Blogolj!

Enigma - The Fall of a Rebel Angel

2018.01.19.
Ragnar Volarus

Sokáig nem hallatott magáról az Enigma. Olyan sokáig, hogy majdnem el is felejtettem őket. De egy véletlen szerencsére visszavezetett hozzájuk.

A mostani lemez előtt 2008-ban jelent meg tőlük új album, de a Seven Lives, Many Faces  óta bizony hosszú időn át nagy volt a csend. Ugyan 2009-ben megjelent egy 3CD-s Platinum Collection, de a válogatáslemez az mégsem ugyanaz. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mostani lemez már nem friss, egészen pontosan 2016 végén adták ki, de már 2015 közepén elkezdték beharangozni. Akkor egy darabig nézegettem, viszont nem érkezett új információ, így részemről feledésbe merült. Egészen addig, míg az elmúlt napokban a nagy videómegosztón hallgattam valamit, és a háttérben hagytam tovább zenélni. Egy idő után felcsendült a Return to Innocence, és rögvest rákerestem Michael Cretu legújabb anyagára.

Mit kell tudni az Enigmáról? Hogy egy zenei projekt, melyet Michael Cretu indított el 1990-ben. Az évek során több társszerző és vendégzenész is közreműködött, de a projekt egyetlen biztos és változatlan tagja Michael, a zeneszerző és producer. Sokáig szinte állandó szereplő volt exfelesége, Sandra (igen, a 80-as években ezen a néven a popzene világában tündöklő énekesnőről van szó), aki vokáljaival sokat adott hozzá a zenéhez. Sajnos az utolsó albumnál már nem hallhattuk őt. Nagy kár.

Az Enigma első lemeze még 1990 decemberében megjelent meg, és alapjaiban rengette meg a zenei világot. Az MCMXC a.D. (ami a kiadás évére utal) több mint 60 országban lett platinalemez. Sikerét elsősorban az első kislemeznek köszönhette, amely a Sadeness (Part 1) volt. A gregorián énekek és erotika keveredése a zenében igazi forradalmi új dolog volt, egyszerűen elvarázsolta az embereket.

Cretu nem egy kapkodó idegbeteg. Ez tisztán látszik már abból is, hogy 1990 óta alkot, de a legfrissebb lemez még csak a nyolcadik a sorban. Másrészt a Sadeness (Part 2) csak a mostani albumra készült el Anggun közreműködésével. Hogy lesz-e belőle akkora siker mint ez előzőből? Nem valószínű, nagyon más világot élünk (és van jobb dal is a lemezen). De ha valaki szereti az Enigmát, az biztosan nem fog csalódni.

Michael Cretu viszont zseni. Ami már a névválasztásnál is kiderül. Maga az "Enigma" szó is rejtélyt jelent, így nem meglepő hogy Cretu ezt a nevet választotta a projektnek. Az Enigmát még ma is nehéz zenei műfajba sorolni, hiszen több stílusjegy is megtalálható benne, ugyanakkor egyedülálló jelenség. Az erotika, női sóhajok, gregorián himnuszok, törzsi énekek furcsa elegye, művészien kidolgozott keverése nem mindennapi élményt nyújt. Egy új világot nyit meg előttünk. Minden albumon másra helyeződik a hangsúly, más a téma és a hangszerek, de mindegyikről elmondható, hogy egyfajta titokzatosság jellemzi, szinte arra késztetve a hallgatókat, hogy megfejtsék a rejtett üzeneteket.

Ami viszont a legzseniálisabb az Enigmában, hogy kortalan. Bármelyik albumukat bármikor meg lehet hallgatni, és ha valaki nem ismeri, akkor nehéz időben belőni, hogy mikor készülhetett. Persze Cretu is halad a korral és kísérletez, de soha nem a trendek határozták meg döntően a lemezeit. Az anyagait 10-20 év múlva is bármikor leemelhetjük a polcról, ugyanazt az élményt adják. Ezért is érdemes meghallgatni a Platinum Collectiont, ami ugye közel 20 évet ölel fel az Enigma életéből, de nem nagyon találni rajta olyan darabot, ami nem illeszkedik a stílushoz. Bár ez a kiadás is kicsit csalóka, hiszen az első cd-n szerepelnek a legnagyobb slágerek, a második lemez pedig tucatnyi remixet tartalmaz, ami maradjunk annyiban, változó minőségű. A harmadik cd ellenben egy nagyon érdekes darab. Ezt a lemezt Cretu The Lost Ones alcímmel látta el, és a dalok címe is csak annyi, hogy Lost One, Lost Two, és így tovább. Mint állította, ezek ötletek voltak, olyan dalok, amelyek végül nem kerültek fel egyik albumra sem, de kiválogatott párat, amiket megosztott a rajongókkal. Bátran kijelenthetem, egyik sem félkész, sőt.

De térjünk vissza a mostani lemezhez, amire oly sokat kellett várni. Megérte? A rajongóknak mindenképpen, hiszen ismét nem kell csalódniuk. Ha pedig valaki most találkozik először az Enigmával, akkor fogalmam sincs. Kár tagadni, ez a zene nem a nagy tömegeknek szól, nem divatos, nem trendi és senki olyan nem énekel vagy zenél rajta, akit manapság a modern zenében bálványoznának. Teszem hozzá, szerencsére. Az csak rontana az élményen.

De azt is el kell mondani, hogy ez egy kiemelkedő darabja Cretu eddigi életművének. Mindig is jellemző volt, hogy a trackek egymást követik, egységet alkotnak. Ha nem lennének külön elnevezve a számok, akár egy track is lehetne a teljes album ezúttal is. Mindenképp úgy érdemes hallgatni, hogy nem hallani szünetet a számok között, mert ez ismét tökéletesen összejött.

Ami az egész albumra jellemző, az pedig a nyugodtság, egyáltalán nem egy táncolásra ingerlő darab. A közreműködő énekesek mind kiválóan teljesítenek, AnggunMark JosherThe Die is Cast-ban nagyon jól szól, de az igazi gyomrost az Aquilo duó viszi be a záró dallal, az Amen-el. Ha van a Sadeness (Part 1) és a Return To Innocence mellett olyan dal, ami megérdemelné a kiemelt figyelmet, az mindenképpen az Amen. Egyszerűen zseniális!

Ha valaki pedig most hallgat életében először Enigmát, és véletlenül tetszik neki, akkor számára van egy rendkívül jó hírem. Simán meghallgathatja a többi lemezt, mert rögtön nyolc új kedvencet talált. Ámen!

Címkék: Downtempo, New Age

Ezeket a cikkeket olvastad már?