Blogolj!

Negyvenkét éve jelent meg klasszikus Rainbow utolsó nagylemeze

2020.04.09.
Dorogi László

A klasszikus Rainbow-nál nem sok legendásabb felállás létezett a rock and roll történelmében. Ritchie Blackmore tépte a húrokat, a két lábon járó metálikon, Dio pedig gyémánt torkával keltette életre a varázslatot. Négy éven át tartó kapcsolatukból három zseniális lemezgyerek született.

Ritchie Blackmore nem tartozik a rock and roll történelmének top gitárosai közé, de 1975-ben valami olyasmit álmodott meg, ami hatalmas nyomot hagyott a könnyűzenei élet orcáján. A Rainbow a klasszikus hard rock, heavy metal nyomvonalát kívánta tovább taposni, amelyet debütáló, nemes egyszerűséggel Ritchie Blackmore's Rainbow névre keresztelt albumával azonnal nyomatékosított. A korongról olyan ikonikussá váló dalok robbantak be a köztudatba, mint a Man on the Silver Mountain, a Catch the Rainbow, vagy éppen a Temple of the King.

A sikert meglovagolva, egy évvel később újabb lemezt adott ki a banda, az 1976-os Rising is tartogatott bőven csemegéket, a Tarot Woman, a Starstruck és a Stargazer azóta is zenekarok tömkelegének szolgáltat kedvelt feldolgozási témát.

A brit fogat 1977 májusában vonult ismét stúdióba, hogy rögzítse harmadik - Ronnie James Dióval utolsó - nagylemezét. Geoff Ginsberg, az AllMusic alkalmazottja akkor már sejtette, hogy a klasszikus felállás üstökösként robbant be és úgy is fog elégni, akkor azt írta a Long Live Rock 'n' Roll korongról: talán ez lesz az utolsó nagyszerű lemeze a Rainbownak. Ez így is lett, annak ellenére, hogy a Dio utáni korszakban is sikerült egy-két híres dalt összehozniuk.

A Long Live Rock 'n' Roll 1978. április 9-én "látta meg a napvilágot" és a zenekar első két korongjához hasonlóan a dalok szövegvilágának középpontjában a mágia, a varázslók, a sárkányok és a misztikum állt, ami egyre kevésbé ragadtatta el Blackmore-t. Egyes szakértők szerint éppen ezzel, a Dio által megteremtett varázslatos világgal ágyazott meg a Rainbow a későbbi power metal szubkultúrának, de a gitáros bandavezér sokkal kommerciálisabb vonalra kívánta terelni zenekarát.

Blackmore azonban a Long Live Rock 'n' Roll megjelenése után úgy döntött, ideje megtörni a fantáziavilág zománcát és ezzel tulajdonképpen alá is írta a klasszikus Rainbow halálos ítéletét. Dio nem tudta lenyelni ezt a békát és úgy döntött, kilép a zenekarból. Blackmore egy 1979-es interjúban úgy fogalmazott, ha elég jó lett volna Dio a Rainbownak, még mindig a zenekar tagja lenne.

"Ronnie nagyon jó énekes, még mindig kedvelem, de nagyon közönyössé vált. Biztos vagyok benne, ha itt lenne, vitatkozna ezzel az állítással, de ez van. Az elmúlt két évben mindent megtettem, amit kért, olyan melódiákat, dallamokat írtam, amelyekre szövegeket írhat, de úgy tűnt, már nem akarja ezt csinálni"

- mondta akkor a gitáros, aki ezt követően még jó sok frontembert elfogyasztott, szóval nem biztos, hogy csak Dio füle mögött lapult vaj ebben a konfliktusban.

Szerencsére a Long Live Rock 'n' Rollt azért még sikerült összehozni, olyan legendás dalokat hagyva az utókornak, mint a Kill The King, vagy a korong címadója.

Jókora botrányt okozott a Rammstein holokausztot is megjelenítő klipje

2019.03.29.
Dorogi László

Az ipari metál ikonjai a német történelem sötét időszakaihoz nyúltak alapanyagért a Deutschland című dalukhoz forgatott klipjükhöz. Már a fél perces promóvideó is óriási felháborodást váltott ki.

Május közepén jelenik meg a Rammstein következő - és egyes pletykák szerint az eredeti felállásban az utolsó - nagylemeze, amelynek első fecskéje a Deutschland című limitált kiadású kislemez lesz április 12-én. A valóságos botrányhősnek számító német metálarcok ezúttal sem hazudtolták meg önmagukat és már a csütörtökön megjelenő videoklipjük promójával alaposan felkorbácsolták az indulatokat Németországban.

Az ominózus kedvcsináló filmecskében a zenekar tagjai a második világháború idején működő koncentrációs táborokban fogva tartott zsidóként jelennek meg, akik éppen az akasztásra várnak, majd nemes egyszerűséggel beúszik a promotált dal címe és a klip megjelenésének dátuma. A képsorok pillanatok alatt elképesztő felháborodást váltottak ki, Charlotte Knobloch holokauszttúlélő, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának korábbi elnöke úgy fogalmazott, a zenekar átlépett egy határt, fegyvert kovácsoltak az alkotói szabadság határtalanságából és üzleti célokra használták fel az elbagatellizált holokausztot.

A promóban látott képsorok persze azonnal értelmet nyernek és kontextusba kerülnek akkor, ha megnézzük a csütörtökön megjelent videoklipet, amely egy monumentális, több mint kilenc perces kisfilmben dolgozza fel a német történelem legsötétebb korszakait, alaposan meggörbítve a tér és idő síkjait. A klip elképesztő siker, 18 óra alatt már több mint 6,5 millióan kattintottak rá.

A Rammstein nem először generál közfelháborodást klipjével, de megvádolták őket korábban nekrofíliával, a pirománia népszerűsítésével, és a kannibalizmusra való felhívással is a Mein Teil című daluk miatt. A zenekarnak rengeteg szélsőjobbos rajongója van többek között Oroszországban, de a Rammstein köztudottan és saját bevallása szerint is baloldali. Ennek ellenére a Bild azonnal a rockertársadalom jobbos szimbolikájával kapcsolatos szimpátiáját kezdte el kutatni a Deutschland klipjével kapcsolatban.

Címkék: Hard Rock

Mély lilába öltözik a Papp László Sportaréna decemberben

2019.03.25.
Dorogi László

A hard rock történelem egy nagyon ritka és különleges darabja elevenedik meg a szemünk és fülünk előtt év utolsó hónapjában Budapesten, hat év után ugyanis ismét ellátogat hozzánk a Deep Purple.

Fotó: deeppurple.com

Két fajta ember létezik a világon, az, aki ismeri Ritchie Blackmore - és a rocktörténelem - egyik leggyakrabban idézett és játszott gitárriffjét, és az, aki tagadja, hogy ismeri, de jókorát lódít ezzel. Hogy tisztuljon a kép, mutatom mire gondolok:


Na ugye. A Smoke On The Water alaptémája megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen alapköve lett a rock zene fejlődésének, minden keményvonalas, dallamos rock muzsikát játsszó zenekarra nagy hatást gyakorolt, s számunkra most azért fontos ez, mert december 9-én ezek a dallamok is felcsendülnek a Papp László Budapest Sportarénában, ugyanis a Deep Purple hat év szünet után újra Magyarországra látogat.

Volt idő, amikor ki lehetett volna kergetni a világból ezzel a riffel, a megboldogult Hegyalja Fesztivál egyik kéregető utcazenésze például az utolsó fesztivál minden egyes napján legalább százszor belecsapott a húrokba a tokaji hegy lábánál és hogy, hogy nem, mindig erre a dallamsorra futott ki a tudománya.

A Deep Purple 1968-as megalakulása óta világszerte mintegy 100 millió lemezt adott el, legutóbb Infinite címmel jelentettek meg korongot 2017-ben. Persze a banda már nem az eredeti felállásban nyomul, a legendás felállásból Jon Lord billentyűs 2012-ben hunyt el, jelenleg Ian Gillian énekes, Ian Paice dobos, Roger Glover basszusgitáros, Steve Morse gitáros és Don Airey billentyűs alkotja a Deep Purple-t, akik ugyanebben a felállásban léptek fel Budapesten 2013-ban a Sportarénában.

A zenekar korszakos jelentőségű anyagait nehéz lenne hiánytalanul felsorolni, de ezek közé tartozik a Shades of Deep Purple és a Deep Purple címre hallgató lemez, de az In Rock, a Fireball, vagy a Machine Head című korong is. Az én személyes kedvencem pedig ez a nóta, amit szintén biztosan sokan ismernek:

Címkék: Hard Rock

Red - Gone

2017.11.11.
Ragnar Volarus

Sokan vagyunk úgy, hogy éppen a hangulatunknak megfelelő zenét tesszük be. Engem most felbosszantottak. Ezért legszívesebben ordítani lett volna kedvem, és ehhez segítséget kértem a Red nevezetű amerikai rockbandától. Mert ők aztán ehhez nagyon értenek.

De félreértés ne essék, nem csak ordítani tudnak, hanem zúzni is rendesen. Civilizált módon. Íme egy gyors bizonyíték:

Komolyan felsejlik a Rage Against The Machine, mikor elhangzik a "Wake up!". No de kik is ezek a fickók? Annyit elöljáróban elárulok, nem ma kezdték. Hiszen a jelenleg is aktív tagok, az Anthony és Randy Armstrong testvérpár, akik a gitárokon varázsolnak, valamint a billentyűs/énekes Michael Barnes 2002-ben alapította az együttest. A srácok még a középiskolában ismerkedtek össze, és eleinte az Ascencion nevezetű keresztény rockot játszó együttesben tevékenykedtek, de miután elvégezték a sulit, a hard rock irányába fordultak és Tennessee-be tették át a székhelyüket. Két évet dolgoztak első nagylemezükön, de az End of silence 2006-ban tényleg megtörte a csendet. Az albumon található Breathe into me 2007-ben az év legjobb rockdala lett Amerikában, de ugyanerről az anyagról a Lost is nyert 2009-ben. 

Itt pedig bizonyíték arra, hogy Michael Barnes énekelni is tud.

A következő album 2010-ben az Innocence & Instinct az év rockalbuma lett, és a Start Again az év rockdala. Az ezt követő lemezük, az Until we have faces csak jelölve lett, majd 2013-ban a Release the panic és 2015-ben az Of Beauty and Rage újra az év legjobb rockalbuma díját vihette haza.  

Ezzel pedig elérkeztünk 2017-hez és a Gone címet viselő nagylemezhez. Nincs új a nap alatt, ez durva jó lett. Megvan benne az erő, ugyanakkor a dallam, a gitár még mindig jól szól és Michael Barnes szintén. Kicsit talán kevesebb a kőkemény zúzás, de még mindig nagyon távol áll a Hooligans féle Haribo-rockerek világától. 

Ahogy mondtam a legelején, felbosszantottak. De nem bánom. Legalább újra a látókörömbe került a Red és ennek roppant mód örülök. Itt egy kis ízelítő, a Still alive, ami pont nem arra bizonyíték, hogy visszavettek a fiúk a keménységből.

Ezeket a cikkeket olvastad már?