Blogolj!

A popzeneipar mókuskerekében nagyon nehéz lelket renoválni

2019.05.01.
Dorogi László

Aki ránéz Pély Barnára, nem mondaná meg, hogy ez a fickó idestova két és fél évtizeddel ezelőtt ugrott kockázatos fejest a magyar zeneipar kegyetlen mókuskerekébe, abba a lélek- és karaktergyilkos szerkezetbe, ami jó néhány tehetséges előadót darált be és tett tönkre az évek alatt. Pély Barnán tényleg nem fog az idő vasfoga, most is éppen ugyanolyan fessen és frissen pattan fel az Orfeum színpadára, mint tette azt húsz évvel ezelőtt a United frontembereként száz és száz másik pódiumnál.

Semmi nem jelzi jobban a felszínes, átlagos, savanyú és igényektől mentes magyar zenei ízlés ficamát, mint a tény, hogy Pély Barna nevét jóval kevesebben ismerik annál, mint amire kvalitásai és tehetsége predesztinálnák. Persze, a kétezres évek generációja már nem a Keserű mézzel, a Hófehér jaguárral, vagy a Végső vallomással felvértezve pottyant bele a magyar popzenei élet változó vizű tengerébe - vagy hova tovább a Megasztár első szériájának versenyzőire sms-szavazatokat szórva -, mert ha így lett volna, akkor a talán a tanár urat sem csak a Kodolányi János Főiskola tanoncai ismernék igazán. Ezek a dalok mind-mind olyan korszakos és meghatározó alkotások voltak - és azok egyébként a mai napig -, amelyeket ha valaki ott és akkor hallott, soha nem felejt el.

Huszonöt évet lenyomni a zeneiparban legalább annyira kemény lehet, mint ugyanennyi időn át gürizni egy szénbányában. A bánya megviseli, megkeményíti, befásítja az embert és talán ki is öli belőle az érzelmeket, elszívja az energiát, elveszi a jó kedvet. Pontosan ezt teszi a popipar is a lélekkel, így hát igazán tiszteletre méltó tett az, ha egy előadó képes renoválni és karban tartani muzsikája forrását. Ez az a tulajdonság, amivel a zenész évtizedek múltán is képes értéket teremteni és érzéseket közvetíteni zenéjével. Éppen ennek a ritka és különleges képességnek a birtokában van Pély Barna is.

Pély Barna - Blue Heart

Már január óta meghallgathatjuk Pély Barna kizárólag új dalokat tartalmazó, saját aktuális elképzeléseit tükröző szólólemezét. Az anyag nagyon más mint amit eddig megszokhattunk tőle, de egyáltalán nem nehéz megszokni, mert egészen pazar. És miért most írunk róla? Mert a héten az Orfeumban Budapesten élőben hallhatjuk az anyagot.

A funky zene koronázatlan királya csütörtökön mutatta be januárban megjelent Blue Heart című lemezét az Orfeumban, amely lemezzel kapcsolatban mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy a mai magyar zenei szcénából nagyon kevesen merték volna bevállalni. Pély Barna pályafutása során először fosztotta meg magát önként a zenésztársaitól, s hosszú évek zenekarozása után szóló projektbe kezdett. Egyedül állította fel érzéseit a pódiumra elhagyhatatlan gitárja és a csodálatos looper technológia kíséretében. Aki valaha zenélt, pontosan tisztában van azzal, milyen komoly technikai és zenei tudás szükséges ahhoz, hogy egy ember komplett zenekarként szólaljon meg a színpadon, az előadónak át kell látnia a különböző szólamokat, viszont egységes egészként kell közölnie azokat a közönséggel. Ez borzasztóan nehéz feladat, ám Pély Barna lemezbemutató koncertjén semmit nem lehetett érzékelni a gépészkedésből.

Az embert magával ragadták a könnyed és valamiért nagyon erősen amerikai hatást generáló dallamok, na meg az az előadásmód, amivel betöltötte a teljes színpadot. Nem hiányzott mellőle senki és semmi, s tulajdonképpen a performansz befogadása közben sem gondolkozott azon az ember, hogy mi hiányzik. Nem volt meg az az érzés - amire egyébként előzetesen számítottam -, hogy bakker, nem kerek a történet. A történet nagyon is kerek volt, már csak azért is, mert az egymás után megszólaló dalok alatt egyedi, ledfalas vetítés támasztotta alá azok mondanivalóját, a szöveg- és dallamvilágot, aminek köszönhetően aztán tényleg tökéletesen elfelejtette a hallgató, hogy Pély Barna egyedül csinál mindent és nem egy zenekarral megtámogatva.

Persze, nem maradtak - nem maradhattak - ki a repertoárból a régi nagy klasszikusok sem, és pontosan ezen ismerős dallamok hallgatása közben vált világossá számomra, hogy milyen nehéz megtenni ezt a borzasztóan hosszú utat, amit Pély Barna is megtett a United óta. A Végső vallomás még mindig mély érzelmekkel tele, a Hófehér jaguár még mindig azzal a játékos gúnnyal, a Keserű méz pedig még mindig azzal a flegma könnyedséggel szólalt meg, mint akkor, amikor megjelent. Mondhatni, nem változott semmi, de nagyon is változott. Pély Barna új lendületet, új impulzust adott magának a Blue Hearttal és ki kell jelentenem, ez nagyon jól áll neki.

Fotók: N3 Kommunikáció/Blogstar

Címkék: Jazz, Pély Barna

Huncut kis reggeli séta a Ruby Harlemmel

2018.12.31.
Dorogi László

Vannak az embernek kisebb-nagyobb zökkenővel induló napjai. Tudják. Amikor egy rettentő migrén már az ébredés pillanatában elszúrja a napunkat, amikor a jobb is bal lábként landol a hideg padlón, amikor a kávé a két kanál cukor ellenére is keserű, amikor nincs semmilyen tervünk a következő tizenkét óránkra, de még ahhoz sincs kedvünk.

Fotó: musicmedia.hu

Ilyenkor semmi másra nem vágyik az ember fia, mint hogy visszabújjon a jó meleg paplantenger mélyére és ellazuljon. Ilyenkor kell valami, ami elsöpri a felhőket a homlokról, ami elrepít minket egy könnyed, nyugodt helyre, ahol vattacukor felhőkön pihizhetünk és elfeledhetjük a világ gondjait.

A Ruby Harlem zenéje éppen tökéletes erre. Ha egy ilen trutyi reggelen a fülünkbe pakolva őket lepattyogunk a sarki boltba, már az első lépések után méterről méterre elkezdi termelni a szervezetünk a dopamint. A soul és gospel elemeket jazz muzsikával fuzionáló banda zenéjéből árad - a nyolcvanas évek mellett - a chill, a flow meg minden ilyen tök modern zenei fűszer.


Ezért a hangulatért pedig Iván Szandrát kell felelőssé tennünk, hiszen ő írja a Ruby Harlem zenéjét és szövegeit is, különleges hangja már-már összetéveszthetetlen. Lágy, mély hangszíne tökéletesen passzol a huncut jazzhez. Ha a banda egy női ruha lenne, ez lenne a leglazább nyári cuccod, amiben a Duna-parton szürcsölöd a fröccsöd, de kizárólag a klasszikus boros pohárból.

Szóval az ének és a vokálok csillagos ötös, némi hiányérzetet a fúvósok használat kelt talán. A koncepció világos, egyszerű, könnyen megjegyezhető, fülbemászó dallamok kellenek, de egy kicsit szabadjára lehetne engedni azt a trombitát és harsonát. Összességében a Ruby Harlem egy nagyon kellemes zenekar, bár kétségtelenül rétegzenét játszanak. Forró című dalukkal bejutott A Dal című Eurovíziós dalverseny magyarországi döntőjébe, szóval hallunk még róluk.

Címkék: Jazz, Soul

Csak jazz és más semmi - Antal Gábor Trió

2018.12.28.
Dorogi László

A jazz zene nem éppen a 21. század emberének a műfaja. Meg is mondom, hogy miért gondolom így. Mert mi állandóan rohanunk, mert mi folyton késésben vagyunk, mert mi minden és mindenki miatt stresszeljük magunkat, mert mi mindenhová sietünk és az élet apró örömeit olyan könnyed, már-már észrevehetetlen mozdulattal - szarjuk le - hagyjuk elmúlni, hogy az már fájdalmasan szánalmas. A jazz zene viszont éppen a pillanatról, az akkor és mostról szól, mert két ugyanolyan előadás, kétszer ugyanaz az a dal nem létezik az improvizáción alapuló műfaj keretein belül. A jazz kifejezetten nem az a muzsika, amit csak úgy bedobsz a közösbe egy házibuliban, aztán meg nem figyelsz rá oda, mert a jazz törődést és odafigyelést igényel.

Fotó: Antal Gábor Trió/Facebook

Néhány napja futottam bele a YouTube-on a Gábor Antal Trió legújabb muzsikájába, ami azért vicces, mert történetesen az a Fekecs Ákos dobol a formációban, aki az egyik legjobb barátomnak szintén zenésztársa és már volt szerencsém találkozni is vele. No, meg hatalmas muzikalitásával, de erről a formációról valahogy lemaradtam. Szóval rájuk bukkantam és rögtön késztetést éreztem arra, hogy egy kicsit 20. századi emberré konvertálódjak, lelassuljak és pillanatokat átélő emberré váljak. Szomorúan kell kosntatálnom, hogy legnagyobb igyekezetem ellenére sem sikerül mindig ehhez tartanom magam.


Gábor Antal (zongora), Szentgallay György (basszusgitár) és Fekecs Ákos 2016-ban keltették életre a fúziós jazzt játszó triót, azóta pedig számos nemzetközi és szakmai sikert könyvelhettek el, 2017-ben a Jazz in the Park első díját hozták el, de ugyanebben az évben a Budafoki Pincejárat verseny közönség díját is zsebre tehették.

Idén az NKA Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának 21 kiválasztott feltörekvő formációja közé választották őket, aminek köszönhetően öt új dalt rögzíthetnek profi körülmények között, megjelentethetnek egy új albumot - az első, Whirl című lemezük nagy sikert aratott a műfaj berkein belül -, elkészíthetnek egy videoklipet és a friss anyagokat természetesen koncertek keretein belül be is mutathatják a nagyközönségnek. A program korábban egyébként többek között olyan zenekarokat támogatott, mint a már országosan ismert Margaret Island, vagy a Lóci játszik, szóval fogalmazhatunk úgy, hogy nem járt rosszul a jazz trió.


És tulajdonképpen nagy szükség is lenne a jazz-hallgatók körének szélesítésére, mert muszáj néha-néha megtorpannunk és csak a pillanat örömére összpontosítanunk. Ahogy ezek a srácok is teszik muzsikálás közben.

Címkék: Jazz

Csillag az égben - Babos Gyula is odafent pengeti tovább a húrokat

2018.04.13.
Ragnar Volarus

68 évesen itt hagyott minket a magyar jazzélet egyik legismertebb gitárosa, Babos Gyula.

Az elképesztő tehetség 1949. június 26-án született Budapesten, gyerekként a hegedűn és a zongorán keresztül ismerkedett a zenével, gitározni 15 éves korától kezdett - ekkor rögtön a Futurama együttesben zenélni is kezdett -, és 1966-ban már első helyezést szerzett a Magyar Rádió jazz versenyén.

Az ismertséget 1970-ben a Kex, majd 1972-től 1974-ig a Rákfogóban,ezt követően két évet Kőszegi Imre zenekarában játszott, első együttesét 1979-ben alapította Szakcsi Lakatos Bélával, Saturnus néven. Istenadta tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy 1977-ben úgy lett a Liszt Ferenc Zeneművészéti Főiskola Jazz Tanszakának tanára, hogy még érettségije sem volt.

1985-ben létrehozta a Babos Trio Plusz-t, amit később a Babos Trio váltott fel, melyben Balázs Elemér dobossal és Egri János nagybőgőssel muzsikált együtt, de a BDSZ Collection tagjaként és zeneszerzőként is aktív volt.

1989-ben jelent meg a Hungaroton kiadásában első lemeze, a Kinn és benn. Egy évvel később az egykori PECSA-ban Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában szórakoztatta a nagyérdeműt, újabb egy esztendő elteltével EMeRTon-díjban részesült. Ezután talán könnyebb lenne felsorolni, hogy kikkel nem lépett fel, mint az ellenkezőjét, hiszen olyan művészek mellet zenélt - vagy ők mellette? - mint Szabó Gábor, Frank Zappa, James Moody, Tony Scott, Zoller Attila és Charles Tolliver.

Következő lemeze, a Sham szintén a Hungarotonnak köszönhetően került kiadásra, és a kor legjobb hazai jazz zenészei gyűltek össze ebből az alkalomból. Egyik legfontosabb lemeze a Victor Baileyt, Terri Lyne Carringtont és Jinda Györgyöt felvonultató Blue Victory című 1994-ben, a Sony Columbia égisze alatt kiadott CD, amelyet Európa 12 országában terjesztettek. Ezután zenekarát immár Babos Quartet néven vitte tovább, amiben Szappanos György, Szakcsi Lakatos Béla és Borlai Gergő játszott, de közben a Take 4-ral is gitározott. 

Alapító tanárként 1996-tól működött közre Kőbányai Zenei Stúdió könnyűzenei szakközépiskola életében, de később alapító tagja és tisztségviselője volt a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületnek.

1998-ban került kiadásra Egyszer volt... címmel harmadik szólólemeze, amelyen olyan zenészek játszottak együtt, mint Bihari Ernő, Borlai Gergő, Dobi Matild, Hárs Viktor, Kunovics Katalin, Lattmann Béla és Oláh Tzumo Árpád. Ezen az albumon Babos Gyula a jazzt, valamint a magyar és cigány folklórt ötvözte saját zenei világával. Ez egyben új zenekara, a Babos Project Romani debütáló lemeze is volt, melynek anyagát az együttes nagy sikerrel mutatta be Európa több országában, Angliában és az izraeli Red Sea Fesztiválon is.

2001-ben a legendás Herbie Mann-nel készített felvételt. A Hetvenöt perc című koncertalbum, a Babos Project Romani második CD-je a kiváló indiai ütőhangszeres, Trilok Gurtu vendégszereplésével készült 2004-ben.

2005-ben új felállásban, és új névvel, Babos Project Special névvel léptek a közönség elé, legújabb lemezüket ebben a felállásban jelentették meg Variáció címmel 2006 őszén. Babos a jazzmuzsikusi és zeneszerzői (filmekhez és rajzfilmekhez is írt zenét) tevékenységén kívül pop- és kortárszenei előadók producere is. A budapesti Tabánban közel harmincezer ember előtt léphetett színpadra Frank Zappával.

Babos Gyula művészi munkásságának elismeréseként a korábban elnyert eMeRTon-díj mellé 2003-ban Szabó Gábor-díjat, 2005-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést, 2008-ban Liszt-díjat kapott.

Ma pedig, 2018. április 13-án, ezen az átkozott napon, türelemmel viselt betegsége után elhunyt. Az MZTSz Kőbányai Zenei Stúdió egy Facebook-posztban tudatta velünk a rossz hírt.


Babos Gyulát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és annak Kőbányai Zenei Stúdiója saját halottjának tekinti. 

Gereben Zita - Az én fesztiválom

2018.03.05.
Ragnar Volarus

Sokáig halogattam ezt a lemezt. Mert tudtam, hogy jazz. Ahhoz pedig hangulat kell. Viszont ha előre tudtam volna, hogy ennyire jó, egy percig sem vártam volna.

Merthogy ez nem színtisztán jazz, de érzésem szerint ez nagyon előnyére válik. Annyira sokszínű - mondhatnám eklektikus -, de mégis annyira egyben van. Persze ezért most az ortodox jazz szakértők gyűlölethulláma indul meg felém, mivel szerintük ez nagyon távol áll attól, amit ők erről a műfajról gondolnak. Mert Az én fesztiválom szórakoztató, izgalmas, könnyed, ugyanakkor minőségi. Ugyanis ezek egyáltalán nem zárják ki egymást. Ha nagyon merészen fogalmazok, akkor azt is le merem írni, hogy ez egy nagyon stílusos "poplemez". Ez utóbbit azért csak idézőjelben, mert a mai divatos popzenét kár lenne ehhez az anyaghoz hasonlítani. Ahhoz képest Gereben Zitáék egy galaxisokon átívelő mesterművet alkottak.

Talán még soha nem énekelt senki ennyire tökéletes dalt egy Kiskabátról. Pedig mint látszik, lehet. Elég ha kiváló jazzmuzsikusok kísérnek egy ragyogó jazzénekesnőt. És mivel a zenészek rengeteg stílusban jártasak, így bátran keverik az akusztikus hangzást az elektronikus tánczenével, a jazzel, az R'n'B-vel és a funkkal. A dalok sokszínűsége azonban egységes stílust tükröz, amely kifinomultan elegyedik a Zitára eddig is jellemző sajátos dallamvilággal. 

„Nekem is egy nagy kaland volt, ahogy kipróbálhattam magam a dalokban, játszhattam a hangszíneimmel és az éneklésem intenzitásával. Úgy érzem, mindegyik műfajban sikerült megtalálni azt a dolgot, ami igazán én vagyok, és ami eddig is meghatározta a zenémet. Bízom benne, hogy ezekkel a számokkal a különböző műfajú zenék iránti nyitottságot a hallgatóknak is sikerül átadnom.”

– mondta az énekesnő.

Persze az sem árt, hogy a szövegeket jobbnál jobb szövegírók hozzák össze: Hajós András, Szalai Tamás, Lombos Márton, Gödri Bulcsu.

Gereben Zita és zenekara ezzel a lemezzel bebizonyította, hogy ha kicsit is merész valaki, akkor a jazz műfaj kiválóságai is képesek olyat alkotni, ami nem csak egy nagyon szűk rétegnek nyújt szórakozást, ennek ellenére roppant igényes. Amit csak egyszerűen jó hallgatni és dúdolni. Zita hangja erre lehetőséget is ad, annyira selymes, és mégis karcos, miközben gyönyörűen és mélyen búg. Eddig ez a lemez az idei kedvenc. 

A zenei sokszínűségről pedig saját fülünkkel is meggyőződhetünk, akár a március 14-i Budapest Jazz Clubban tartandó koncerten is.. 

2018. március 14., Budapest Jazz Club

A zenekar tagjai: Gereben Zita – ének, Bécsy Bence – gitár, Horváth „Tojás" Gábor – zongora, Bata István – basszusgitár, Gálfi Attila – dob  

Facebook eseményhttps://www.facebook.com/events/922525571248685/

Címkék: Jazz

Szőke Nikoletta - Moonglow

2018.02.07.
Ragnar Volarus

Elkészült Szőke Nikoletta hetedik albuma, Moonglow címmel. A stílus még mindig jazz, a lemez producere a négyszeres Grammy-díjas Helik Hadar (Herbie Hancock-kal, Melody Gardot-val és Madeleine Peyroux-val dolgozott együtt). De nem ő az egyetlen nemzetközi híresség aki segítséget nyújtott, az amerikai Gregory Hutchinson a dobok mögé ugrott be, ahol a világ egyik legjobbjának számít. 

Fotó: hmv.co.jp

Persze Szőke Nikoletta sem akárki, hiszen személyében a a 2005-ös Shure Montreux International Jazz Voice Competition győztesét tisztelhetjük. És a közreműködők csak tovább emelik az amúgy sem alacsony színvonalat. Szakcsi Lakatos Róbert zongorázik, Barcza Horváth József (az előadó férjét tisztelhetjük benne) bőgőzik, az olasz Nico Gori a címadó dalban klarinétozik, a dán Mathias Heise pedig a Smile című dalban mutatja meg szájharmonika tudását. De még tovább lehetne sorolni, Fekete-Kovács Kornél trombitál, Bacsó Kristóf szaxofonon szállt be, Korb Attila harsonán működött közre két dalban, öt számban Gyárfás István, kettőben ifj. Tóth István játszik gitáron. De három dal erejéig az ausztrál Jonathan Zwartz és a Bujtor Balázs vezette Hungarian Studio Orchestra szolgáltatja a klasszikus zenei alapokat. 

Fotó: mupa.hu

A CD-n egy tucat dalt találunk és nem könnyű meghatározni a lemez hangulatát. Merthogy alapvetően keserédes, de mégis jó hangulatú dallamokat kapunk. A Smile-t Michel Legrandtól mindenki ismeri, csakúgy mint a What Are You Doing the Rest of Your Life?-ot, vagy éppen a Someone to Watch Over Me-t George Gershwin-től.

Ennyire talán nem (még, de ez most változni fog) népszerű a címadó dal a Moonglow (Will Hudson-Irving Mills remeke), vagy a blues-ba hajló My Baby Just Cares for Me (Walter Donaldson-Gus Kahn). 

Itt pedig egy kis ízelítő, mire lehet számítani, ha meghallgatjuk a lemezt.

 

Egy biztos, Ella Fitzgerald odafent biztosan szívesen hallgatja.

Címkék: Jazz

Boggie - 3

2017.11.05.
Ragnar Volarus

Csemer Boglárka, vagy ahogy többen ismerik Boggie immár harmadik nagylemezét adta ki, de az elsőt édesanyaként. 

Igazán ismert akkor lett, mikor a Wars for Nothing című dallal jelentkezett A Dal 2015 műsorba, és meg is nyerte. Persze előtte 2013-ban megjelent Boggie címet viselő albuma, amin már akkor csak saját – magyar, francia, és angol nyelven írt – szerzeményeket találhattunk. A lemez előkelő helyen szerepelt az amerikai Billboard lista 4. majd 17. helyén. Ugyanebben az esztendőben jelent meg Parfüm című videoklipje, amely több mint 10 milliós nézettsége felett jár. 

2014-ben All Is One Is All címmel jelent meg a második albuma, szintén magyar-francia és angol nyelven. Ez az anyag már itthon is meghozta a sikert, az Év POP lemeze kategóriában győzött is a FONOGRAM díjátadón. És ezen a lemezen szerepel a Wars for Nothing című dala, amellyel benevezett A Dal 2015 műsorba.

A harmadik albumra pedig - ha lehet ilyet mondani -, Boggie dalszerzői stílusa tovább csiszolódott és tökéletesedett. A lemezen kísérletezik, merészen keveri az elektronikus és akusztikus hangzást, de mindezek mellett ott a rá jellemző dallamvilág is. Természetesen megmaradt a nyelvi sokszínűség, de most a magyar szövegeké lett az igazi főszerep, amiben ezúttal Kemény Zsófi költőnő is közreműködött. Ennek köszönhetően továbbra sem kapunk bugyuta és semmitmondó dalszöveget, éppen ellenkezőleg, némelyik akár versként is megállja a helyét.

Az album egyébként rekord idő alatt készült el - de ez abszolút nem érződik rajta-, hiszen Lenke lányának 2016. decemberében adott életet, és csak ezután látott neki a munkának. A lemez pedig újabb kilenc hónap elteltével már a kezünkben. A dalok, elmondása szerint, Lenke nélkül nem születtek volna meg, egy új korszak kezdődött az életében és az elengedés lett az album fő irányvonala. Elengedi a megfelelést, a félelmeket, a rosszul sikerült kapcsolatokat, gyerekkort, múltat.

A videómegosztón pedig az egész hallgatható:

Címkék: Akusztikus, Jazz, Pop

Scott Bradlee's Postmodern Jukebox

2017.10.20.
Ragnar Volarus

A Scott Bradlee's Postmodern Jukebox egy... Nem tudom minek nevezzem. Mert szigorúan nézve nem egy együttes, hanem inkább egy nagyon merész és ötletes próbálkozás, kísérlet, rengeteg jó zenésszel és énekessel. Ami bevált. 

Manapság mindenki feldolgoz mindent, mindenki saját stílusában igyekszik előadni egy világsztár nagy slágerét. De Bradlee-ék még erre is rátettek egy lapáttal, és visszarepítenek minket az időben. Ők úgy döntöttek, hogy húznak egy merészet, és van olyan feldolgozásuk ami az 1920-as évek zenei stílusjegyeit hordozza magán, de akadnak produkciók a 60-as és 70-es évek stílusában újraalkotva. És szerencsére nem csak napjaink, hanem a közelmúlt (1990-es évektől) felejthetetlen és fülbemászó slágereit is mind feldolgozták.

Nem kerülte el a sorsát se a Nirvana, se a Nine Inch Nails, de még Brittney Spears sem. De tényleg minden stílusból és időszakból találunk előadókat, a Police-től Rick Astley-ig. És még Despacito is van.

Eddig 13 albumot alkottak ezekből, és kiadtak három Collectiont is (Astoria, Hollywood, Monte Carlo), ami egy bizonyos téma vagy irányvonal alapján összerakott válogatások. És ebben az esetben azért sem tudok ezek közül kiemelni egyet, mert egytől-egyik szenzációsak. Ráadásul elképesztő mázlink van, mert rengeteghez forgattak videót is, amik közül több tucatot meg is nézhetünk a youtube-csatornájukon

Kedvcsinálónak néhány klip. Kezdésnek rögtön egy Haddaway-What is love. (Érdemes végignézni, a végére megőrülnek!)

Vanilla Ice-Ice ice baby. Egy Vanilla Ice jégszoborral?

Itt pedig a MMMbop, Doo Wop verzióban.

De számtalan videót lehetne még becsatolni ide. Viszont nem fogok. Katt ide, és máris lehet válogatni. Ha pedig tetszett, van egy jó hírem. Új európai turnéja során ismét hazánkba látogat a világhírű Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox. A nagyszabású koncert 2018. május 17- én este 8 órától lesz élvezhető a Papp László Budapest Sportarénában. Még időben szóltam.

Címkék: Feldolgozás, Jazz

Ezeket a cikkeket olvastad már?