában gyorsabb tempójú, végtelenül egyszerű tánczenére aggatták rá a kifejezést, a műfaj pedig párhuzamosan fejlődött a rock and rollal. Tulajdonképpen ezek a zenekarok is rock'n'rollt nyomattak végső soron, de egy olyan újfajta hangzással és egzotikus finomsággal megspékelve, ami mégis különállóvá tette őket.

Amiért igazán jelentős áttörést jelentett a könnyűzenében a szörfrock műfaja, az egyrészt a tény, hogy ezek a bandák cserélték le először a nagybőgősöket elektromos basszusgitárral zúzó basszerosokra, másrészt pedig úgy egyesítették a pop zene és a rock and roll elemeit, hogy az erős ritmikus elemek éppen olyan erős melodikus elemekkel társuljanak. A szörfrock daloknak nem volt szövege, mégis tökéletesen testesítették meg a hatvanas évek amerikai fiataljainak szabadságvágyát, a fiatalságot magát és a szörfözéssel összekapcsolt felhőtlen bulizás érzését, ezzel együtt a hatvanas évek második felében már egyáltalán nem számított népszerű műfajnak.

A stílus a Dick Dale által lefektetett alapokra épült fel, a szakirodalom az 1961-ben megjelent, Let's Go Trippin' című dalt szokta a műfaj első szerzeményének megnevezni, ezt a dalt egyébként később az egyik leghíresebb szörfrock banda, a The Beach Boys is feldolgozta.


Dick Dale-t a Ponyvaregény tette igazán híressé, ami ugye azért is érdekes, mert Quentin Tarantino klasszikusa jóval később, 1994-ben jelent meg, mégis a film által vált világszerte ismertté különböző popkulturális körökben az 1962-ben írt Misirlou című száma - ennek a dalnak a gitártémáját vette kölcsön a Black Eyed Peas is Pump it című slágeréhez.


Annak ellenére, hogy Dale már a hatvanas években is többször küzdött kisebb-nagyobb betegségekkel - rákot is diagnosztizáltak nála -, élete végéig koncertezett, elsősorban azért, hogy fedezni tudja egészségügyi kiadásait.

Címkék: Rock

Semlegesítő könnyű rock The Pontiac módra

2019.01.15.
Dorogi László

Bevallom kellett néhány nap, hogy a Kassandra kaotikus össszművészeti alkotásán túllépve új impulzusok után nézzek. Egy ilyen zenei sokkot elég nehéz kiheverni, és ahogy a másnaposságra a trash food és a kékszínű Gatorade - nálam abszolút bevált -, úgy a zenei másnaposságra is a legjobb egy könnyedebb harapnivalót az arcba tolni semlegesítés gyanánt.

Fotó: The Pontiac/Facebook

No, itt jött képbe a The Pontiac, bár őszintén szólva a YouTube végtelen kínálatát böngészve azért csáberőként vonzott magához Ruby Harlemék Hely a város mellett című nyalánksága - igen, kösz YouTube, hogy megjegyzed a korábbi zenefogyasztási szokásaimat. Na, de őket már ismerem, itt az ideje kipróbálni valami újat.


A The Pontiac - akárcsak Kassandráék és Ruby Harlemék - az NKA Hangfoglaló program felkaroltja és néhány napja jelentették be a srácok Facebook oldalukon, hogy tavasszal érkezik első nagylemezük, ami számomra elég izgalmasan hangzik, ugyanis a néhány fellelhető felvételük között kutakodva egy jó kis klasszikus pop-rock hangzásra leltem, erre szoktuk mi csak azt mondani a haverokkal, hogy hú öcsém, ez annyira Amerika. Nem a Donald Trump-féle, agresszív, arrogáns, világ fölött álló, lesöpörlek, leköplek, megtömlek műanyag hamburgerrel Amerika, hanem az a kellemes, steaket eszek, cowboykalapos Amerika, amit sokszor a country, a szabadság egyenértékű fogalmaként ismerünk. Látom is, ahogy ott köröz a Grand Canyon szurdokai fölött a fehérfejű rétisas, miközben a 66-os úton nyomom a Pontiacom gázpedálját.


A srácok nem titkoltan oda vannak az őszinten, érzelmeken alapuló, a szó jó értelmében vett egyszerű zenéért, John Mayerért és Bruce Springsteenért és ez abszolút hallatszik a muzsikájukon. És ez nagyon is jól van így, mert őszintén szólva nem nagyon hallottam még ennél igényesebb "igénytelen" zenét, ahol a fílingnek és a Stratocaster húrjainak kell magával ragadnia és ha az nem tud, akkor halálra van ítélve az egész. A The Pontiac tehát tavasszal ért útkeresése első állomására, amikor kiadják első nagylemezüket és mi is onnan indexelhetünk tovább ízlésünknek megfelelően.

Címkék: Rock

Agyrobbanással felérő összművészeti alkotás a Kassandra muzsikája

2019.01.08.
Dorogi László

Kedves olvasóink, rendkívüli módon megszakítjuk adásunkat, ugyanis hangbefogadó receptoraink számára egy teljesen ismeretlen univerzumból, azonosítatlan hangsorokat hordozó objektum csapódott a fülvájatainkba! Garantáltan és véglegesen fogja teljes egészében megreformálni korábbi zenehallgatásról alkotott minden elképzelésünket!

Fotó: KASSANDRA/Facebook

A drámai bevezető után magam sem tudom, hogyan fogok a rátérni a lényegre, mert az NKA Hangfoglaló program által a 21 támogatandó zenekar közé beválasztott Kassandra egy teljesen új szintre emelte/emeli a zenealkotás fogalmát, egy olyan szintre, amit ép ésszel nehéz feldolgozni, pláne szavakba önteni a kaotikus érzelemhalmazt, amit kivált. Persze, mindig kissé szkeptikusan állok az általuk megjelölt hasonszőrű stoner-progresszív-dance rock néven megfogalmazott csapásirányhoz, de őszintén mondom, ettől jobban én sem tudnám bekategorizálni azt az összművészeti alkotást, amit a lány és srácok eszményi szintre emelnek.


A Kassandra - még ha nem is feltétlenül ez a céljuk - megtestesíti azt, amire azt mondom, huszonegyedik századi, modern művészet. A ...mi szóltunk című, négy dalt tartalmazó EP-jüket nagyra tátott szájjal kell bekapni és alaposan, de tényleg jó alaposan, sokszor megrágni. És elárulom, minden egyes rágásnál más lesz az íze, éppen mint Bagoly Berti mindenízű drazséjának, mert ez a rövid, de annál meredekebb emelkedőkkel teletűzdelt hullámvasút aztán jó alaposan meg fogja dobálni a sejhajunkat.


Tovább megyek. A Kassandra muzsikája maga az emberi élet, mert épp olyan váratlanul változtatja meg a hangulatunkat, olyan szakadásszerűen vált dallamok és ritmusok között, ahogy az életünk is változik. Depresszióból szalad át örömbe, hogy aztán az elmélkedés törékeny függőhídján az élevezetek tengerébe lökjön. Valószínűleg túldramatizálom valamelyest az összhatást, de olyan szinten égett az agyamba a srácok zenéje, hogy csak és kizárólag elfogultan tudok nyilatkozni róla. S mégis, a katyvasznak tűnő káoszhangsorok mélyén stabilan húzódik meg a koncepcióhágó.


A ...mi szóltunk grammra vette meg zenebefogadói lényemet és nem is tudok mással zárni, csak az EP számomra legkedvesebb soraival. Alig várom az idei lemezt hölgyem s uraim!

Szeretnék kemény lenni, egy tesztoszteron matróz
Aki titokban jó mélyösszművész, de minden megemelt grammot naplóz
Szeretnék szemét lenni, a helyemet át nem adni
És mert csúnyán néznek rám majd sántítva leszállni
Minden bajszos nagymamának a nyelve lenni fogatlan
Szájüregben ebéd közben kanál pépként lecsúszni egyben
Meg ilyenek

Töretlenül fejlődő piszkos indie rock

2019.01.05.
Dorogi László

Elég nehéz elképzelni egy magyar zenekarról, hogy külföldön - értsd Európában - több rajongója legyen, mint itthon, de a DLRM koncertjeire többen járnak Franciaországban, mint egy-egy magyar vidéki helyszínen.

Fotó: DLRM/Facebook

Pénteken jelent meg a DLRM Ladybird & Candylight című számához készült animációs klipje a YouTube-on, ami a hamarosan debütáló - egészen pontosan január 16-án - második nagylemezük, a Suckerpunch második előfutára. Bevallom őszintén, ezelőtt nem hallottam túl sokat a bandáról - hogy ragaszkodjunk a történelmi hűséghez, semmit sem hallottam róluk -, így teljesen tiszta lappal indítottak nálam az új dallal.


A srácok a szerencsés huszonegyek közé tartoznak, akiket támogatásra érdemesnek választott ki a Hangfoglaló Program fiatal, feltörekvő zenekarokat támogató alprogramja és egy velük készült korább interjút olvasgatva egy részlet ütött szöget a fejemben: elmondásuk szerint a banda megalakulása óta egy igen progresszív utat járnak be zeneileg az alternatív rock világában, ezért arra gondoltam, nézzük meg miből lett a cserebogár és lepörgettem az első, Cheeky Pig névre hallgató korongjukat, hogy valóban érezhető-e a továbblépés az új nótáknál (Should, Ladybird & Candylight) a régiekhez képest.

A nyolc számos lemez egy igazi tökös, recsegős riffel kezdi el az arcunkba tolni az Angry Bobot, ami tulajdonképen kitűnő manifesztációja a DLRM stílusának: szabad, nyers rock. A szó legszorosabb értelmében. Már-már szemtelenül piszkos a hangzás, ami talán az új dalok esetében már nem feltétlenül igaz. A Stay away from normal egy velős kis társadalomkritika, nagyon fülbemászó köntösbe bújtatva, ami azonnal egy romkocsma mélyébe rántja az embert, ahonnan nem szívesen indul haza.


Ahogy egyre behatóbban elkezdjük megismerni a dalokat, felfedezhetünk némi westernes, countrys utóhatást, ilyet találunk a Kentucky High Chickenben is, a lemez záróakkordja, a Western spy pedig még a címében is utal a vadnyugati pisztolypárbajok füstös hangulatára. Búcsúzóul pedig még meg is sorozza a dobhártyákat egy kis zúzással - amolyan stoneresen.


A DLRM muzsikája éppen ettől igazán esszenciális, hogy minden műfajból éppen annyit csempésznek a kondérba, hogy végül egy igazán egyedi indie rock levest főzzenek ki, amelynek külföldön már több fogyasztója van, mint itthon - a lemez turnéja zömében külföldi állomásokból is állt és a srácok elmondása szerint egy-egy franciaországi koncertjükön nagyobb közönség tombolt, mint egy-két hazai, vidéki helyszínen.


A DLRM most kifejezetten szeretne továbblépni a Cheeky Pig vonalról, az új lemez első számához készült klipben pedig erre elég egyértelmű utalást is tesznek. A banda február hatodikán, az A38 Hajón mutatja be új korongját, mi pedig kíváncsian várjuk!

Címkék: Indie, Indie Rock, Rock

A Tankcsapda gitárosa talált rá az elgázolt nő holttestére

2019.01.05.
Dorogi László

Mindkét autót a sors vezette oda, ahová: az egyiket rosszkor, rossz helyre, a másikat pedig túl későn a jóra.

Fotó: starity.hu

Szörnyű tragédiával kezdődött az új év egy fiatal nő családja számára és embertpróbáló feladat elé állította Sidlovics Gábort, a Tankcsapda gitárosát. Január másodikán hajnalban egy fiatal nő szörnyű és végzetes hibát követett el akkor, amikor egy veszekedést követően az autópálya közepén kiszállt barátja autójából és a sötét éjszakában élete utolsó métereire indult.

A pár éppen a Tankcsapda koncertjéről tartott haza - ahová a zenekar gitárosa, Sidlovics Gábor hívta meg őket, a nő ugyanis régóta rajongott a debreceni trióért és a zenekar barátjának is számított -, amikor, az Isten tudja min, összeszólalkoztak, mire a nő nem csak, hogy kiszállt az autóból, de rá is zárta párjára a kocsit, hogy a férfinak esélye se legyen az útjába állni. Szörnyű döntés volt.

Nem sokkal később egy húsz éves sofőr halálra gázolta a nőt, majd mindenféle segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. Az éppen arra tartó Sidlovics Gábor talált rá - de már csak a holttestére. Mindkét autót a sors vezette oda, ahová: a gázolóét rosszkor, rossz helyre, a gitárosét pedig túl későn a jóra. Egyes beszámolók szerint Sidi a mentők érkezéséig szorította a lány kezét és sokkos állapotba került a történtek hatására. 

"Nagyon rossz hírek… A sors kegyetlen húzása, hogy ismét egy olyan embertől búcsúzunk, akinek sokat jelentett a Tankcsapda, aki közel állt hozzánk. Nagyon köszönjük, hogy ismerhettünk, hogy az utolsó pillanatig az életed része lehettünk. Legyen Neked Könnyű a Föld!"

- búcsúzott a Tankcsapda Facebook-oldalán az áldozattól. Micsoda értelmetlen halál.

Címkék: Rock

Budapest, beat rock, Marble Mist

2019.01.04.
Dorogi László

A Marble Mist 2017 tavaszán alakult, első, öt dalból álló kislemezüket ugyanezen év őszén adták ki - olvasom a banda bemutatását egy decemberi, pécsi koncertesemény alatt, amely így folytatódik: mind a négyen az ország más pontjairól érkeztek, azonban a sors és a zene szeretete végül Budapesten hozta össze őket. A város légköre és hangulata a zenéjükben is érződik, beatzenét játszanak, de ebben a beatben a budapesti, és nem a londoni lüktetés szól: zabolátlanabb, egzotikusabb és misztikusabb, pont, mint a magyar főváros. Véleményük szerint ez egy új stílus: a Budapest beat rock, ahol a beatzene forrását és hangulatát itthonról merítik.

Fotó: Marble Mist/Facebook

No jó, gondoltam magamban, lássuk a macit. Őszintén szólva nem vagyok vérmes rajongója a beat műfajnak - tisztelet persze a Beatles kivételének, akiket nem csak hogy a könnyűzene, de semmilyen más kulturális, szórakoztató és művészeti terület nem kerülhet meg - de nem is vagyok igazán ellene. Szóval van itt nekünk egy Budapest beat rockunk. Persze, nagyon nehéz nekifutni előítéletek nélkül egy ilyen kislemeznek, de az első benyomás kellemes. Tényleg jön a lüktető basszus, a lágy dallamok, az egyszerű szöveg, szóval minden komponens, ami ehhez a fajta muzsikához elengedhetetlen.


Plaszkó Bence énekes-gitáros füstös hangja kitűnően passzol a bőrdzsekis, félhosszú hajas, halál laza rocker arc imidzséhez és a srácok egyikéről sem mondható el, hogy stílusidegen lenne a megjelenése, vagy az a kis plusz flikkflakk, amit a saját hangszerükkel hozzátesznek az összképhez. De valahogy mégis az az érzésem, hogy én ezt már hallottam valahol. És az ötszámos kislemezt végighallgatva is marad bennem ez az érzés. Igen. Megvan. Tádám: Nagy-Britannia is calling.

Nincs ezzel semmi baj, ez a laza, kevés akkordos, minimalista szövegű rock and roll leszármazvány ezt követeli meg, ezt a feladatot pedig a Marble Mist is tökéletesen végrehajtja, nem véletlenül nyerték el az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatását, aminek köszönhetően már elkezdték megtervezni első nagylemezüket. Persze, ha éppen tinilány, vagy újvonalas értelmiségi lennék egy pohár borral a kezemben egy elegáns kis klub mélyén, valószínűleg jobban magával ragadna a Marble Mist muzsikája, így azért nem verem a tomporom a földhöz tőle. Össze van ez rakva úgy, ahogy kell, csak mégis hiányzik az a pici plusz, ami miatt a fülemben ez egy egyedi Budapest beat rock hangzásként marad benne. Leginkább a Tainted love című számmal sikerült ezt elérniük nálam, így ha rajtam múlna, ezen a vonalon mozgatnám tovább őket.

Címkék: Indie Rock, Rock

Nem vetődhetsz árnyékra a debreceni harmincipszivel

2018.12.29.
Dorogi László

Fesztivál, sör, lazaság, rock and roll. Az Árnyéknyúl hangzására minden bizonnyal nagy hatást gyakorolt a magyar alternatív rockzene zászlóshajójának számító 30Y, de a szövegviláguk meglehetősen távol áll a pécsiekétől. És ez nem baj.

Fotó: arnyeknyul.hu

Sok-sok évvel ezelőtt valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag még egészen máshogy görbült a tér és máshogy telt az idő. Előfordult, hogy nyaranta fesztiválról fesztiválra vándoroltunk, megittuk, amit meg kell, megettük, amit éppen tudtunk és izommerevedésig ráztuk a fejünket a lehető legtöbb koncerten. Emlékszem, egy húzós Hegyalja után Debrecenben folytattuk az önpusztítással megfűszerezett partiállatkodást a Campus fesztiválon alig két nap pihenőt közbeiktatva. Őszintén szólva ma már aligha bírnám energiával (azt meg már csak zárójelben teszem hozzá, hogy pénzzel akkor sem bírtam).

Apró jellemhibáim egyike, hogy időnként kissé képes elragadni a hév - nem a H5-ös, hanem az emberi természetű - és rá tudok gyulladni egy-egy zenekarra, amit aztán hetekig hallgatok úgy, hogy mást szinte alig. Ez történt ezen az ominózus Campus fesztiválon is, amikor hajnalok hajnalán (délután három-négy körül) éppen egy kisebb színpad előtt küzdöttünk a józanság és az alkoholmámor közötti infernóban ragadva. A színpadon a debreceni 0690 zenekar húzta a talp alá valót, bár nekünk csak a seggünk alá ment a dob meg a basszus a fűben ülve.


A 0690 nyers, őszinte rock and rolljára éppen annyira pörögtem rá, mint a napokban hallgatott Árnyéknyúl muzsikájára. Nem tagadom, a lokálpatriotizmus csírája is fellelhető a szervezetemben, ezek után már aligha okoz meglepetést, ha a nyulas fiúkról is elárulom: debreceniek. Ki vagy te? című kislemezüket idén tavasszal rögzítették Pécsett, miután a 30Y fantáziát fedezett fel bennük egy közös debreceni buli apropóján és meghívta őket a saját hangrögzítő szentélyébe. Talán ezért, talán nem, de bőven felfedezhetők harmincipszis elemek az Árnyéknyúl muzsikájában, de szerencsére a szövegviláguk egyáltalán nem olyan elvont és költői. Ez az én olvasatomban egyáltalán nem baj. 

A srácok ars poeticája rémesen egyszerű: nem akarnak sztárok lenni, de nagyon szeretnek zenélni és szeretnek gondolkozni az életen. Nem bújkálnak metaforák mögé, egyszerű zenét tolnak, egyszerű szövegekkel, egyszerű hangszereléssel. És hát miről is szól a laza, kötetlen rock and roll? Pontosan erről.


Kovács Károly (gitár, ének), Katonka Máté (dob) és Rutkovszky Dániel (basszusgitár) zenéjét hallgatva az az érzésem, mintha egy kellemesen negyven fokos, poros, kihalt színpados fesztiválplaccon sétálgatnék egy korsó sörrel a kezemben délután, de áradna belőlem a lazaság, mert jól érzem magam. Jól érzem magam, mert az Árnyéknyúl nem vetődött árnyékra, nem ígérnek sokat, de annál többet adnak. Ha valaki, hát én aztán nagyon is jól tudom, milyen nehéz négy akkordból nem elcsépelt, unalmas dalokat írni - egykor ugyanabban a próbateremben próbálkoztunk a zenegyártással, mint nyusziék -, de az érem másik oldalán ott feszülnek a könnyed rock stílus íratlan szabályai: a kevesebb néha több.


Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Induló Előadói Alprogramjára idén 309 formáció adta be pályázatát, közülük 76 előadó és zenekar léphetett fel október közepén a zeneipari szakemberekből és zenészekből álló szakmai zsűri előtt az A38 Hajó nagyszínpadán, közülük 21 kapott támogatást - köztük az Árnyéknyúl is és minden bizonnyal amiatt, amit egy-két kommentből sejtek: koncerten, élőben éppen olyan magával ragadó a produkció, mint ahogy annak idején rabul ejtett a 0690. És ha még mindig fiatal tinipicsa korszakomat élném, akkor valószínűleg az egyik kedvenc zenekarom lenne az Árnyéknyúl.

Ütős nevekkel nyitott a VOLT Fesztivál

2018.11.22.
Dorogi László

Már most biztos, hogy 2019-ben világsztárok érkeznek Sopronba, a nu-metal szerelmesei, de a klasszikus rock kedvelői is dörzsölhetik a tenyerüket.

Fotó: Loudwire

Csütörtökön hozta nyilvánosságra a Volt Fesztivál a jövő évi banzáj első külföldi és magyar fellépőit és azt kell mondanunk, ez egy elég erős antréra sikeredett. Dobpergést kérek: jövő nyáron Magyarországra látogat a Slipknot és Slash is!

A Corey Taylor vezette maszkos metálosok harmadik alkalommal érkeznek hozzánk - legutóbb 2015-ben jártak nálunk -, a lehető legjobbkor, hiszen jövő nyáron jelenik meg legújabb lemezük, ami a 2014-es .5: The Gray Chapter folytatása lesz. És ilyesmi bulira számíthatunk tőlük:


A Guns N'Roses gitárosaként híressé váló, a bandát elhagyó, majd ahhoz visszatérő, de egyébként szólókarrierbe kezdő Slash sem rég járt nálunk és magán a VOLT Fesztiválon sem most debütál. A göndörhajú gitáros érkezése azért is kitűnő hír, mert az aranytorkú Myles Kennedy vezette legénységgel érkezik Sopronba, a csapat idén ősszel adta ki legújabb lemezét.



A fesztiválra december ötödikén indul a jegyértékesítés, karácsonyra akár már meg is lephetjük magunkat egy pazar kis Slash-koncerttel, csak várnunk kell rá jövő nyárig, hogy a termést leszüretelhessük.

Címkék: Nu Metal, Rock

Közel fél évszázada nincs velünk minden idők legnagyobb gitárosa

2018.09.18.
Dorogi László

Napra pontosan 48 évvel ezelőtt, egy végzetes londoni éjszaka vetett véget Jimi Hendrix életének. Halála körül a mai napig sok a kérdőjel, egyesek öngyilkosságra, mások orvosi hibára gyanakszanak, de a legvalószínűbb mégis az, hogy baleset történt.

Fotó: Morrison Hotel Gallery

Nem született a modern zene történetében a későbbi korokra nagyobb hatást gyakorló gitáros Jimi Hendrixnél. Játéka összetéveszthetetlen és utánozhatatlan, hangzása pedig annyira egyedi és nyers, hogy néhány másodperc után könnyedén felismerhető. A huszadik század legnagyobb rockgitárosai egytől egyik megemlítik Hendrixet, mint példaképet, vagy olyat, mint aki hatást gyakorolt rájuk pályafutásuk hajnalán, öröksége pedig gyakorlatilag felbecsülhetetlen. Úgy használta az elektromos gitárt, ahogy arról előtte senki nem álmodott, de még elképzelni sem tudott.

John Allen Hendrix néven született 1942. november 27-én, azaz édesanyja ezt a nevet szánta neki, ám édesapja, James 'Al' Hendrix, aki a második világháborúban harcolt akkoriban, 1945-ös hazatérését követően elvált feleségétől, fiát pedig James Marshall Hendrixre keresztelte át. Édesanyja nem sokat törődött vele, apja távollétében nagyszülei és más rokonok nevelték. A Jimi Hendrix nevet csak sokkal később, egy 1966-os koncertjén használta először, amit Chas Chandler, az Animals zenekar basszusgitáros, egyben Hendrix menedzsere adott neki.

A kis James nem volt jó tanuló és nem is érdekelték soha a kötöttségek, az iskolában sokszor csúfolták szakadt ruhái miatt, ezért nem igazán barátkozott senkivel. 1959-ben, talán apja példáját követve bevonult a hadseregbe, ahol a The Screaming Eagles ejtőernyős hadosztály tagja lett. Katonai pályafutása azonban kérészéletűnek bizonyult, a huszonhatodik ejtőernyős ugrása után annyira megsérült a bokája egy landolásnál, hogy orvosi felmentést kapott a további szolgálat alól.

Édesapja hatására kezdett el zenélni, aki öt dollárért vásárolta meg James első gitárját, amikor Jimi 15 éves volt. Egy legenda szerint azért alakult ki különleges játékstílusa, mert olyan szegények voltak, hogy sokáig nem volt lehetősége hangszert vásárolni, ezért kezdetben egy olyan "gitáron" tanult játszani, amin csak egyetlen húr volt, hiszen egy seprűnyélre feszített fel egy húrt, ebből viszont a lehető legtöbbet szerette volna kihozni.

Pályafutását háttér-gitárosként kezdte Jimmy James néven, 1965 végére pedig olyan kultikus előadókat kísért már koncerteken, mint Tina turner, Sam Cooke, vagy Little Richard. Ezt követően alapította meg első saját zenekarát, a Jimmy James And The Blues Flames-t, ahol kilépett az árnyékból és életében először szólógitárosként léphetett fel.

Hendrix és zenekara hamar nagy népszerűségre tett szert, elsősorban New York klubjaiban léptek fel, 1966-ban ismerkedett meg a Rolling Stones gitárosa, Keith Richards barátnőjével, Linda Keith-el, aki beajánlotta őt Chas Chandlernek. Chandlernek az egyik kedvenc száma a Hey Joe című blues ballada volt és csakis az járt a fejében, hogyan csinálhatna belőle egy listavezető slágert. A legenda szerint amikor Jimi elkezdte pengetni a jól ismert dallamokat Chandler izgatottságában leöntötte magát kezében lévő italával és azonnal magával vitte Londonba Hendrixet, ahol létrejött a Jimi Hendrix Experience trió.

Hendrix egyetlen dologban hitt egész életében, saját zenéjében, ő maga nemes egyszerűséggel az "Elektromos Egyház"-ként emlegette munkásságát. Alig négyéves pályafutása során három stúdióalbumot vett fel Are You Experienced?, Electric Ladyland és Axis: Bold as Love címmel. Nem csak egyedi hangzásával, hanem különleges játékstílusával is kiemelkedett kortársai közül, pengetett foggal, játszott a háta mögött, jobbkezes gitárt balkezesként húrozott fel. Ő használt először torzítókat, wah-wah pedált, koncert közben összetörte, felgyújtotta gitárját.

Utolsó hónapjaiban egyre kiszámíthatatlanabban és szeszélyesebben kezdett viselkedni, egyre többet drogozott, ivott és falta a nőket. Ekkoriban már az is előfordult, hogy fellépés közben egyszerűen lesétált a színpadról, halála előtt két nappal közönsége ki is fütyülte.

Jimi Hendrix 1970. szeptember 18-án halt meg, de a mai napig nem világos, mi okozta pontosan halálát. Egyes nyilatkozatok arról szóltak, hogy álmában fulladt meg saját hányásától, miután túladagolta magát altatóval, mások úgy gondolják öngyilkos lett.

Jimi Hendrix formabontó módon nyúlt a blues műfajához. Elrugaszkodott a korábban megszokott, exhibicionista felfogástól és az öncélú gitárszólók köré komplett dalokat formált, a tempót felgyorsította, összetéveszhetetlen tónusú hangjával pedig olyan fűszert adott a zenéhez, amitől valóban meg lehetett bolondulni. Kétségtelen tény, ő minden idők legnagyobb hatású gitárvirtuóza, aki már közel fél évszázada nincs közöttünk.

Címkék: Blues, Rock
12

Ezeket a cikkeket olvastad már?