Blogolj!

Red Hot Chili Peppers - Stadium Arcadium

2019.12.16.
Dorogi László

Hatalmas elő-karácsonyi örömhírrel ajándékozta meg a hardcore fanokat: a Red Hot Chili Peppers Instagram oldalán jelentette be, hogy tíz év közös munka és két kiadott album után elválnak útjaik Josh Klinghoffer gitárossal. Nem, ez még nem a hír jó része, az viszont már sokkal inkább az, hogy a válásnak köszönhetően második alkalommal is visszatér a zenekarba John Frusciante, ezzel pedig tulajdonképpen ismét összeáll a klasszikus RHCP (az ok és az okozat között felcserélhető a relációs jel).

Összeáll a klasszikus Red Hot Chili Peppers

A kultikus kaliforniai rockbanda Instagram oldalán jelentette be vasárnap, hogy visszatér a zenekarba John Frusciante gitáros. Hatalmas ajándékot kaptak karácsonyra a Red Hot Chili Peppers rajongói és még csak a Szentestét sem kellett kivárniuk. A banda rövid közleménnyel robbant bele az internetbe vasárnap: Josh Klinghoffer gitáros távozik a zenekarból és a helyét John Frusciante veszi át.

Persze, azt nagyon nehéz lenne meghatározni, mit is jelent az a kifejezés, hogy klasszikus RHCP, hiszen a kaliforniai bandában rengetegen megfordultak az 1983-as alapítás óta - az alapító gitáros Hilel Slovak 1989-ben herointúladagolásban halt meg. Csupán Anthony Kiedis énekes és Michael "Flea" Balzary az azóta is állandó tagok, a dobos Chad Smith pedig 1988 óta püföli a dobokat RHCP-mezeben. A gitáros persze más, hisztisebb állatfaj, nehéz bánni vele. S ha ehhez hozzátesszük, hogy a zenekar kreatív katalizátora a funkos basszustémákból építkező, all-time energiabomba Flea, akkor aztán megérthetjük, hogy igazán nehéz lehet mellette érvényesülni gitárvirtuózként.

Frusciante egyébként soha nem volt az. Mármint gitárvirtuóz. Egyesek minden idők legrosszabb rockgitárosának tartják, ami azért igencsak erős túlzás, de való igaz: soha nem írt nagyívű szólókat, vagy fifikás riffeket. Ezek az elemek egyébként nem is passzolnának az RHCP muzsikájába, pedig az aztán tényleg egy, a szó legjobb értelmében vett vegyesvagdalt. Az évek, évtizedek során sokat formálódott a Chili-stílus, de Frusciante színre lépésével szignifikánsan tolódott el a dallamosabb, kevésbé agresszív, sokkal kevesebb hip-hop elemet tartalmazó dalok irányába. Ugyanakkor, megmaradt a feszes dobmegbasszus alap és a slap bass témák, amelyek mindig is tolták a Red Hot Chili muzsikájának szekerét.

Frusciante reaktiválásának hírére azon kezdtem el tűnődni, vajon létezik-e az, hogy a Stadium Arcadium az elmúlt két évtized legjobb rock albuma, ezért leporoltam a CD-s polcomat - jó, jó, igazából felcsaptam a laptopot és bepötyögtem, hogy Y.O.U.T.U.B.E.C.O.M, de tényleg megvolt fizikai formában is -, és újrahallgattam a lemezt. Néha-néha előkapok egy-egy dalt róla, de most arra voltam kíváncsi, milyen egyben, töményen adagolva, a maga 122 percével. Mert bevallom töredelmesen, elejétől a végéig már jó ideje nem pörgettem és nem azért, mert untatná az ember fiát a két órás menetidő, hanem egészen egyszerűen nem került elő.

A Stadium Arcadium a Red Hot Chili Peppers kilencedik stúdióalbumaként 2006 májusában jelent meg a Warner Records gondozásában és azonnal a Billboard lista élén debütált. Ez volt Flea-ék első albuma, amelynek sikerült ilyen erősen kezdenie, a megjelenés hetében 442 ezer példányban kelt el az Egyesült Államokban. Anthony Kiedis elmondása alapján eredetileg egy albumtrilógiát szerettek volna kiadni, amelynek epizódjai félévente jelennek meg, végül azonban a Stadium Arcadium lett a banda első és mindmáig egyetlen dupla lemeze. Az album hét Grammy jelölést hozott az RHCP-nek, ebből ötöt díjra is váltott, 2007-ben az év rockalbumának választották meg. Érdekesség, hogy a Charlie című dal volt az első, amelyhez a rocktörténelemben először fan-made videó készült - elképesztő, milyen ütemben változott meg azóta a tartalomgyártás.

Kiedis a megjelenés után úgy nyilatkozott, hogy soha nem volt akkora összhang a tagok között, mint amikor ezt a lemezt készítették és ez tulajdonképpen mind a 28 számon tökéletesen hallatszik - ennyi kapott végül helyet a dupla korongon 14-14-es megoszlásban, pedig a stúdiófelvételek során 38 dalt rögzítettek. Az már az első, kislemezes dal, a Dani California után egyértelművé vált, hogy egy sokkal rockosabb irányba mozdul el az RHCP, de bizonyos értelemben viszont visszatértek az alapokhoz és erőteljes funk elemek is fel-felbukkannak a korongon - erre a legékesebb példa a Hump De Bump, amely a személyes kedvencem.

Bár a hallgató első blikkre azt gondolná, hogy a 28 dal rengeteg egy (dupla) lemezre, de azt is el kell mondani, hogy tulajdonképpen nincs gyenge pontja a korongnak - pardon, korongoknak -, ezért fel sem tűnik, hogy a megszokottnál jóval tartalmasabb és hosszabb csemegéről van szó. Frusciante egyébként a Stadium Arcadium turné után, 2009-ben lépett ki második alkalommal a bandából - korábban drogproblémái miatt intett búcsút -, ha rosszmájúak akarnánk lenni, akkor azt is mondhatnánk, hogy a csúcson hagyta abba. Az elmúlt egy évtizedben szólókarrierrel próbálkozott, de nem sok sikerrel. A Stadium Arcadiumon viszont progresszív irányba tolódott a gitárjátéka, sokkal bátrabban nyúlt a szólókhoz, mint a korábbi albumokon és sokkal erőteljesebb riffeket is írt.

Érdekesség, hogy a zenekar ugyanabban a stúdióban rögzítette a lemezt, mint az 1991-es, az igazi áttörést meghozó Blood Sugar Sex Magiket. Frusciante egyébként a két, már említett korongon kívül a Mother's Milken, a Californicationön és a By the Wayen tépte a húrokat - tulajdonképpen elmondható, hogy az RHCP a legmeghatározóbb műveit ebben a felállásban alkotta meg. Frusciante akkor már éppen nem volt tag, amikor a kaliforniai zenekar 2012-ben bekerült a Rock And Roll Hírességek Csarnokába, pedig ebben vastagon benne van a keze neki is. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az urak készítenek-e új lemezt a régi-új felállásban, az mindenesetre már biztos, hogy Frusciante-tal vágnak neki a jövő évi turnénak.

Agyrobbanással felérő összművészeti alkotás a Kassandra muzsikája

2019.01.08.
Dorogi László

Kedves olvasóink, rendkívüli módon megszakítjuk adásunkat, ugyanis hangbefogadó receptoraink számára egy teljesen ismeretlen univerzumból, azonosítatlan hangsorokat hordozó objektum csapódott a fülvájatainkba! Garantáltan és véglegesen fogja teljes egészében megreformálni korábbi zenehallgatásról alkotott minden elképzelésünket!

Fotó: KASSANDRA/Facebook

A drámai bevezető után magam sem tudom, hogyan fogok a rátérni a lényegre, mert az NKA Hangfoglaló program által a 21 támogatandó zenekar közé beválasztott Kassandra egy teljesen új szintre emelte/emeli a zenealkotás fogalmát, egy olyan szintre, amit ép ésszel nehéz feldolgozni, pláne szavakba önteni a kaotikus érzelemhalmazt, amit kivált. Persze, mindig kissé szkeptikusan állok az általuk megjelölt hasonszőrű stoner-progresszív-dance rock néven megfogalmazott csapásirányhoz, de őszintén mondom, ettől jobban én sem tudnám bekategorizálni azt az összművészeti alkotást, amit a lány és srácok eszményi szintre emelnek.


A Kassandra - még ha nem is feltétlenül ez a céljuk - megtestesíti azt, amire azt mondom, huszonegyedik századi, modern művészet. A ...mi szóltunk című, négy dalt tartalmazó EP-jüket nagyra tátott szájjal kell bekapni és alaposan, de tényleg jó alaposan, sokszor megrágni. És elárulom, minden egyes rágásnál más lesz az íze, éppen mint Bagoly Berti mindenízű drazséjának, mert ez a rövid, de annál meredekebb emelkedőkkel teletűzdelt hullámvasút aztán jó alaposan meg fogja dobálni a sejhajunkat.


Tovább megyek. A Kassandra muzsikája maga az emberi élet, mert épp olyan váratlanul változtatja meg a hangulatunkat, olyan szakadásszerűen vált dallamok és ritmusok között, ahogy az életünk is változik. Depresszióból szalad át örömbe, hogy aztán az elmélkedés törékeny függőhídján az élevezetek tengerébe lökjön. Valószínűleg túldramatizálom valamelyest az összhatást, de olyan szinten égett az agyamba a srácok zenéje, hogy csak és kizárólag elfogultan tudok nyilatkozni róla. S mégis, a katyvasznak tűnő káoszhangsorok mélyén stabilan húzódik meg a koncepcióhágó.


A ...mi szóltunk grammra vette meg zenebefogadói lényemet és nem is tudok mással zárni, csak az EP számomra legkedvesebb soraival. Alig várom az idei lemezt hölgyem s uraim!

Szeretnék kemény lenni, egy tesztoszteron matróz
Aki titokban jó mélyösszművész, de minden megemelt grammot naplóz
Szeretnék szemét lenni, a helyemet át nem adni
És mert csúnyán néznek rám majd sántítva leszállni
Minden bajszos nagymamának a nyelve lenni fogatlan
Szájüregben ebéd közben kanál pépként lecsúszni egyben
Meg ilyenek

Ezeket a cikkeket olvastad már?