Blogolj!

Gente de Zona - Visualízate

2017.09.16.
Ragnar Volarus

A Gente de Zona egy kubai reggaeton (cubaton) formáció, amit Alexander Delgado alapított még 2000-ben. Az együttes a reggaeton ritmusokat igyekszik vegyíteni a kubai zene hagyományosabb formáival.

A Gente de Zona az első nemzetközi sikert az Enrique Iglesias-al közösen előadott "Bailando"-val aratta, amiért három latin Grammy-díjat kapott, és nemzetközileg is hírnevet szerzett. 

De most már öntudatukra ébredtek, és vérszemet kaptak a sikertől. Ami alapvetően nem baj. Aki szereti ezt a stílust annak tuti recept ez az album, a Visualízate, ami Alexander Delgado és Randy Malcom Martinez duójának nemzetközi debütálása. Persze biztos ami biztos, a lemezen található két dal is közösen Marc Anthonyval, és többször is felhangzik a zeneipar öltönyös műmájer piperkőcének, Pitbullnak is dögunalmas "Mr. Worldwide" bekiabálása, és még szaval is pár sort. De ha elkap a latin hangulat, akkor még ez is megbocsátható. Főleg, mivel tényleg a jól bevált receptet használja a Gente de Zona és szinte kivétel nélkül igazi fülbemászó dallamokat prezentálnak a vállalkozó szellemű hallgatóknak.

Egyébként érdekes módon, mikor először hallgattam, elkezdtem takarítani. Olyan mozgásra ingerlő ez a zene. Meg aztán a takarítás is időszerű volt, de sokkal jobban ment erre a muzsikára. Persze egy latin takarítónőnek jobban örülnék, de az igazi hiánycikk itt Magyarországon, így magad uram, ha szolgád nincsen. 

Az album nyitódala rögtön a Marc Anthony közreműködésével készült "La Gozadera", ami angolul talán a "Good time" címet kaphatná. Tökéletes nyitás, aztán rögtön a második nóta, az "Algo contigo" már egy kissé túlfűtöttebb, angolul a “Something With You” cím jár neki. Azt hiszem minimális angoltudással is kikövetkeztethető mire gondolnak a fiúk.

 

A folytatás sem rosszabb, és aki eljut a harmadik szám végéig (ami az első Pitbullal közösen előadott "Piensas") és addig nem csalódott, az folytassa bátran. Despacito után, Despacito helyett tökéletes pótlék ez az album. Figyelem! Zenehallgatás közben riszáló mozdulatok előfordulhatnak!

Címkék: Cubaton, Latin, Reggaeton

Ezeket a cikkeket olvastad már?