Blogolj!

Pély Barna: Amikor kimondod, hogy vége, akkor érzed igazán mennyire fáj

2019.05.31.
Dorogi László

Egy ország ismerte meg a nevét a kétezres évek elején a Megasztár zsűritagjaként, pedig nem akkor tűnt fel először a televízió képernyőjén. 1998-ban megnyerte a TV2 Kifutó című tehetségkutató műsorát, 2000-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakán, ezalatt 1999-ben megalapította a United zenekart. Hat év alatt négy nagylemezt adott ki és olyan slágereket írt meg, mint a Hófehér jaguár, a Keserű méz, vagy a Végső vallomás. 2019 januárjában jelent meg második szólólemeze Blue Heart címmel, és életében először egyedül zenél. A Pély Barnával készült két részes interjúnk második részében tanári és zenei hitvallásáról, magáról a zenélésről, a Blue Heart készítési folyamatáról beszélgettünk, de szóba került a United és egy meghatározó angliai út is. Blogstar-interjú.

Fotó: Szupkai Gábor

A tanításnál hagytuk abba legutóbb. A tanárként szerzett tapasztalataidat fel tudod használni előadóként?

Igen, mert ad egy olyan alapvető nyitottságot, amivel könnyebben tudok kommunikálni a közönséggel. Tanítás közben le kell győznöd az egódat. Én mindig próbálok úgy tanítani, hogy a diák jól érezze magát és közben át tudjam adni az információt. Vannak persze olyan napok, amikor nincs kedved tanítani, de akkor a diák sem akarja meghallani, amit mondasz. Ebben az esetben át kell menni egy olyan szigorú rendszerbe, ami számomra összeegyeztethetetlen a zenéléssel.

Mert nekem a zenélés a szabadságról és arról szól, hogy minél inkább önmagad legyél és emiatt mások is elkezdik jól érezni magukat. Attól az önismereti katarzistól, amit átélsz. Ugyanezt érzem a színpadon a közönséggel kapcsolatban is.

Januárban jelent meg a Blue Heart című lemezed, amelynek különlegessége, hogy teljesen egyedül raktad össze. A koncerteken is egyedül lépsz fel, pedig korábban elég nehéz lett volna elképzelni egy zenekar nélkül. Miért alakult így?

Ennek több összetevője van.

Sokáig olyan egyéniség voltam, aki nagyon szeretett alkalmazkodni a barátaihoz, zenésztársaihoz és abban a tévhitben éltem, hogy milyen jófej vagyok emiatt.

Erre szokták azt mondani, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Ilyen hozzáállással zenekarban zenélni olyan, mint egy baráti, vagy egy szerelmi kapcsolat.

Ha állandóan a másikat emeled piedesztálra, akkor előbb-utóbb elvész belőled valami és gyakorlatilag az egész kapcsolat, az egész közösség megbomolhat azért, mert nem tudod azt, hogy ki vagy. És ezt főleg te magad nem tudod.

Ez a fajta önismereti ébredés úgy ütött vissza nálam, hogy elkezdtem lázadni minden ellen. Nem tetszett semmi, amit mások akarnak csinálni, ha pedig nem csinálták meg azt, amit én végig szerettem volna vinni, akkor egyből azt mondtam, hogy hagyjuk az egészet a fenébe. Így már nem lehet együtt dolgozni, és a végére olyan sok ilyen szituáció alakult ki, hogy rájöttem arra, mindent egyedül csinálok, mert mindent egyedül akarok csinálni. És akkor feltettem magamnak a kérdést: miért nem vagyok egyedül? Miért nem járom a saját utamat?

Fotó: Szupkai Gábor

Pontosítsunk egy kicsit: ez a benned zajló folyamat vezetett a United feloszlásához is?

A United-nél mindig is demokrácia volt, de ez már nem működött számomra. Volt egy pont, ahol fel kellett állnom és ki kellett mondanom, hogy be akarom fejezni. Ezek komoly, mély sebek. Nyilvánvalóan az utolsó pillanatig azt hiszed, hogy ez a folyamat megváltoztatható, vagy visszafordítható, de abban a pillanatban, ahogy kimondod a válást, akkor érzed meg, hogy mennyire fáj. Ugyanakkor, nekem személy szerint sokkal jobb lett zenészként. Nagyon sok olyan dolgot nem tudtam kipróbálni és megvalósítani a közösségi zenélésben, amit most szóló előadóként meg tudok tenni akár már közösségben is. Nem tudtam például olyan sebességgel haladni a munkafolyamatokkal, mint ahogy azt elképzeltem, mert egy zenekarban mindig mindenkit meg kell kérdezni, hogy ez így jó lesz-e, vagy az úgy jó lesz-e. Amíg zenekari körülmények között megírtunk tíz számot, addig egyedül elkészülök ötvennel, hangszereléssel együtt. Közben pedig fejlődök és megyek előre.

Beszéljünk egy kicsit a Blue Heartról. Amikor meghallgattam az albumot és amikor hallottam a dalokat a lemezbemutató koncerteden, folyamatosan arra gondoltam, hogy van bennük valamilyen jellegzetes “Amerika” érzés. Volt valamilyen konkrét inspirációd, vagy valamilyen külső hatás, ami miatt ez a lemez ilyen lett, vagy egészen egyszerűen csak így fejeződtek ki azok a lelki folyamatok, amelyekről már korábban beszéltél?

Gyerekkorom óta kerestem a hozzám leginkább passzoló stílust és mindig kérdezgettem apámat, hogy ez a dal vagy az a dal éppen milyen, ő meg mindig csak annyit mondott rá, hogy valamiféle jazz. Nagyon hamar kiderült, hogy igazából a bluesról van szó, de ez akkor vált teljesen világossá számomra, amikor 16 évesen kimentem Camebridge-be két hétre angolt tanulni. Akkor még borzasztóan nagy volt a kulturális különbség Magyarország és Anglia között, 1992-t írtunk. Ott minden sarkon állt egy kocsma, mindenhonnan nagyon durva élő zene szólt, minden utcában volt egy kis lemezbolt, miközben nálunk akkor nyílt meg például az első a Duna Plázában. Inkább nem ettem, csak hogy minden pénzemet blues válogatás CD-kre költhessem, amelyeknek még se híre, se hamva nem volt Magyarországon. Majdnem vennem kellett egy másik bőröndöt, hogy haza tudjam hozni a hatalmas pakkot. Akkor jöttem rá, hogy igen, én blues zenész vagyok. Hülyén hangzik ez egy újpalotai lakótelepi gyerek szájából, de így volt.

Zenész körökben úgy tartják, hogy ezt a műfajt csak angol nyelven lehet igazán autentikusan művelni. Szerinted is így van?

Azt tudom mondani, hogy könnyebb egy olyan blues-zenésznek, aki mondjuk Texasban él, de az sem igaz, hogy minden texasi tud ilyen zenét csinálni. Van most egy nagyon erős vonal külföldön, amit egyszerűen new-bluesnak neveztek el, ez a műfaj mára már az elektronikus zenét keveri a blues-zal. Na már most nyilvánvalóan ebben is angol nyelven lehet igazán érvényesülni, de már régen vége azoknak az időknek, amikor arról beszéltünk, hogy ha nem vagy angol anyanyelvű, akkor meg sem hallgatnak tőled egy blues dalt.

Fotó: Szupkai Gábor

Mit szeretsz a legjobban a Blue Heartban?

Én a közönséget a zenekar tagjaként fogom fel. Van egy “érzelmi tér” bennem előadás közben, ami az én fejemben létezik és vagy belehajlítom a közönséget a saját terembe, vagy én hajlok át az ő terükbe egy koncertem alatt.

Az az érzelmi és dinamikai spektrum, ami bennem létezik a közönség energiáival találkozva hozza meg a vágyott katarzisélményt. Ezt hangfelvételen csak akkor lehet megcsinálni, ha nagyon rákattan a közönség a dalokra, és ez az első lemez évek óta, amit még én is meg tudok hallgatni egymás után négyszer-ötször is.

Ez nagyon ritka nálam, mert mindig én vagyok az első, aki megunja. Ezek miatt a dolgok miatt gondolom azt hallgatói szemszögből, hogy ez egy nagyon jó lemez lett.

A Pély Barnával készült interjú első részét ITT olvashatják el.

Pély Barna: Hiába tehetséges egy előadó, ha rosszul menedzselik a produkciót

2019.05.28.
Dorogi László

Egy ország ismerte meg a nevét a kétezres évek elején a Megasztár zsűritagjaként, pedig nem akkor tűnt fel először a televízió képernyőjén. 1998-ban megnyerte a TV2 Kifutó című tehetségkutató műsorát, 2000-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakán, ezalatt 1999-ben megalapította a United zenekart. Hat év alatt négy nagylemezt adott ki és olyan slágereket írt meg, mint a Hófehér jaguár, a Keserű méz, vagy a Végső vallomás. 2019 januárjában jelent meg második szólólemeze Blue Heart címmel, és életében először egyedül zenél. A Pély Barnával készült két részes interjúnk első részében a zenélésről, a tehetségkutató műsorokról, valamint a tanításról beszélgettünk. Blogstar-interjú.

Fotó: Szupkai Gábor

Talán kevesen emlékeznek rá, de már a kilencvenes évek végén feltűntél a tv-képernyőkön. A Kifutó volt a magyar kereskedelmi televíziózás első kísérlete az énekes tehetségkutató műfaj meghonosítására, de a tehetségkutatók alfájának mégis a Megasztár nevezhető. Hogy jutottál el a színpadról a zsűriszékbe?

Azt tudni kell rólam, hogy sosem voltam igazán médiacentrikus személyiség. A Kifutót sokkal inkább gondoltam amolyan “menő” karaoke versenynek, mint “komolyabb” zenei megmérettetésnek. Tulajdonképpen csak azért jelentkeztem a műsorba, mert édesanyám nagyon szeretett volna látni a tévében, ami végül össze is jött (nevet). A Kifutó 1998-ban, a Megasztár pedig 2004-ben indult, de a két műsor között eltelt hat év elképesztően meghatározó részét képezte az életem alakulásának. Az egy nagyon tevékeny időszak volt, amit nagyon szerettem. Akkoriban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre jártam, 2000-ben diplomáztam le, de alighogy kiléptem az iskolapadból, máris tanítani kezdtem. Közben elindítottuk a Unitedet, hat év alatt négy nagylemezt adtunk ki és gyakorlatilag pillanatok alatt kezdődött el a teljes felnőtt életem.

Nagyon úgy tűnik, hogy alaposan megtervezted és tudatosan építetted fel a karrieredet. Tényleg így volt?

Mondhatnám azt, hogy tervszerű volt, de igazából szerencsés alkatnak vallom magam. Mindig történtek velem olyan dolgok, amelyek éppen abba az irányba terelték az életemet, amerre haladnia kellett.

Nyilván minden ember életében vannak mélypontok, akár érzelmileg, akár anyagilag, de a sikeres embert az választja el a kevésbé sikerestől, hogy képes megtalálni a kiutat azokból a nehéz szituációkból, amelyek esetleg visszaránthatják, vagy akár depresszióba is sodorhatják.

Akkor másképpen kérdezem: mindig zenész akartál lenni?

Persze, gyerekkorom óta készültem arra, hogy zenész leszek. Szerencsére ebben a családom mindig támogatott, ugyanakkor szerették volna, ha szerzek egy hétköznapi szakmát is.

Fotó: Szupkai Gábor

És volt ilyen opció?

Próbálkoztam. Felvételiztem angol szakra a Pázmányra, de nem sikerült. Aztán jártam egy évig teológiára is, mert a kereszténység filozófiai háttere mindig is érdekelt, de onnan is kimaradtam. Ekkor már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy zenész leszek és mire felvételt nyertem a Zeneművészetire, kis túlzással már profi zenésznek is mondhattam magam.

Térjünk vissza még egy kicsit a Megasztárra. Mi volt a műsor népszerűségének kulcsa? Miért ültette le a fél országot a televíziók elé?

Kicsit távolabbról futnék neki a kérdés megválaszolásának. Többfajta tehetségkutató rendszer létezik, nálunk, Magyarországon azt gondolom, hogy az énekes tehetségkutató tv műsorok alapja a Táncdalfesztivál volt, majd később a “Ki mit tud”. A Táncdalfesztiválon igazából a dalok és a zeneszerzők versenyeztek az előadók segítségével, Szenes Iván például egyszer azt mondta Koós Jánosról, hogy ő volt a legjobb versenylova, ez akkor így működött. A “Ki mit tud?”-nál már jobban előtérbe került az előadók tehetsége. A rendszerváltással aztán felbomlott ez az úgynevezett ősi rendszer, megszűnt a Hungaroton, amely egyeduralkodónak számított könnyűzenei berkekben, mint kiadó.

Ezért elindult egy szabad verseny a tehetségek felkutatásáért és ennek a szabad versenynek lett az egyik ága a Megasztár. Az ilyen típusú műsorok külföldön már jóval régebben sikerrel futottak, de egy a magyarnál sokkal nagyobb piacon. A Megasztár éppen ezért tudott ennyire sikeres lenni, mert egészen egyszerűen hiánypótló cikk volt.

A hazai popszakma addig nem ismerte a fiatal tehetségeket, mert nem is volt olyan fórum, ahol megismerhette volna, viszont addigra a kereskedelmi televízióknál kialakult egy olyan infrastruktúra, ami már elbírt egy ilyen produkciót.

Fotó: Szupkai Gábor

Azóta nagyot változott a világ, ma már a tehetségkutató műsorok sem feltétlenül a tehetségek felkutatásáról szólnak…

Az első kettő-három Megasztár azért “üthetett be” sokkal jobban, mint a most futó tehetségkutatók, mert akkor még nagyobb mennyiségű előadó is elhelyezhető volt a piacon. Már akkor is nehezen, de elhelyezhető volt. Ma viszont már olyan mennyiségű előadó van, hogy nem is szólhat a potenciális előadókról egy ilyen műsor.

A képlet egyszerű, a televízióknak show-t kell csinálni, tévéműsort kell gyártani. Ma már teljes egészében erről és az eladható reklámmennyiségről szólnak a tehetségkutató műsorok.

Amivel egyébként semmi probléma nincsen, csak így az előadó nyilvánvalóan hátrébb került az ipari táplálékláncon. Ezt a néző is érzékeli, ő is látja, hogy sokkal inkább szól a műsor arról, hogyan szólogatnak be például egymásnak a zsűritagok, mint arról, hogy ki hogyan énekel, vagy mi az, ami miatt ő zenész és énekes szeretne lenni. A másik oka a változásnak pedig az, hogy mára kialakult egy abszolút menedzsmentcentrikus rendszer. Ha nem menedzselnek jól egy produkciót, akkor az lehet akármilyen minőségű, lehet akármilyen tehetséges egy előadó, egyszerűen nem fog fennmaradni. Rengeteg befektetendő tőke, jó kapcsolatrendszer és eltökéltség kell az előadó részéről, hogy ezt végig csinálja.

Fotó: Szupkai Gábor

Jelenleg is a Kodolányi János Főiskolán tanítasz éneket. Az tudatos döntés volt, hogy tanárnak álltál a zenélés mellett?

Egyáltalán nem volt az. Alapvetően a mai napig sokkal inkább zenésznek és zeneszerzőnek tartom magam és nem tanárnak. Az egész az egyetemen kezdődött. Mits Gergő (tanszékvezető, és a United Basszusgitárosa) évfolyamtársam volt a zeneművészetin és folyton magyarázott nekem valamilyen iskoláról, ahol majd OKJ-s képzés keretein belül oktatunk felnőtteket. Mindig mondta, hogy nekem kéne ott éneket tanítani, mert (szerinte) én vagyok a legjobb énekes, de én csak annyit mondtam neki, dehogy tanítok, hagyjál már. Aztán még le sem diplomáztunk, már nyomta is az orrom alá a szerződést, hogy figyelj, szeptembertől itt kéne elkezdeni tanítani, itt és itt kell aláírni. Nem is értettem a dolgot (nevet).

De azért nem bántad meg?

Dehogy. Viszont emlékszem az első órámra, az nagyon kemény volt. Beléptem és ott állt velem szemben Mujahid Zoli. Nagyon jól énekelt és nagyon jól zongorázott. Fel is tettem magamban a kérdést, mit tudok én neki tanítani, de aztán mindig sikerült egy kicsit előtte járnom. Szerencsére ő volt az első és az egyetlen ilyen "nagy csapás" az életemben (nevet) pont az első órámon, az első tanítványom. Ebből a szempontból hálás is vagyok a Zolinak, mert így nagyon gyorsan fel tudtam venni a tanítás tempóját, fél év alatt egy olyan komoly módszertant sikerült összeraknom, amit nagyjából három évig meg sem változtattam.

A Pély Barnával készült interjú következő részében a Blue Heart című lemez munkálatairól, a dalokról, az alkotói létről és a színpadi jelenlétről beszélgetünk.

Közel fél évszázada nincs velünk minden idők legnagyobb gitárosa

2018.09.18.
Dorogi László

Napra pontosan 48 évvel ezelőtt, egy végzetes londoni éjszaka vetett véget Jimi Hendrix életének. Halála körül a mai napig sok a kérdőjel, egyesek öngyilkosságra, mások orvosi hibára gyanakszanak, de a legvalószínűbb mégis az, hogy baleset történt.

Fotó: Morrison Hotel Gallery

Nem született a modern zene történetében a későbbi korokra nagyobb hatást gyakorló gitáros Jimi Hendrixnél. Játéka összetéveszthetetlen és utánozhatatlan, hangzása pedig annyira egyedi és nyers, hogy néhány másodperc után könnyedén felismerhető. A huszadik század legnagyobb rockgitárosai egytől egyik megemlítik Hendrixet, mint példaképet, vagy olyat, mint aki hatást gyakorolt rájuk pályafutásuk hajnalán, öröksége pedig gyakorlatilag felbecsülhetetlen. Úgy használta az elektromos gitárt, ahogy arról előtte senki nem álmodott, de még elképzelni sem tudott.

John Allen Hendrix néven született 1942. november 27-én, azaz édesanyja ezt a nevet szánta neki, ám édesapja, James 'Al' Hendrix, aki a második világháborúban harcolt akkoriban, 1945-ös hazatérését követően elvált feleségétől, fiát pedig James Marshall Hendrixre keresztelte át. Édesanyja nem sokat törődött vele, apja távollétében nagyszülei és más rokonok nevelték. A Jimi Hendrix nevet csak sokkal később, egy 1966-os koncertjén használta először, amit Chas Chandler, az Animals zenekar basszusgitáros, egyben Hendrix menedzsere adott neki.

A kis James nem volt jó tanuló és nem is érdekelték soha a kötöttségek, az iskolában sokszor csúfolták szakadt ruhái miatt, ezért nem igazán barátkozott senkivel. 1959-ben, talán apja példáját követve bevonult a hadseregbe, ahol a The Screaming Eagles ejtőernyős hadosztály tagja lett. Katonai pályafutása azonban kérészéletűnek bizonyult, a huszonhatodik ejtőernyős ugrása után annyira megsérült a bokája egy landolásnál, hogy orvosi felmentést kapott a további szolgálat alól.

Édesapja hatására kezdett el zenélni, aki öt dollárért vásárolta meg James első gitárját, amikor Jimi 15 éves volt. Egy legenda szerint azért alakult ki különleges játékstílusa, mert olyan szegények voltak, hogy sokáig nem volt lehetősége hangszert vásárolni, ezért kezdetben egy olyan "gitáron" tanult játszani, amin csak egyetlen húr volt, hiszen egy seprűnyélre feszített fel egy húrt, ebből viszont a lehető legtöbbet szerette volna kihozni.

Pályafutását háttér-gitárosként kezdte Jimmy James néven, 1965 végére pedig olyan kultikus előadókat kísért már koncerteken, mint Tina turner, Sam Cooke, vagy Little Richard. Ezt követően alapította meg első saját zenekarát, a Jimmy James And The Blues Flames-t, ahol kilépett az árnyékból és életében először szólógitárosként léphetett fel.

Hendrix és zenekara hamar nagy népszerűségre tett szert, elsősorban New York klubjaiban léptek fel, 1966-ban ismerkedett meg a Rolling Stones gitárosa, Keith Richards barátnőjével, Linda Keith-el, aki beajánlotta őt Chas Chandlernek. Chandlernek az egyik kedvenc száma a Hey Joe című blues ballada volt és csakis az járt a fejében, hogyan csinálhatna belőle egy listavezető slágert. A legenda szerint amikor Jimi elkezdte pengetni a jól ismert dallamokat Chandler izgatottságában leöntötte magát kezében lévő italával és azonnal magával vitte Londonba Hendrixet, ahol létrejött a Jimi Hendrix Experience trió.

Hendrix egyetlen dologban hitt egész életében, saját zenéjében, ő maga nemes egyszerűséggel az "Elektromos Egyház"-ként emlegette munkásságát. Alig négyéves pályafutása során három stúdióalbumot vett fel Are You Experienced?, Electric Ladyland és Axis: Bold as Love címmel. Nem csak egyedi hangzásával, hanem különleges játékstílusával is kiemelkedett kortársai közül, pengetett foggal, játszott a háta mögött, jobbkezes gitárt balkezesként húrozott fel. Ő használt először torzítókat, wah-wah pedált, koncert közben összetörte, felgyújtotta gitárját.

Utolsó hónapjaiban egyre kiszámíthatatlanabban és szeszélyesebben kezdett viselkedni, egyre többet drogozott, ivott és falta a nőket. Ekkoriban már az is előfordult, hogy fellépés közben egyszerűen lesétált a színpadról, halála előtt két nappal közönsége ki is fütyülte.

Jimi Hendrix 1970. szeptember 18-án halt meg, de a mai napig nem világos, mi okozta pontosan halálát. Egyes nyilatkozatok arról szóltak, hogy álmában fulladt meg saját hányásától, miután túladagolta magát altatóval, mások úgy gondolják öngyilkos lett.

Jimi Hendrix formabontó módon nyúlt a blues műfajához. Elrugaszkodott a korábban megszokott, exhibicionista felfogástól és az öncélú gitárszólók köré komplett dalokat formált, a tempót felgyorsította, összetéveszhetetlen tónusú hangjával pedig olyan fűszert adott a zenéhez, amitől valóban meg lehetett bolondulni. Kétségtelen tény, ő minden idők legnagyobb hatású gitárvirtuóza, aki már közel fél évszázada nincs közöttünk.

Címkék: Blues, Rock

Meghalt a soul királynője

2018.08.16.
Dorogi László

Aretha Franklin hosszas betegség után, 76 éves korában hunyt el Detroithoz közeli otthonában.

Néhány napja a Blogstar is beszámolt arról, hogy válságos az állapota Aretha Franklinnek. A soul királynőjének egészsége már évekkel ezelőtt megromlott, 2010-ben diagnosztizáltak nála rákot, tavaly vonult vissza a nyilvános szerepléstől. Egész életében küzdött az egészségi állapotával, sokat dohányzott és az alkohollal is meggyűlt a baja, ennek ellenére mindig pozitív kisugárzással állt színpadra. 2017 augusztusában lépett utoljára nagyközönség elé, de szervezete már akkor is gyenge volt, a koncerten kiszáradással küzdött.


Aretha Franklin a blues zene bölcsőjének számító Memphisben született egy híres baptista lelkész lányaként, gyerekkorában templomi kórusban kezdett énekelni, később kezdett érdeklődni a világ zenéi iránt. 24 éves volt, amikor szerződtette az Atlantic Records, ekkor kezdődött el páratlan pályafutása. Karrierje során 44 Garammy-jelölést kapott, amelyből 18-at meg is nyert, érdekesség, hogy 1968 és 1975 között minden évben ő nyerte meg a rythm and blues kategóriát. 112 dala került fel a Billboard slágerlistáira, az R&B slágerlista élére pedig hússzor férkőzött fel. Utolsó stúdiólemeze tavaly jelent meg A Brand New Me címmel, ez volt sorozatban a 42. albuma, az első 1956-ban jelent meg Songs of Faith címmel.


Aretha Franklin nem csak énekesnő, de emberjogi harcos is volt, küzdött a feketék és a nők egyenjogúságáért, Respect című dalát a mai napig használják a feminista mozgalmak. Három elnök beiktatásán énekelt az Egyesült Államokban, ő volt az első nő, akit beiktattak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, de többször énekelte a nemzeti himnuszt is különböző sportrendezvényeken.

Címkék: Blues, R&B, Soul

Kim Tibbs - Kim

2017.10.16.
Ragnar Volarus

Kim Tibbs neve nem csenghet ismerősen. Még. Pedig 30 éve a zene az élete, mégis csak most augusztus végén jelent meg az első lemeze.

De nem azért mert ne lenne elég tehetséges. Egész egyszerűen nem érezte úgy, egészen mostanáig, hogy ki kéne lépnie a reflektorfénybe. De ha utánanézünk a névsornak, hogy kikkel dolgozott együtt az elmúlt években, rögtön meg kell fordítsuk a kérdést. Kivel nem? Számtalan stílusban kipróbálta magát, és olyan mértékű tapasztalatot szerzett mindenki mellett, hogy rengeteg nagy művész, akik az elmúlt 30 évben munkálkodtak, elbújhatnak mellette.

Egy alabamai baptista lelkész lányaként már két évesen a Hammond-orgonához ült, és óvodás korában már a templomban zenélt. Innen pedig már egyenes út vezetett Nashville-be, és mára Tibbs odáig jutott, hogy sok hangszergyártó cég, köztük a Hammond-orgona gyártója is is őt kérte fel termékeik népszerűsítésére. 

Természetes, hogy a templomi munkának és az alabamai környezetnek hála Kim Tibbs otthon érzi magát a gospel-, a soul- és a blues világában. És ezek a behatások a hangjában is mind ott képviseltetik magukat. Ez különösen kihallatszik azokban a lassú- és közepes tempójú dalokban, amikben igazán megcsodálhatjuk Tibbs remegő és érzelmes hangját. Neki tényleg a torka a hangszere. 

A "Come On By" egy olyan szinten lecsupaszított blues dallam, amely tökéletesen passzol a hangjához, és a témához is, hiszen a szeretőjéről énekel, és arról, mennyire hiányzik neki. Persze ez a dal is tartalmaz némi egyházi zenét, blues ihlette gitárdallamokat, és a billentyűknél pedig Kim zenél. A "For" már inkább egy R&B ballada, a "Building That will Last" dalt pedig saját élete inspirálta, hiszen tiszteletét fejezi ki azok felé akik akkor is biztatták és támogatták, amikor mások kételkedtek. A "Drifting" pedig egy a 70-es évek funk behatásait hordozza magán, így tényleg minden igényt kielégítő ízelítőt kaphatunk az amerikai zenetörténetből.

Ugyan ez Kim Tibbs debütáló albuma, de ha a zenei pályáját nézzük akkor ez közel sem az első rodeója! (Ha már Amerikáról beszélünk.) Tibbs több mint 30 éves zenei tapasztalattal rendelkezik, a gyermekkorától egészen mostanáig, és ezt a tudást mind felhasználta ezen a lemezen. És a rajongók - akár a régiek, akár az újak -, igazán szerencsésnek vallhatják magukat ezért.

Címkék: Blues, R&B, Soul

Kiefer Sutherland - Down in a Hole

2017.08.24.
Ragnar Volarus

Kiefer Sutherland neve hallatán százból százegy embernek nem a zene ugrik be. Sokkal inkább a filmszerepek. A három testőr, esetleg Az elveszett fiúk, az Egyenesen át, vagy például a Dark City. De még valószínűbb, hogy a 24 című sorozat és Jack Bauer. Amit ha eredeti nyelven néztünk, akkor biztosan emlékszünk a színész karcos hangjára. Amit bizony éneklésre is használ, nem is rosszul.

Persze a kapcsolódás a zenével nem most indult, a 2000-es években Ironworks néven saját zenei menedzsmentet és lemezkiadót is alapított Jude Cole gitáros-dalszerző-producerrel, aki végül rábeszélte, hogy más előadók karrierjének segítése mellett készítsen végre saját dalszerzői próbálkozásaiból is egy lemezt. Első albumát hallgatva nyugodtan írhatunk egy köszönőlevelet Jude Cole-nak.

Az album, stílusát tekintve americana, country rock, de a blues sem áll tőle távol. Tehát szerencsére nem a ma divatos pop-country, itt tényleg gitárral zenélnek. A dalok témája ellenben igazi country. A cowboy élet-nők-whiskey aranyháromszögre épül. Ami elsőre ellentmondásosnak tűnhet. Tekintve, hogy Sutherland londoni születésű kanadai. Bár van honnan merítenie ehhez a témakörhöz, hiszen a 90-es években vett egy montanai ranchot, lovakkal, tehenekkel és bikákkal, imád rodeózni, párkapcsolati problémái voltak (két válás is többek közt), de az alkohollal is közelebbi barátságba került, nem mellesleg másfél hónapot börtönben töltött. Ráadásul a keze is hamar eljár, 2009-ben például lefejelt egy divattervezőt. Szóval tudja, miről énekel.

Én bevallom kellemesen csalódtam, zene a jobbik fajtából. Jöhet a többi. Szerencsére az egész album meghallgatható a népszerű videómegosztón. 

Címkék: Americana, Blues, Country

Ezeket a cikkeket olvastad már?