Blogolj!

Blixa Bargeld: De azért mindig hallani fogod, hogy német vagyok!

2019.03.26.

Blixa Bargeld a kultikusan-kategorizálhatatlan német Einstürzende Neubauten együttes frontembere. Emellett Nick Cave, Bad Seeds nevű zenekarának is állandó tagja és gitárosa volt. A nemrégiben 60. születésnapját ünneplő, interjúkat ritkán adó, avantgarde művésszel Csúri András beszélgetett. 

Fotó: deutschlandfunkkultur.de

CsA: - Bargeld Úr, az interjúban nem mennénk vissza a kezdetekig, hanem elsősorban az elmúlt évtizedre és a jelenre koncentrálnánk. Az Einstürzende Neubauten egyik legutóbbi munkája LAMENT címmel az első világháború kirobbanására fókuszál. Mesélne arról, hogyan jött létre ez a projekt?

BB: - Diksmuide városa egy nagyobb rendezvénysorozat keretében felkért bennünket, hogy kreáljunk egy előadást, egy performance-t az első világháború kezdetének századik évfordulója alkalmából. Diksmuide Flandriában van, amiről sokunknak az első Világháború őrületének szimbolikus képei juthatnak eszünkbe: maga a táj, az árokharcok és a mocsárcsaták. Diksmuide-t is elpusztította a háború. A lemez, a hanganyag, nem más, mint ennek az előadásnak a szükségszerű manifesztációja. Ha ugyanis nem adtuk volna ki lemezen is, akkor magát az előadást sem tudtuk volna finanszírozni.

- Jelenleg a Bauhaus 'totális-táncszínház'-a előtt tisztelgő virtuális valóságdarabban, a 'Bauhaus 100'-ban, hallhatunk Einstürzende Neubauten zenét.

- A Bauhaus mindig is érdekelt és valamennyire képzett is vagyok a témában. Amikor megkerestek, azt hittem, hogy instrumentális zenét kell a darabhoz szereznünk, de végül csak egy dalra volt szükségük. Nem igazán ez volt az eredeti ötletem. Azt hittem, Oskar Schlemmer experimentális balettjához kell majd valamit írnom. Őszintén, azt sem tudtam, hogy ez egy virtuális valóságdarab lesz. Így végül nem is tekinteném Neubauten-projektnek, hanem egy megbízásra elkészített munkának. Nincs vele bajom, de azért ügyelek, hogy a végén nehogy centenáris megemlékezések zeneszerzőivé váljunk.

- Az elmúlt években több albumot is készített Teho Teardo-val. Hogy került sor erre az együttműködésre?

- Tehoval egyszer közösen dolgoztunk egy színdarabon, az olasz Socìetas Raffaello Sanzio társulatnak. Dalszövegeket írtam Teho zenéjéhez. Ez egy igazán kellemes tapasztalat volt. Később, 2008-ban felkeresett San Franciscóban, ahol akkoriban éltem. Egy olasz film, az „Una Vita Tranquilla”  (Egy csendes élet) zenéjén dolgozott és újra szüksége volt dalszövegre. A rendező elküldte a forgatókönyvet, amiből levezetve megírtam a „A Quiet Life” című dalt. A gyümölcsöző együttműködések után úgy gondoltuk, hogy egy egész albumot is felvehetnénk. Egy albumból kettő lett, és már elkezdtünk dolgozni a harmadikon is. Eddig azonban csak egy dal van kész, így a megjelentetés még egy darabig eltart. 

- Mindezekben a projektekben különböző nyelveken dolgozik.

- Igen, a soknyelvűség mára szinte a védjegyemmé vált. Igazából az 1981-es Tabula Rasa album óta, amelynek minden egyes dala többnyelvű. Egyébként az is egy megbízásból született. A La-la-la human steps kanadai tánccsoport kért fel, hogy írjunk zenét egy darabjukhoz és ha lehetséges, ne csak német dalszövegekkel. Így aztán franciául, angolul és latinul is írtam. Valamennyi ezt követő Neubauten projekt több nyelven íródott és az Alva Noto-val és Teho-val közös munkákat is a polylingualitás jellemezte. A LAMENT kapcsán már a projekt jellegéből adódóan is az volt a megbízónk kívánsága, hogy, többnyelvű legyen.

- Van kedvenc munkanyelve?   

- Hát, nem feltétlenül az angol. Ha nem vált volna a mindennapjaim részévé, valószínűleg soha nem nyúlnék hozzá a munkáimban. De 20 év közös munka Nick Cave-vel, illetve a tény, hogy egy kínai-amerikai nőt vettem el feleségül, azzá tette. Az olasz az más. Az iskolában latinos voltam, így a kiejtés nem okoz nagy problémát. Persze, azért mindig hallani fogod, hogy német vagyok. De ezt is tematizáltam már egy dalban. A „Mi Scusi”-ban épp' az olasz nyelvtudásom miatt mentegetőzöm (mosolyog).

- Egyébként a La Republica a „Still Smiling” albumot, amelyen a Mi Scusi is van, anno az év harmadik legjobb olasz albumának kiáltotta ki. És tudod, hogy hívták az együttest ugyanazon a listán, aki abban az évben a legjobb olasz albumot készítette? ’Baustelle’ (építkezés németül).

- Passzol. 

- De ők olaszok! Baustelle a nevük és övék a legjobb olasz album (nevet).

- Na, reméljük, hogy nem omladozó házakat építenek  (Bargeld együttesének, az Einstürzende Neubauten német jelentésére utalok). Nemrég a svájci KiKu együttessel is felvett egy albumot .

- Abban a projektben nem volt befolyásom a zenére, bár érdekesnek tartottam. Ott tényleg csak fizetett művészi munkatárs voltam, egy szerződtetett hang.  Illetőleg a szövegek kiválasztásában és feldolgozásában segítettem. Már régóta szerettem volna Jean Paul, a 18. századbeli német író 'Siebenkäs' című mukáját feldolgozni, és ehhez a KiKu-val érkezett el a megfelelö pillanat. (A könyv eredeti címe németül nem igazán rövid: „Blumen-, Frucht- und Dornenstücke oder Ehestand, Tod und Hochzeit des Armenadvokaten F. St. Siebenkäs im Reichsmarktflecken Kuhschnappel“).

- Önálló estekkel is turnézik.

- Igen, ez annak következménye, hogy nem szeretem a felolvasóest-formátumot (Bargeld több könyv szerzője). Soha nem szerettem egy helyben ülni és a mikrofonba olvasni  Olyasvalamit szerettem volna, ahol ugyanezen technikai eszközök rendelkezésre állnak, de nem kell olvasnom. Az első ilyen estem 1995-ben volt a Crossing Boarders fesztiválon. A fesztivál nevéhez híven olyan 'határmezsgyén mozogtam', ami se nem színészkedés, se nem felolvasás, de mégis az írásaimhoz kötődik. Ez adta az alapanyagot az előadóestemhez, amit azóta persze továbbfejlesztettem.

- De azért improvizatív is?

- Igen. Az egyetlen, ami biztos az előadásban, hogy egy mikrofon van a kezemben. Talán a legtalálóbb a 'rutin' kifejezés lenne. Mint egy stand-up komédiás, aki minden este elmeséli, hogy mi történt, amikor meglátogatta a nagymamáját. Mindig ugyanaz a történet kezdete és mégis mindig egy kicsit más kerekedik ki belőle. Persze, az én előadásomban fontosak a zenei elemek és az, hogy a hangomat is felhasználom. Rutin.

- A 2000-es évek eleje óta az Einstürzende Neubauten lemezkiadó nélkül jelentette meg az albumait, különböző csatornákon keresztül finanszírozva azokat.

- Így igaz. Mi találtuk ki és alkalmaztuk először a crowd-funding-ot, amikor a rajongók anyagilag is segítik egy lemez előállítási költségeit.

- Mi vezetett ahhoz, hogy a legutóbbi albumot, a LAMENT-et mégis a BMG-nél jelentették meg?

- Mint említettem, számunkra ez elsősorban egy előadás volt. Meg akartuk spórolni a lemezkiadással összefüggő szervezési munkákat. A régi szerződésünkből még nyitva volt egy album megjelentetése, de a Mute kiadót közben eladták a BMG-nek. Amikor megkérdeztük őket, hogy akarják-e a LAMENT-et, azonnal igent mondtak. Kézcsókkal fogadtak, mi meg megspóroltuk a szervezést.

- Hogyan képzeljük el az együttműködést egy nagy lemezkiadóval ilyen hosszú szünet után? Kényszerült-e a közös munka során az Einstürzende Neubauten kompromisszumokra?

- Őszintén? Ki és mit merne mesélni a művészi szabadságról az Einstürzende Neubauten-nek? Nagyon óvatosak voltak és nem szóltak bele semmibe. Emlékszem, amikor meghívták a sajtót és a BMG képviselőit a stúdióba és mi lejátszottuk az albumot elejétől a végéig. Láttad, hogy csak ülnek, néznek és fogalmuk sincs, hogy mit kezdjenek vele (nevet). A 8 perces intróban harci gépek zúgnak és fegyverek dördülnek. A lemez hallgatása közben, persze, nem látják, hogy a színpadon én ilyenkor  transzparenseket emelek a magasba. De mit is értenének ők mindebből?

Ezeket a cikkeket olvastad már?