Blogolj!

Gyütt egy gyöngy fajú láng és felgyújtotta a lengyel televíziót

2019.04.03.
Dorogi László

És azt a viccet ismered, hogy Marilyn Manson megtapsolja Kóbor Jánost? Persze, hogy nem. De az itthon Sztárban sztár néven futó, leánykori nevén Your Face Sounds Familiar című licenszműsorban bizony ez is előfordulhat. Lengyel barátainknál pedig megtörtént maga a csoda.

Sokszor hallani külföldiektől, hogy a magyar a világ egyik legszebb és egyben legnehezebb nyelve, s ezt az állítást eleddig igen keveseknek sikerült megcáfolnia. Most a lengyel Sztárban sztár készítői szúrtak ki szegény Antek Smykiewicz-cel azzal, hogy odaadták neki az Omega klasszikusát, a Gyöngyhajú lányt, dolgozza fel, tegye magává.

Smykiewicz állt a feladat elébe, szépen magára is öltötte Kóbor János soha meg nem kopó külsejét és... és fantasztikusan előadta a dalt! Oké, persze, nekünk magyar embereknek nem csak a sötét, hanem a sörét is fáj az "újraértelmezett" szövegkönyv szerint és a refrénben is kicsit ízesre vette a figurát a "Gyütt egy gyöngyfajú láng" felütéssel, de ezt alighanem elnézhetjük neki. Hogy elhunytam-e, vagy igaz talán, azt még most nem tudom, de nem koptatom tovább a számat, nézzük meg együtt a performanszt:


Smykiewicz egyébként viszonylag népszerű előadónak számít Lengyelországban, a YouTube-on van olyan dala, aminek már 40 millió fölött jár a megtekintése. Azért jól sikerült az a Kóbor-jelmez, nem? 

Címkék: Feldolgozás

Scott Bradlee's Postmodern Jukebox

2017.10.20.
Ragnar Volarus

A Scott Bradlee's Postmodern Jukebox egy... Nem tudom minek nevezzem. Mert szigorúan nézve nem egy együttes, hanem inkább egy nagyon merész és ötletes próbálkozás, kísérlet, rengeteg jó zenésszel és énekessel. Ami bevált. 

Manapság mindenki feldolgoz mindent, mindenki saját stílusában igyekszik előadni egy világsztár nagy slágerét. De Bradlee-ék még erre is rátettek egy lapáttal, és visszarepítenek minket az időben. Ők úgy döntöttek, hogy húznak egy merészet, és van olyan feldolgozásuk ami az 1920-as évek zenei stílusjegyeit hordozza magán, de akadnak produkciók a 60-as és 70-es évek stílusában újraalkotva. És szerencsére nem csak napjaink, hanem a közelmúlt (1990-es évektől) felejthetetlen és fülbemászó slágereit is mind feldolgozták.

Nem kerülte el a sorsát se a Nirvana, se a Nine Inch Nails, de még Brittney Spears sem. De tényleg minden stílusból és időszakból találunk előadókat, a Police-től Rick Astley-ig. És még Despacito is van.

Eddig 13 albumot alkottak ezekből, és kiadtak három Collectiont is (Astoria, Hollywood, Monte Carlo), ami egy bizonyos téma vagy irányvonal alapján összerakott válogatások. És ebben az esetben azért sem tudok ezek közül kiemelni egyet, mert egytől-egyik szenzációsak. Ráadásul elképesztő mázlink van, mert rengeteghez forgattak videót is, amik közül több tucatot meg is nézhetünk a youtube-csatornájukon

Kedvcsinálónak néhány klip. Kezdésnek rögtön egy Haddaway-What is love. (Érdemes végignézni, a végére megőrülnek!)

Vanilla Ice-Ice ice baby. Egy Vanilla Ice jégszoborral?

Itt pedig a MMMbop, Doo Wop verzióban.

De számtalan videót lehetne még becsatolni ide. Viszont nem fogok. Katt ide, és máris lehet válogatni. Ha pedig tetszett, van egy jó hírem. Új európai turnéja során ismét hazánkba látogat a világhírű Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox. A nagyszabású koncert 2018. május 17- én este 8 órától lesz élvezhető a Papp László Budapest Sportarénában. Még időben szóltam.

Címkék: Feldolgozás, Jazz

Ezeket a cikkeket olvastad már?