Blogolj!

Blixa Bargeld: De azért mindig hallani fogod, hogy német vagyok!

2019.03.26.

Blixa Bargeld a kultikusan-kategorizálhatatlan német Einstürzende Neubauten együttes frontembere. Emellett Nick Cave, Bad Seeds nevű zenekarának is állandó tagja és gitárosa volt. A nemrégiben 60. születésnapját ünneplő, interjúkat ritkán adó, avantgarde művésszel Csúri András beszélgetett. 

Fotó: deutschlandfunkkultur.de

CsA: - Bargeld Úr, az interjúban nem mennénk vissza a kezdetekig, hanem elsősorban az elmúlt évtizedre és a jelenre koncentrálnánk. Az Einstürzende Neubauten egyik legutóbbi munkája LAMENT címmel az első világháború kirobbanására fókuszál. Mesélne arról, hogyan jött létre ez a projekt?

BB: - Diksmuide városa egy nagyobb rendezvénysorozat keretében felkért bennünket, hogy kreáljunk egy előadást, egy performance-t az első világháború kezdetének századik évfordulója alkalmából. Diksmuide Flandriában van, amiről sokunknak az első Világháború őrületének szimbolikus képei juthatnak eszünkbe: maga a táj, az árokharcok és a mocsárcsaták. Diksmuide-t is elpusztította a háború. A lemez, a hanganyag, nem más, mint ennek az előadásnak a szükségszerű manifesztációja. Ha ugyanis nem adtuk volna ki lemezen is, akkor magát az előadást sem tudtuk volna finanszírozni.

- Jelenleg a Bauhaus 'totális-táncszínház'-a előtt tisztelgő virtuális valóságdarabban, a 'Bauhaus 100'-ban, hallhatunk Einstürzende Neubauten zenét.

- A Bauhaus mindig is érdekelt és valamennyire képzett is vagyok a témában. Amikor megkerestek, azt hittem, hogy instrumentális zenét kell a darabhoz szereznünk, de végül csak egy dalra volt szükségük. Nem igazán ez volt az eredeti ötletem. Azt hittem, Oskar Schlemmer experimentális balettjához kell majd valamit írnom. Őszintén, azt sem tudtam, hogy ez egy virtuális valóságdarab lesz. Így végül nem is tekinteném Neubauten-projektnek, hanem egy megbízásra elkészített munkának. Nincs vele bajom, de azért ügyelek, hogy a végén nehogy centenáris megemlékezések zeneszerzőivé váljunk.

- Az elmúlt években több albumot is készített Teho Teardo-val. Hogy került sor erre az együttműködésre?

- Tehoval egyszer közösen dolgoztunk egy színdarabon, az olasz Socìetas Raffaello Sanzio társulatnak. Dalszövegeket írtam Teho zenéjéhez. Ez egy igazán kellemes tapasztalat volt. Később, 2008-ban felkeresett San Franciscóban, ahol akkoriban éltem. Egy olasz film, az „Una Vita Tranquilla”  (Egy csendes élet) zenéjén dolgozott és újra szüksége volt dalszövegre. A rendező elküldte a forgatókönyvet, amiből levezetve megírtam a „A Quiet Life” című dalt. A gyümölcsöző együttműködések után úgy gondoltuk, hogy egy egész albumot is felvehetnénk. Egy albumból kettő lett, és már elkezdtünk dolgozni a harmadikon is. Eddig azonban csak egy dal van kész, így a megjelentetés még egy darabig eltart. 

- Mindezekben a projektekben különböző nyelveken dolgozik.

- Igen, a soknyelvűség mára szinte a védjegyemmé vált. Igazából az 1981-es Tabula Rasa album óta, amelynek minden egyes dala többnyelvű. Egyébként az is egy megbízásból született. A La-la-la human steps kanadai tánccsoport kért fel, hogy írjunk zenét egy darabjukhoz és ha lehetséges, ne csak német dalszövegekkel. Így aztán franciául, angolul és latinul is írtam. Valamennyi ezt követő Neubauten projekt több nyelven íródott és az Alva Noto-val és Teho-val közös munkákat is a polylingualitás jellemezte. A LAMENT kapcsán már a projekt jellegéből adódóan is az volt a megbízónk kívánsága, hogy, többnyelvű legyen.

- Van kedvenc munkanyelve?   

- Hát, nem feltétlenül az angol. Ha nem vált volna a mindennapjaim részévé, valószínűleg soha nem nyúlnék hozzá a munkáimban. De 20 év közös munka Nick Cave-vel, illetve a tény, hogy egy kínai-amerikai nőt vettem el feleségül, azzá tette. Az olasz az más. Az iskolában latinos voltam, így a kiejtés nem okoz nagy problémát. Persze, azért mindig hallani fogod, hogy német vagyok. De ezt is tematizáltam már egy dalban. A „Mi Scusi”-ban épp' az olasz nyelvtudásom miatt mentegetőzöm (mosolyog).

- Egyébként a La Republica a „Still Smiling” albumot, amelyen a Mi Scusi is van, anno az év harmadik legjobb olasz albumának kiáltotta ki. És tudod, hogy hívták az együttest ugyanazon a listán, aki abban az évben a legjobb olasz albumot készítette? ’Baustelle’ (építkezés németül).

- Passzol. 

- De ők olaszok! Baustelle a nevük és övék a legjobb olasz album (nevet).

- Na, reméljük, hogy nem omladozó házakat építenek  (Bargeld együttesének, az Einstürzende Neubauten német jelentésére utalok). Nemrég a svájci KiKu együttessel is felvett egy albumot .

- Abban a projektben nem volt befolyásom a zenére, bár érdekesnek tartottam. Ott tényleg csak fizetett művészi munkatárs voltam, egy szerződtetett hang.  Illetőleg a szövegek kiválasztásában és feldolgozásában segítettem. Már régóta szerettem volna Jean Paul, a 18. századbeli német író 'Siebenkäs' című mukáját feldolgozni, és ehhez a KiKu-val érkezett el a megfelelö pillanat. (A könyv eredeti címe németül nem igazán rövid: „Blumen-, Frucht- und Dornenstücke oder Ehestand, Tod und Hochzeit des Armenadvokaten F. St. Siebenkäs im Reichsmarktflecken Kuhschnappel“).

- Önálló estekkel is turnézik.

- Igen, ez annak következménye, hogy nem szeretem a felolvasóest-formátumot (Bargeld több könyv szerzője). Soha nem szerettem egy helyben ülni és a mikrofonba olvasni  Olyasvalamit szerettem volna, ahol ugyanezen technikai eszközök rendelkezésre állnak, de nem kell olvasnom. Az első ilyen estem 1995-ben volt a Crossing Boarders fesztiválon. A fesztivál nevéhez híven olyan 'határmezsgyén mozogtam', ami se nem színészkedés, se nem felolvasás, de mégis az írásaimhoz kötődik. Ez adta az alapanyagot az előadóestemhez, amit azóta persze továbbfejlesztettem.

- De azért improvizatív is?

- Igen. Az egyetlen, ami biztos az előadásban, hogy egy mikrofon van a kezemben. Talán a legtalálóbb a 'rutin' kifejezés lenne. Mint egy stand-up komédiás, aki minden este elmeséli, hogy mi történt, amikor meglátogatta a nagymamáját. Mindig ugyanaz a történet kezdete és mégis mindig egy kicsit más kerekedik ki belőle. Persze, az én előadásomban fontosak a zenei elemek és az, hogy a hangomat is felhasználom. Rutin.

- A 2000-es évek eleje óta az Einstürzende Neubauten lemezkiadó nélkül jelentette meg az albumait, különböző csatornákon keresztül finanszírozva azokat.

- Így igaz. Mi találtuk ki és alkalmaztuk először a crowd-funding-ot, amikor a rajongók anyagilag is segítik egy lemez előállítási költségeit.

- Mi vezetett ahhoz, hogy a legutóbbi albumot, a LAMENT-et mégis a BMG-nél jelentették meg?

- Mint említettem, számunkra ez elsősorban egy előadás volt. Meg akartuk spórolni a lemezkiadással összefüggő szervezési munkákat. A régi szerződésünkből még nyitva volt egy album megjelentetése, de a Mute kiadót közben eladták a BMG-nek. Amikor megkérdeztük őket, hogy akarják-e a LAMENT-et, azonnal igent mondtak. Kézcsókkal fogadtak, mi meg megspóroltuk a szervezést.

- Hogyan képzeljük el az együttműködést egy nagy lemezkiadóval ilyen hosszú szünet után? Kényszerült-e a közös munka során az Einstürzende Neubauten kompromisszumokra?

- Őszintén? Ki és mit merne mesélni a művészi szabadságról az Einstürzende Neubauten-nek? Nagyon óvatosak voltak és nem szóltak bele semmibe. Emlékszem, amikor meghívták a sajtót és a BMG képviselőit a stúdióba és mi lejátszottuk az albumot elejétől a végéig. Láttad, hogy csak ülnek, néznek és fogalmuk sincs, hogy mit kezdjenek vele (nevet). A 8 perces intróban harci gépek zúgnak és fegyverek dördülnek. A lemez hallgatása közben, persze, nem látják, hogy a színpadon én ilyenkor  transzparenseket emelek a magasba. De mit is értenének ők mindebből?

‘Egy szabad szellem a saját teste fogságában’ - interjú Suzanne Vegával

2018.11.09.

Csúri András

Suzanne Vega jellegzetes,  lányos, bársonyos orgánumát és a Tom’s Diner-en vagy a Lukán messze túlmutató folk-pop dalait a közönség a nyolcvanas évek óta ismeri és kedveli. Az énekesnőt egyetemi évei óta inspirálta az amerikai írónő, Carson McCullers, akinek életét és munkásságát egyik stúdióalbumán dolgozta fel. Erről a lemezről beszélgettünk, melyben az énekesnő a társadalomkritikus írónő töretlen aktualitásáról és az iránta érzett lelkesedéséről mesélt. 

Az interjú ugyan két éve készült a Lover, Beloved: Songs from an Evening with Carson McCullers album megjelenése után, de érdemes felidézni, hiszen ezen a hétvégén újra hallhatjuk a zseniális énekesnőt. Tavaly volt harminc éve, hogy megjelent a Solitude Standing című album, rajta többek közt a ma már klasszikusnak számító fent említett  Luka és Tom's Diner dalokkal is. Ebből az alkalomból Suzanne Vega világ körüli turnéra indult, és a 31. évben Budapestre is elhozza ezeket a dalokat. 

CsA: - Carson McCullers a műveiben az amerikai déli államok múlt  század közepi értékvilágát veszi kritikus lencse alá. Mi teszi a szemedben ma is oly relevánssá őt, hogy egy egész albumot szenteltél neki?

SV: - A kérdések, amelyek foglalkoztatták, és a nyitottság, amellyel ezekről írt. A nemiséggel kapcsolatos kérdések, a szexuális szabadság vagy az afro-amerikai nők egzisztenciális harca a mai napig aktuális témák. Ha élne, örülne és megdöbbenne, ha a Black-Lives Matter mozgalomról hallana vagy arról, hogy Amerikának 'fekete' elnöke volt. Még nagyobb örömmel fogadná az egyneműek házasságát és a transgender-mozgalmat. Saját magára kétneműként tekintett, egyszerre nőként és férfiként. Így gondolkodott az identitásáról és rendkívül őszinte volt e tekintetben. Mivel haladó szellemiség volt, egyben csalódott is lenne, hogy mindez ilyen sok időt vett igénybe és hogy még mennyi a teendő.

- Az irodalmi munkáin és életrajzán túl hogyan közeledtél McCullers személyiségéhez, hisz nemcsak egyes műveit dolgoztad fel, hanem őt magát is megszemélyesíted az albumon?

- Személyes fényképei és  - még ha furcsán is hangzik - a táncon keresztül. Gyermekkoromban intenzív táncképzésben részesültem – zeneiben ezzel szemben egyáltalán nem (nevet). Úgy közelítettem a projekthez, mintha egy zenés darabot készítenék. McCullers meglehetősen magas testalkatú volt, és a tartásából a képeken világossá válik, hogy ez nagyon boldogtalanná tette. Ezenkívül jól kivehető a stressz és betegségek által generált belső feszültsége, hisz több agyvérzése is volt. Mindezen túl nagyon sajátos mozgás- és beszédkultúrája volt.

- Tehát inkább kívülről közelítettél a személyiséghez?

- Pontosan. Hamar ráéreztem a személyes ritmusára. A képeken, a sajátos modorán és testbeszédén keresztül. Ez megkönnyítette a személyiségéhez vezető utat, anélkül, hogy párhuzamok után kutassak kettőnk életében.

- De azért többször említetted, hogy McCullers élete egyes elemeiben viszontlátod saját tapasztalataidat. Tudnál erre egy példát mondani?

- Nagyon jól tudtam azonosulni például a ‚Magányos vadász a szív’ kislány szereplőjével. Mindig nevetnem kellett, mert úgy éreztem, hogy a New York-i éveimről ír. A szüleim minket is beírattak a testvéreimmel bármely, államilag támogatott művészeti kurzusra, ahol énekelni vagy táncolni lehetett, feltéve, hogy ingyenes ebéd is járt hozzá. De talán McCullers politikai elszántsága a legmeghatározóbb számomra. Bár családja a felső középosztályhoz tartozott, liberális értékrendjük nyílt hangoztatásával  -abban a nagyon konzervatív időszakban-  hamar kívülállókká váltak.

- Voltak olyan karaktervonásai, amellyel egyáltalán nem tudsz azonosulni?

- Igen. Én heteroszexuális vagyok és nagyon is szeretem a férfiakat (nevet). McCullers kapcsolata problematikus volt mind a saját testével, mind a férjével. Úgy gondolom, hogy minden nyíltsága ellenére saját identitásával nem tudott megbarátkozni és szexuális életét kudarcként élte meg. Épp ezért a reményt és hitet egy transzcendens, az emberiség irányában érzett, szeretetben találta meg. Ezt megértem és bizonyos fokig át is érzem. De az élet erotikus oldala számomra mindig is fontos volt, és nem gondolnám, hogy kudarcot vallanék benne (nevet).

- Fogalmazhatunk úgy, hogy bár McCullers egy, a nők számára ismételten nehéz korszakban próbált érvényesülni, a társadalmi megbecsülést mégsem szükségszerűen nőként kereste?

- Pontosan. Ez jelen van a munkásságában is. Gyakran írt a férfiak szemszögéből, és általában szívesen bújt bármilyen szerepbe, amit át akart érezni. Ez a szabadság számára többet jelentett, mint a női identitása. Harcolt az ellen, hogy úgy viselkedjen, amilyennek nem érezte magát. Ezt csodálom benne. Szabad volt a munkáiban és szellemiségében. Az életében nem mindig, de végülis melyikünk mondhatja ezt el magáról.

- Nehéz volt egyszerre mind a fiatal, mind az idősödő Mccullers megtestesítened?

- Mindkét szerepben jól éreztem magam. Bakfisnak koravén, idősebb hölgynek fiatalos volt. Ha kései képeit nézzük, a szemeiben még mindig láthatjuk a lázadó tinédzsert. Ezért inkább kortalan személyiségnek tartom, akit így egyszerűbb volt megtestesíteni.

- Korábban leginkább önállóan komponáltad a dalaidat. Hogy jött létre az együttműködés Duncan Sheik-kel, akivel az album legtöbb dalát közösen szereztétek?

- Duncant az első sikerdala óta, ami már húsz éve volt, ismerem. Ugyanabba a joga-kurzusba járt mint édesanyám, aki azzal kezdett nyaggatni, hogy ‚magaddal kellene vinned a turnédra, olyan tehetséges, helyes és cuki’ (nevet). Magammal vittem és idővel mind emberileg, mind a munkában nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Később komoly sikereket ért el zenés színházi műveivel, ami nyilván segített az albumom elkészítésében is.

- A férjed, Paul L. Mills nemcsak jogász, hanem író is. Bevontad bármilyen formában ebbe a projektbe?

- A kezdetektől. Igazából ő volt a legelső, aki a McCullers dalaimat hallotta. Az egyetemi évek óta ismerjük egymást, akkoriban még a dalszövegeimet is ő gépelte az írógépével (nevet).

- Az album első dalában azt énekled, hogy „Semmi emberi nem idegen számomra“. Az utolsó dalban zárulni látszik a kör „Az emberiség az életem szerelme“-sorban. Fontos üzenet számodra az emberségesség, az emberiesség?

- Igen, nagyon. Bár ezek persze McCullers sorai, de az ember leginkább olyan gondolatokhoz vonzódik, amelyeket maga is oszt. Minden egyes emberi élet számít és segítenünk kell egymásnak. Igen, azt hiszem, számomra ez egy nagyon fontos üzenet.

Címkék: interjú

Curtis: "Utcagyerek vagyok és az is maradok!"

2018.03.16.
Kecskés István

Széki Attila komoly karriert futhatott volna be Újpesten, ám a sport helyett a zenét választotta és immár Curtis néven készül élete egyik legnagyobb koncertjére.

NB I-es futballista voltál, de most a zenei életben törsz a csúcsra. Mióta tudod, hogy nem sportoló, hanem énekes leszel?

Nyilván az volt az álmom gyerekként, hogy futballistaként bajnoki címeket, kupákat nyerek és gólkirály leszek, akkor még csak hobbiként gondoltam a zenére. Persze gyerekként is része volt az életemnek. A rap és a foci volt az életem. Játszottunk a dühöngőben és zenét hallgattunk. Aztán jött Ganxta Zoleet, akivel találkoztam és tizenegy évesen az E-klubbal reppeltem vele a Keleti oldal, nyugati oldalt. Ezzel együtt huszonegy éves koromig csak a foci volt, de aztán a sérülés után váltottam. Az első lemezem kiadásának is köze volt a futballhoz, hiszen volt olyan csapattársam, aki kisegített egy kis pénzzel.

Az újpesti panelek között nőttél fel?

Itt is születtem. A panelrengeteg közepén lettem felnőtt. Most is itt lakom és nem is akarok innen elmenni, maximum egy kertesházat szeretnék, de nem megyek Újpestről sehova.

Rossz gyerek voltál?

Nagyon… Nem csodálom, hogy szegény anyukám megőszült. Nem szerettem iskolába járni, verekedtem, mint a legtöbb lakótelepi gyerek. És persze meccsekre jártam, ment a balhé ott is. Hamar tagja lettem egy szurkolói csoportnak is.

Bulldogs, vagy Korps?

Korps.

Az kemény brigád volt.

Az. De hát én ebben nőttem fel. Nem az volt a telepen, hogy ha valami baj volt, akkor elmentél a rendőrhöz, vagy ha igen, akkor tőle is kaptál egy sallert. Mindenkinek magát kellett megvédenie, magáért kellett kiállnia. Engem úgy neveltek, hogy ne kezdjem a balhét, de álljak ki magamért.

Pofozkodtál az Újpestrért?

Hogyne. Sok balhé volt, a Ferencváros, a Honvéd, vagy a Videoton szurkolóival. Benne voltam mindenben, ez a meccshez járt, a jegyhez kaptuk. Tudtuk, hogy mire számíthatunk. Már nem mennék bele ezekbe a balhékba. Nem félek, de bármi történhetett volna, egy barátomat például megszúrták az egyik meccsen.

Ha visszagondolsz, akkor a futball pályafutásod gyors vége miatt van benned hiányérzet?

Van. Még akkor is, ha minden korosztályban gólkirály voltam. Főleg azért van, mert annak idején, amikor elkezdtem volna játszani akkor jött Szentes Lázár, aki remek edző, de emberileg volt vele bajom. Akkor akartak kölcsönadni a Diósgyőrnek, ahol elmondtam, hogy jövök, de mindig újpesti maradok. Volt is egy szurkolói szavazás, amelyen a 99 százalék azt mondta, hogy ne igazoljanak le. Aztán elmentem Kecskemétre, ahol nagyon jól éreztem magam, majd visszavitt az Újpest, mert Szentesnek kellettem. Aztán nem nagyon játszatott.

Volt olyan pillanat, amikor elővettél egy kockás papírt és felírtad a dolgokat, hogy a focit vagy a zenét választod?

Nem volt, de jött a sérülésem és akkor dönteni kellett. Bohóc nem akartam lenni. Hívott aztán másik csapat, de nekem az Újpest örök szerelem és nem akartam máshol futballozni már. Be kellett látnom, hogy a műtét után nehézkesebbé vált minden. Sokat ostoroztam magam, ha nem ment a játék, fontos az önkritika és be kellett látni, hogy ha valami nem megy, akkor azt nem kell erőltetni. Annyiban más most a helyzet, hogy minden csak rajtunk múlik. Ha szar dalt írunk, akkor nincs buli, ha jót, akkor van. Rajtunk áll minden.

Egyedül kezdett zenélni?

Igen, aztán jött BLR, aki akkor még nem volt zeneszerző, de már az. Annak idején szereztünk egy programot amivel dolgoztunk, anyukám partfisának a nyele volt a mikrofonállvány, a számítógép mikrofonjával vettük fel a dalokat – gondolhatod milyen volt. De kellett ez, mert nézd meg a tehetségkutatókat. Akik ott indulnak hozzászoknak ahhoz, hogy minden szuper, de engem nem lep meg egy vidéki buliban, ha recseg a mikrofon. Mi mondjuk élőben adjuk elő a dalokat és azért azt elvárom, hogy tiszteljenek meg a jó technikával.

Említetted BLR-t, rá is van tetoválva a kezedre ez a rövidítés. Majka nincs?

Még nincs, majd idővel. Szoros a kapcsolatunk, már nyolc éve vagyunk együtt. 2012-ben írtuk meg a Belehalok című dalt, az hozta meg a nagy áttörést. A megjelenése után nem volt megállás, 260 bulink volt egy évben. Az szinte futószalag volt, muszáj is volt váltani.

Zorán is meghívott benneteket a koncertjére vendégnek a Belehalokkal. Ez a legjobb visszajelzés?

Ez nagyobb dolog volt, mint azok a díjak, amiket elnyertünk. Mondjuk amikor megkaptam a Fonogram-díjat, akkor is az volt a legnagyobb dolog, hogy Charlie gratulált. Ő is Újpest szurkoló. Mondjuk minden normális férfi a lila-fehéreknek szurkol.

Mit szólnak ehhez a Ferencváros szimpatizánsok? Ők nem járnak Curtis koncertre?

Dehogynem! Van olyan videóm, amelyen egy olyan ember énekli az Újpest a negyedem című dalt, akinek FTC-címer van a mellkasára dedikálva. Örülök, hogy az emberek kultúrája már magasabb szinten van. Jó az más kérdés, hogy ha mondjuk megiszom valamit, akkor lehet, hogy én is beszólnék.

Még szerencse, hogy nem iszol.

Soha… A viccet félretéve: ma már alig fogyasztok alkoholt. Ha igen, akkor is inkább otthon. Amikor hakniztunk, akkor más volt, de az imázs már megvan, ahhoz már nem kell. Diszkóba meg nem járok, mert ott úgysem tudok kikapcsolódni.

Pedig az milyen jó lehet, amikor a DJ berak egy Curtis dalt.

Na, az a halálom! Ha ez megtörténik, akkor azonnal eljövök. Nem hallgatom magam otthon sem, nemhogy egy diszkóban.

Majkát hogy ismerted meg?

A testvéreméken keresztül. Korábban is szerettem volna vele együtt dolgozni, de egy ideig mondogatta, hogy ő nem akar a zenével foglalkozni igazán, inkább a tévére figyel. Aztán megjelent az első lemezünk, amint rajta volt a Szotyi van című dalunk, ami megtetszett neki és utána döntöttünk a közös dal mellett. Ez volt a Bomba vagy bébi, de úgy volt, hogy ez lesz az egyetlen közös munkánk. Aztán ezt négy és fél millió alkalommal nézték meg. Hülyék lettünk volna, ha nem folytatjuk. Főleg úgy, hogy aztán másodikra megírtuk a Belehalokot.

Már másodszor említed a testvéreid. Családi vállalkozás?

Nagyon szeretem, hogy így van. Korábban együtt utaztunk Majkával mindenhova, de neki sok a tévés szereplése, így már külön járunk. Engem a bátyám hoz, visz és nagyon élvezem, hogy ez így van. Nekem nagyon fontos a család.

Majkával nemcsak autóban, hanem a színpadon is úgy vagytok együtt, hogy sokszor közben külön léptek fel.

Igen és ettől működik. Nagyon jó barátok vagyunk, együtt járunk nyaralni és tényleg sok időt töltünk egymással. Ez nagyon fontos mindkettőnknek.

Szombaton Aréna koncert. Mennyit kellett erre készülni?

Mennyit?! Az összeset! Fárasztó volt, mert nemcsak készültünk, hanem egy filmet is forgattunk közben.

Életmű koncert lesz?

Ezt így nem mondanám, de két óra és húsz perc lesz az egész. Nagyon nehéz volt összerakni a műsort, mert minden dalunknak lenne ebben helye. Mit hagyjunk ki? Nagyon kemény döntés volt.

Vendégek? Zorán?

Látod, neked is ő jut eszedbe először, annyira kézenfekvő lenne. De most nem jön. Ott lesz Király Viktor és Pápai Joci is. Nem lesz unalmas a koncert, pörgős lesz. Nagyon fontos, hogy ilyen jegyárak mellett ki akarjuk szolgálni a közönséget.

Tudod mit fogsz csinálni tíz év múlva?

Remélem ugyanazt, még akkor is, ha nem ugyanígy. Legyen mondjuk havonta egy igen nagy buli. És még tíz év múlva is szeretnék szövegeket írni.

Magadnak, vagy másoknak nehezebb dalt írni?

Magamnak! Nem igazán tudom megfogalmazni miért, de nehezebb. Pápai Jocinak tudom milyen a világa, mit képvisel. De én mindig mást akarok adni magamból. Sokféle számunk van és mindegyik különbözik.

A minap láttam rólad egy képet Bangó Margittal.

Óriási dolog ez nekem. Nagy barátom Emílió, akinek az anyósáról van szó ugye. Megtudta Bangó Margit, hogy ott vagyok és átjött. Nagyon kedves volt a művésznő és amikor az mondja nekem egy Kossuth-díjad előadó, hogy a műfaj legjobb szövegírója vagyok, akkor az összes eddigi elismerésem kidobhatom, már csak azért is, mert a művésznő is azt mondta, hogy Bangó Margit-díjas vagyok.

Korábban voltak kellemetlen ügyeid. Lehiggadtál már?

Igen és már csak egy van függőben, amikor balesetet szenvedtem. Megtörtént, feltettem a kezem, hogy én voltam és vállaltam a következményeket. Ezt a panelek között megtanultam. Szerencsére nem lett senkinek semmi baja.

Ezek az ügyek a műfajhoz tartoznak?

Nem is az, hogy összekapcsolódik, de benne van. Nem egy Krisz Rudi vagyok, aki romantikus dalokat énekel és milyen rendes gyerek. A magam módján én is rendes gyerek vagyok, mert azért igyekszem segíteni a rászorulóknak, de én egy utcagyerek vagyok és az is maradok.

Címkék: interjú

Ezeket a cikkeket olvastad már?