Blogolj!
Megérkezett Billie Eilish Bond-főcímdala

Megérkezett Billie Eilish Bond-főcímdala

2020.02.14. | Tündi

Befutott az új James Bond-film főcímdala, amely csakúgy, mint a film a No Time To Die (Nincs idő meghalni) címet viseli.

Tovább
A lány, aki megírta a világ legborzasztóbb számát és majdnem belerokkant

A lány, aki megírta a világ legborzasztóbb számát és majdnem belerokkant

Tovább
Visszatér a Heavan Street Seven, majd újra fel is szívódik

Visszatér a Heavan Street Seven, majd újra fel is szívódik

Tovább

Gwen Stefani - You Make It Feel Like Christmas

2017.12.10.
Ragnar Volarus

Hamarosan itt a karácsony, és az unalomig ismételt dalok. Most próbálok néhány alternatívát kínálni különböző stílusokban az ünnepi hangulat megteremtéséhez.

Kezdésnek itt van az egykori No Doubt énekesnőjének, Gwen Stefani-nak a lemeze. Az énekesnő szólóban is sikeres tudot lenni, de elég sokáig nem hallatott magáról. 2006-ban jelent meg lemeze, a The Sweet Escape, majd újra dolgozni kezdett a No Doubt-al, de megszületett második gyermeke, így végül eléggé elhúzódott a projekt. Szólóban legutóbb tavaly adott ki lemezt, This Is What the Truth Feels Like. Gwen az évek alatt a divatszakmába is belekóstolt és mostanra saját kollekciója is van. 

És szerencsére ezen a karácsonyon sem kell őt nélkülöznünk, hiszen elkészítette első tematikus lemezét a szeretet ünnepére. A You Make It Feel Like Christmas album címadó dalát ráadásul jelenlegi kedvesével, a countryénekes Blake Shelton-nal adja elő. Íme:

És bár leginkább ez egy szerelmi vallomás egymáshoz, de simán elhallgathatjuk miközben díszítjük a fát, vagy éppen a bejglit sütjük. Talán kicsit füllentettem mikor azt állítottam, hogy nem a megszokott dalokat ajánlom. De azért talán néhány nagy klasszikus elfér. Merthogy ezen a lemezen is van Jingle Bells, Let It Snow, Silent Night, White Christmas és Last Christmas, de előbbi négyet kiválóan testre szabta az énekesnő. Utóbbiból meg nem lehet nagy csodát csinálni, de azért Gwen megpróbálta és nem tört bele teljesen a bicskája. Tojáslikőrrel elmegy.

A címadó dal mellet pedig vannak nagyon kellemes darabok, a My Gift Is You és a Never Kissed Anyone With Blue Eyes Before You elmegy romantikus dalnak is, persze ha csengőszóval kísérik a háttérben, máris ott a helye egy karácsonyi lemezen. Utóbbi kitalálják kinek szól?

Blake Shelton

De mivel ez a szeretet ünnepe, még ez is belefér, így akik kedvelik őt, ne hagyják ki ezt a lemezt. Íme néhány bizonyíték, hogy Gwen 48 évesen is gyönyörű, a hangja pedig még mindig összetéveszthetetlen.

Ha nem lenne elég.

Címkék: Karácsony, Pop

Taylor Swift - Reputation

2017.12.03.
Ragnar Volarus

Egymillió példány fogyott mindössze négy nap alatt Taylor Swift új albumából az Egyesült Államokban: az amerikai énekesnő ezzel a legtöbb lemezt eladó művész lett idén hazájában. A Billboard magazin szerint az énekesnő Reputation című hatodik albumából 1,04 millió példányt kapkodtak el a rajongók ilyen rövid idő alatt. Swift ezzel maga mögé utasította 2017 eddigi legjobban fogyó korongját, Ed Sheeran - Divide című albumát, amelyből 919 ezer példányt vásároltak márciusi megjelenése óta.

A Reputation az énekesnő negyedik olyan albuma az 1989, a Red és a Speak Now után, amelyből egymillió példány fogyott egyetlen hét leforgása alatt. 2012 óta csupán Adele-nak és Swiftnek sikerült eladnia egymillió példányt egyetlen albumból hét nap alatt. 

Swift új albuma várhatóan első helyen debütál az albumeladási listán Nagy-Britanniában, ahol több mint 65 ezer példány fogyott belőle a hétvégén. Az amerikai énekesnőnek azonban valószínűleg még így sem sikerül legyőznie Sheerant a szigetországban. A brit énekes és dalszövegíró Divide című lemezéből 672 ezer példány fogyott márciusi megjelenésének első hetében, ezzel az albumeladási ranglista történetének harmadik leggyorsabban fogyó albuma lett, Adele 25 (800 ezer példány), és az Oasis Be Here Now (696 ezer példány) korongja után.

Ebből is látszik, hogy nekünk itt Európában még van egy kis ízlésünk. Merthogy ez az album egy tragédia. Ebben már sehol nincsen Taylor Swift. Akit lehetett szeretni vagy nem, mondjuk a kicsit negédes Love Story-ért, de legalább tudtuk, hogy ő Taylor Swift. 

Akkor még ugye country előadóként szerepelt a díjátadókon, ez az album ebben a kategóriában már biztosan nem lesz jelölt. De ha van igazság, akkor maximum a zenés citrom-díj átadásánál jön szóba. Szinte felfoghatatlan miért kell beállni milliomodiknak a sorba és ezt a mai hányadék csaj-popzenét nyomni. Értem én, hogy felnőtt már és nem mehet tovább a kislányos stílus, de ezt meg már hallottuk több mint elégszer. 

Persze a baj már nem most kezdődött, hiszen négy-öt éve is hallhattuk, hogy változtatott. De akkor még megmaradt egy elfogadható szinten. Nem mondom, hogy szó nélkül odaadnám ezért a Grammy-díjat, de ha kellően sokat hallgatom, még akár dúdolnám is.

Ezzel szemben itt az új lemez első dala, próbálják meg eldúdolni. Ráadásul érezhetett valamit a művésznő, mert meztelenkedést imitálnak a klipben. Emiatt lesz komoly nézettsége, nem a zene miatt.

Ez az első alkalom, hogy nem bíztatok senkit arra, tegyen egy próbát az albummal, mert érdemes. Nálam ahogy jött, úgy ment is. Számomra az album címe is egy vicc. Reputation? Hírnév? Ezzel az albummal? Az eladási számok alapján sajnos az. De művészileg? Ugyan kérem.

Inkább tényleg hallgassák meg újra Ed Sheerant, aki nem trendi, viszont cserébe nagyon jó. Ezt a Taylor Swift-féle borzalmat pedig igyekszem elfelejteni. Pusztuljon az igénytelen popzene!

Több szót nem is vesztegetnék erre! UFF! Én beszéltem.

Címkék: Pop

Fiorella Mannoia - Combattente

2017.11.30.
Ragnar Volarus

Biztosan előfordult már önökkel, hogy egy film végén csak ültek és néztek maguk elé. Majd megszólalt a zene, ami még tovább fokozta a hatást. Én most pontosan így jártam néhány napja. Ajánlottak egy olasz filmet (Perfetti sconosciuti - Teljesen idegenek) aminek rém egyszerű az alapszituációja, igazából egy hét szereplős kamaradráma.

"Hét jó barát találkozik azért, hogy együtt vacsorázzanak. Az este folyamán egy furcsa játékba kezdenek: úgy döntenek, hogy az asztalra rakják mobiltelefonjaikat és bárkinek is jelez a telefonja, együtt hallgatják meg a kihangosított hívásokat, együtt olvassák el a bejövő SMS-eket, és együtt néznek meg minden beérkező képes vagy szöveges tartalmat. Mivel barátokról van szó, úgy hiszik, hogy ismerik egymást, de ez a játék váratlan titkokat is felszínre hoz..."

Rég volt ilyen filmes élményem. Annyira emberi, és annyira igaz a történet. Tehát csak ott ültem, és akkor meghallottam Fiorella Mannoia hangját.

Amire rögtön odafigyeltem. Bevallom gyengém az olasz nyelv. Természetesen a magyar a világ legszebb és legcsodálatosabb nyelve, de számomra egyértelműen az olasz a második. A dallama, a csengése egészen elvarázsol. Nos, lepörgött az utolsó jelenet, és elkezdődött ez a dal.

Mi sem természetesebb utánanéztem a hölgynek. Mert bevallom, a nagy neveken kívül nem ástam bele magam az olasz popzenébe. Tehát Eros Ramazzotti, Jovanotti, Laura Pausini, Gianna Nannini, Tiziano Ferro, Vasco Rossi mellett ő eddig kimaradt. És büszkén kijelenthetem, azon szerencsések közé tartozom, akik hallották élőben énekelni Adriano Celentano-t.

De térjünk vissza a hölgyre, aki nem ma kezdte a zenélést. Eleinte filmekben szerepelt dublőrként és kaszkadőrként és ezek után ragadott csak mikrofont. 1954. áprilisában született Rómában, édesapja Luigi Mannoia szicíliai származású kaszkadőr volt. Két testvére van: Maurizio Stella és Patirzia. Testvéreivel együtt kezdetben apja mesterségét űzték: kaszkadőrként és dublőrként dolgoztak, több olasz filmben: az 1968-as Non cantare, spara filmben Fiorella Lucia Mannucci színésznő dublőre volt. Kaszkadőre volt emellett Monica Vittinek, az 1971-es Vadászat fimben pedig Candice Bergen kaszkadőrje.

A zenei életben 1968-ban debütált, amikor részt vett a Castrocaroi Fesztiválon, nem aratott győzelmet, ám a fesztivál után sikerült lemezszerződést kötnie.

Elképesztő pályafutás áll a háta mögött, különleges, nagyon jellegzetes kicsit mély hangja élőben is nagyon jól szól. Az alábbi videón erre bizonyítékot is szolgáltatok. 2009. június 21-én Laura Pausini kezdeményezésére több olasz énekesnővel együtt fellépett az Amiche per l'Abruzzo jótékonysági koncerten, aminek bevételét az l'aquilai földrengés áldozatainak megsegítésére fordították. A koncerten Laura Pausinivel, Gianna Nanninival, Elisaval és Giorgiaval együtt énekelték el a Quello che le donne non dicono dalát.

Négyszer indult a Sanremói Dalfesztiválon. Először 1981-ben Caffé nero bollente dalával, aminek a szövegét Mimmo Cavallo és Rosario De Cola írták, a dalversenyen végül a 11. helyen végzett. 1987-ben szerepelt másodszor Sanremóban, amin a Quello che le donne non dicono (Amit a nők nem mondanak ki) című dalt énekelte el (lásd a fenti videót), amit eredetileg Fiordaliso énekesnőnek szántak. A dal végül 8. helyezést ért el és elnyerte a Kritikusok Díját. 1988-ban ismét szerepelt a fesztiválon és újra hazavihette a Kritikusok Díját a Le notti di maggio dallal. Legutóbb idén, azaz 2017. februárjában a Che sia benedetta (Hogy legyen áldott) című dalával bekerült a döntőbe, ahol a második helyen végzett.

Olaszországban imádják, több mint egy tucat albuma, öt élő koncertlemeze jelent meg, tizenöt válogatáslemezen szerepelt és három cover lemezt is kiadott. Én most a 2015-ös Combattente lemezével kezdtem és nagyon jó volt hallgatni. Igazi dallamos, jól hangszerelt lemez, így eldöntöttem, bepótolom az elmaradásomat és máris elkezdtem a korábbi albumait is hallgatni.

Hálás vagyok a filmért, ami igazi élményt jelentett, és ugyanakkor hálás vagyok a filmnek azért, hogy megismertette velem a nagyszerű énekesnőt, Fiorella Mannoia-t. És kicsit újra ráirányította a figyelmemet az olasz előadókra. Azt hiszem elő is kell keressem az Eros Ramazzoti - Eros Roma Live dvd-t, ami egy kötelező darab és nagy kedvenc a gyűjteményemben. Káprázatos koncert!

Persze előbb még tartok egy Fiorella Mannoia maratont. 

Címkék: Itália, Könnyűzene, Pop

Michael Oakley - California

2017.11.20.
Ragnar Volarus

Egy Michael Oakley nevű fickó, aki Skóciában, Glasgowban él, California címmel ad ki albumot? Itt valami nem stimmel.

Dehogynem! Nagyon is. A synthwave hullám újabb gyöngyszeme ez az album. Talán nincs igazam, és örökre rétegzene marad az a stílus, de a gyarapodó előadók és kiadványok nem ezt bizonyítják. A műfaj egyik tökéletes darabjával, a The Midnight - Endless Summer albumával már foglalkoztunk, és velük kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy már elkezdtek koncertezni karöltve az FM-84 nevű formációval. 

De térjünk vissza a mi skót emberünkhöz. Akinek első próbálkozása mindössze hat dalt tartalmaz, ám azok kivétel nélkül jól sikerültek. Nem úgy, mint a virtuális lemezborító - hiszen csak digitálisan kerül forgalomba az anyag -, amelyről túl sok jót nem tudnék mondani. Ellentétben a zenével. 

Valami olyan hangulat árad a zenéből (és a Turn Back Time klipjéből), ami tényleg visszahozza a nyolcvanas éveket. Azt az időszakot amikor a zene még dúdolható volt, a dallam pedig csodaszép. És ezért igazán értékelhető a videó is, hiszen nem a végletekig tökéletes benne minden, agyonsminkelt és tökéletes testű táncosokkal, csillogó-villogó környezettel, csillió dolláros ruhakölteményekben és verdákkal. Éppen ellenkezőleg, attól tökéletes, hogy olyan amilyen. Ettől szerethető. Szerintem. Pedig a téma nem vidám, a dal mégis csak keserédes, és nem depresszív.

Ami óriási különbség a modern kor zenéjéhez képest, hogy nem egy életstílust, a menőséget, a trendet akarta/akarja eladni, hanem hangulatot teremtett. Akkor még ezekre a zenékre össze lehetett bújni a kedvesünkkel, közösen nézni egy naplementét, míg mindezt ma például Pitbull slágereire nehéz elképzelni. Persze más világot élünk. De most repítsen el minket Californiába Michael Oakley.

A fiatalember videómegosztós csatornáján meghallgatható további két dal. Ha tetszett a fenti két ízelítő, lehet tovább barangolni, ide kattintva.

Címkék: Retro, Synthwave

Red - Gone

2017.11.11.
Ragnar Volarus

Sokan vagyunk úgy, hogy éppen a hangulatunknak megfelelő zenét tesszük be. Engem most felbosszantottak. Ezért legszívesebben ordítani lett volna kedvem, és ehhez segítséget kértem a Red nevezetű amerikai rockbandától. Mert ők aztán ehhez nagyon értenek.

De félreértés ne essék, nem csak ordítani tudnak, hanem zúzni is rendesen. Civilizált módon. Íme egy gyors bizonyíték:

Komolyan felsejlik a Rage Against The Machine, mikor elhangzik a "Wake up!". No de kik is ezek a fickók? Annyit elöljáróban elárulok, nem ma kezdték. Hiszen a jelenleg is aktív tagok, az Anthony és Randy Armstrong testvérpár, akik a gitárokon varázsolnak, valamint a billentyűs/énekes Michael Barnes 2002-ben alapította az együttest. A srácok még a középiskolában ismerkedtek össze, és eleinte az Ascencion nevezetű keresztény rockot játszó együttesben tevékenykedtek, de miután elvégezték a sulit, a hard rock irányába fordultak és Tennessee-be tették át a székhelyüket. Két évet dolgoztak első nagylemezükön, de az End of silence 2006-ban tényleg megtörte a csendet. Az albumon található Breathe into me 2007-ben az év legjobb rockdala lett Amerikában, de ugyanerről az anyagról a Lost is nyert 2009-ben. 

Itt pedig bizonyíték arra, hogy Michael Barnes énekelni is tud.

A következő album 2010-ben az Innocence & Instinct az év rockalbuma lett, és a Start Again az év rockdala. Az ezt követő lemezük, az Until we have faces csak jelölve lett, majd 2013-ban a Release the panic és 2015-ben az Of Beauty and Rage újra az év legjobb rockalbuma díját vihette haza.  

Ezzel pedig elérkeztünk 2017-hez és a Gone címet viselő nagylemezhez. Nincs új a nap alatt, ez durva jó lett. Megvan benne az erő, ugyanakkor a dallam, a gitár még mindig jól szól és Michael Barnes szintén. Kicsit talán kevesebb a kőkemény zúzás, de még mindig nagyon távol áll a Hooligans féle Haribo-rockerek világától. 

Ahogy mondtam a legelején, felbosszantottak. De nem bánom. Legalább újra a látókörömbe került a Red és ennek roppant mód örülök. Itt egy kis ízelítő, a Still alive, ami pont nem arra bizonyíték, hogy visszavettek a fiúk a keménységből.

Boggie - 3

2017.11.05.
Ragnar Volarus

Csemer Boglárka, vagy ahogy többen ismerik Boggie immár harmadik nagylemezét adta ki, de az elsőt édesanyaként. 

Igazán ismert akkor lett, mikor a Wars for Nothing című dallal jelentkezett A Dal 2015 műsorba, és meg is nyerte. Persze előtte 2013-ban megjelent Boggie címet viselő albuma, amin már akkor csak saját – magyar, francia, és angol nyelven írt – szerzeményeket találhattunk. A lemez előkelő helyen szerepelt az amerikai Billboard lista 4. majd 17. helyén. Ugyanebben az esztendőben jelent meg Parfüm című videoklipje, amely több mint 10 milliós nézettsége felett jár. 

2014-ben All Is One Is All címmel jelent meg a második albuma, szintén magyar-francia és angol nyelven. Ez az anyag már itthon is meghozta a sikert, az Év POP lemeze kategóriában győzött is a FONOGRAM díjátadón. És ezen a lemezen szerepel a Wars for Nothing című dala, amellyel benevezett A Dal 2015 műsorba.

A harmadik albumra pedig - ha lehet ilyet mondani -, Boggie dalszerzői stílusa tovább csiszolódott és tökéletesedett. A lemezen kísérletezik, merészen keveri az elektronikus és akusztikus hangzást, de mindezek mellett ott a rá jellemző dallamvilág is. Természetesen megmaradt a nyelvi sokszínűség, de most a magyar szövegeké lett az igazi főszerep, amiben ezúttal Kemény Zsófi költőnő is közreműködött. Ennek köszönhetően továbbra sem kapunk bugyuta és semmitmondó dalszöveget, éppen ellenkezőleg, némelyik akár versként is megállja a helyét.

Az album egyébként rekord idő alatt készült el - de ez abszolút nem érződik rajta-, hiszen Lenke lányának 2016. decemberében adott életet, és csak ezután látott neki a munkának. A lemez pedig újabb kilenc hónap elteltével már a kezünkben. A dalok, elmondása szerint, Lenke nélkül nem születtek volna meg, egy új korszak kezdődött az életében és az elengedés lett az album fő irányvonala. Elengedi a megfelelést, a félelmeket, a rosszul sikerült kapcsolatokat, gyerekkort, múltat.

A videómegosztón pedig az egész hallgatható:

Címkék: Akusztikus, Jazz, Pop

Shania Twain - Now

2017.10.28.
Ragnar Volarus

Tizenöt évnyi csend után újra hallhatjuk Shania Twaint. De már nem ugyanazt akit hajdanán, hanem egy másik kiadást, aki sokkal jobb és érettebb.

Shania Twain eddig élete eseményekben gazdagra sikeredett. Az Eilleen Regina Edwards néven született énekesnő Kanadában, az Ontario állambeli Windsorban láta meg a napvilágot. Öten voltak testvérek, ő volt a második legidősebb közülük. Gyerekkorát Timminsben töltötte, 500 mérföldre Torontotól, ahol ojibwe ("Pattogós beszédű") indián mostohaapja, Jerry Twain és édesanyja, Sharon nevelték közösen. Shania gyakran ragadta meg gitárját és vonult vissza a szobájába, hogy énekelhessen és dalt írhasson. Édesanyja észrevette, hogy Shania igazi tehetség, ezért a rádióban, TV Stúdiókban, közösségi házakban, nyugdíjas-otthonokban is énekelt már nyolcéves korától kezdve.

1987-ben, amikor 21 éves volt, a szülei meghaltak autóbalesetben, így rá hárult az összes ház körüli munka és vigyáznia kellett a három, nála fiatalabb testvérére, vezetnie kellett a háztartást. Három évig szinte kizárólag a testvérei nevelésével foglalkozott.

Első, 1993-ban megjelent albuma finoman szólva is mérsékelt sikert aratott. Szerencsére az énekesnő ezután megismerkedett Robert John "Mutt" Lange rockproducerrel, aki felfigyelt Shania tehetségére és tovább egyengette zenei karrierjét. A második nagylemez a The Woman in Me címet kapta és több mint 18 millió példányban kelt el. Twain megkapta a minden idők legkelendőbb countryénekesnőjének járó díjat, az album nyert egy Grammyt és az év countrylemezének kiáltották ki. A sikerek ellenére azonban Shania mindig kihangsúlyozta, nagyon szomorú, mert szülei nem láthatták a sikereit. Pedig innen az 1997-ben megjelent Come On Over és a 2002-es Up! is szállította a nagyobbnál nagyobb slágereket.

1999-ben a Broadcast Music Inc. (BMI) Shaniát a legjobb dalszerzőnek és a legjobb popdalszerzőnek járó díjjal lepte meg a You’re Still the One című számért. Ezt a számot az év balladájának és az év popdalának is nevezték.

Majd következett az Up!, amiből alig egy hónap alatt 3 millió darabot adtak el és az év legjobb albuma lett. A lemezt 11 millióan vették meg csak Amerikában. Shania rekordot döntött: három egymás utáni nagylemeze több, mint tízszeres platinalemez lett: a The Woman in Me tizenkétszeres, a Come On Over hússzoros, az Up! tízszeres platinalemez minősítést kapott a RIAA-tól. 

Ekkor az énekesnő visszavonult, és csak magánélete miatt lehetett hallani róla. Házassága férjével 2008-ban romlott meg, mikor az beleszeretett Shania legjobb barátnőjébe, majd 2010. június 9-én elváltak. Néhány évvel később, 2011-ben volt egy kísérlete a visszatérésre, de egy Lyme megbetegedés miatt veszélybe került a hangja, így ebből végül nem lett semmi. Egészen mostanáig. A visszatérés pedig a történtek után szinte kész csoda.

Shania Twain pályája csúcsán egyedi, csak rá jellemző stílust teremtett. Ezt viszont így 15 év után már nem csinálhatta tovább, hiszen azóta nagyot változott a világ, és hát ugye értelemszerűen volt férje sem dolgozott vele ezen az anyagon. Az már az első, nyáron kiadott kislemezen is látszott, hogy egészen mást kapunk, de közel sem rosszat.

A teljes anyagot pedig most szeptemberben vehettük a kezünkbe. És bitang jó lett. Kár lett volna ha ezt a hangot nem hallhatjuk többet. Ez nem egy rehabilitációs, és a történteken rágódó lemez lett. Shania erősebb mint valaha, ahogy azt már az első kiadott dalon is énekelte, a gyógyulás fájdalmas, de ő teljesen egészséges. A Home Now és az I'm Alright is ezt hangsúlyozza ki. Sajnos a hangján icipicit érzékelni a korábbi betegséget, kicsit mélyebb mint egykor, de még mindig sok énekes éveket adna az életéből, ha ilyen hangja lehetne. 

Mivel a lemezen rengeteg tehetséges fiatal pop, rock és EDM alkotó is otthagyta a keze nyomát, így egy igen színes albumot kapunk. A nyitódal, a “Swinging With My Eyes Closed” igazi country-rock, a “Roll Me on the River” némi reggae és blues-rock egyvelege, az “I’m Alright” kísérője egy gospel-kórus. Mi kell még?

Shania ezzel nem régi önmagát hozta vissza a zenei világba, hanem egy új királynőt. Aki túl van néhány nehéz éven, de énekelni, azt még piszkosul tud! Az év egyik legkellemesebb meglepetése a visszatérése és ez az album is. Az pedig becsülendő, hogy nem most ismert zenészekkel állt össze duettezni, hogy újra reflektorfénybe kerüljön 15 év után, és idomuljon a mostani igényekhez. Egy karakán nő, akit lehet szeretni és rajongani a tehetségéért és tudásáért. 

Címkék: Country-Rock, Pop

Kelela - Take Me Apart

2017.10.22.
Ragnar Volarus

Az utóbbi évek elektronikus r&b-mezőnyének egyik legragyogóbb csillaga Kelela, akinek végre meghallgathatjuk bemutatkozó albumát. Ami szó szerint nézve nem igaz, hiszen 2013-ban már a Cut 4 Me című mixtape formájában megtörtént a debütálás, de most hamisítatlan nagylemezről beszélünk, tehát egy kiadónál megjelentetett stúdióalbumról. 

Kelela egyedisége abban mutatkozik meg, hogy egy progresszívebb elektronikus zenéhez kiemelkedő, igazi vérbeli, jó értelemben vett fekete énekhang párosul. De egyúttal szerencsére megszabadult az unalomig ismert r&b sémáktól is, igazi megújulást hoz. A 2013-as debütálás óta sok változás végbement a popzenében, és nem hazudok, ha azt mondom, nem mind volt pozitív. 

Nem ezek közé a változások közé tartozik az, hogy Kelela leszerződött a Warphoz, van már kétmilliós nézettségű videója, és több nagy névvel is dolgozott, többek közt Arcával, de vendégénekesként közreműködött többek között a Gorillaz, Danny Brown, Solange, Clams Casino és mások számaiban.

Ennyit a múltról, most pedig nézzük a Take Me Apart-ot. Röviden, egy tök jó kis elektronikus r&b-lemez.

Kicsit bővebben pedig tényleg jó. Érdekes együtt egy ilyen hang és az elektronikus zene. Szokatlan párosítás, de működőképes, ráadásul egyik sincs túlsúlyban a másikhoz képest. Viszont teljesen más élményt ad fejhallgatón, mint csak úgy simán hallgatva. Mondjuk ez alapvetően az elektronikus zene sajátossága, hogy az apró kis finomságok csak ebben a formában hallhatóak igazán. És ekkor tűnnek fel az izgalmas zenei megoldások, amik tényleg igazi egyensúlyt teremtenek a zene és az ének között. Emellett pedig nagyon sokszínű lemez lett, van ahol csábít, majd elutasít, elandalít majd kirángat a gatyádból. Hol domináns a szintetizátor, hol vagány, vagy éppen elmosódó.

Most pedig jöjjön egy videó a lemezről, az LMK, azaz Let Me Know. Szerintem zseniális. Mármint a zene. A klip meg klip.

Ha összegeznem kéne, csak annyit mondanék, nem egy hagyományos album. Egy érdekes kísérlet, ami elsőre nem feltétlenül dönt le a lábadról, de ha adsz neki még esélyt, egyre jobb lesz. 

Címkék: Elektronikus R&B

Scott Bradlee's Postmodern Jukebox

2017.10.20.
Ragnar Volarus

A Scott Bradlee's Postmodern Jukebox egy... Nem tudom minek nevezzem. Mert szigorúan nézve nem egy együttes, hanem inkább egy nagyon merész és ötletes próbálkozás, kísérlet, rengeteg jó zenésszel és énekessel. Ami bevált. 

Manapság mindenki feldolgoz mindent, mindenki saját stílusában igyekszik előadni egy világsztár nagy slágerét. De Bradlee-ék még erre is rátettek egy lapáttal, és visszarepítenek minket az időben. Ők úgy döntöttek, hogy húznak egy merészet, és van olyan feldolgozásuk ami az 1920-as évek zenei stílusjegyeit hordozza magán, de akadnak produkciók a 60-as és 70-es évek stílusában újraalkotva. És szerencsére nem csak napjaink, hanem a közelmúlt (1990-es évektől) felejthetetlen és fülbemászó slágereit is mind feldolgozták.

Nem kerülte el a sorsát se a Nirvana, se a Nine Inch Nails, de még Brittney Spears sem. De tényleg minden stílusból és időszakból találunk előadókat, a Police-től Rick Astley-ig. És még Despacito is van.

Eddig 13 albumot alkottak ezekből, és kiadtak három Collectiont is (Astoria, Hollywood, Monte Carlo), ami egy bizonyos téma vagy irányvonal alapján összerakott válogatások. És ebben az esetben azért sem tudok ezek közül kiemelni egyet, mert egytől-egyik szenzációsak. Ráadásul elképesztő mázlink van, mert rengeteghez forgattak videót is, amik közül több tucatot meg is nézhetünk a youtube-csatornájukon

Kedvcsinálónak néhány klip. Kezdésnek rögtön egy Haddaway-What is love. (Érdemes végignézni, a végére megőrülnek!)

Vanilla Ice-Ice ice baby. Egy Vanilla Ice jégszoborral?

Itt pedig a MMMbop, Doo Wop verzióban.

De számtalan videót lehetne még becsatolni ide. Viszont nem fogok. Katt ide, és máris lehet válogatni. Ha pedig tetszett, van egy jó hírem. Új európai turnéja során ismét hazánkba látogat a világhírű Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox. A nagyszabású koncert 2018. május 17- én este 8 órától lesz élvezhető a Papp László Budapest Sportarénában. Még időben szóltam.

Címkék: Feldolgozás, Jazz

Ryan Adams - Prisoner

2017.10.18.
Ragnar Volarus

Ryan Adams 2015-ben adta ki a Taylor Swift-feldolgozásokat tartalmazó lemezét. A szerző már akkor kijelentette, hogy soha többé nem fog ilyesmit csinálni. Nem baj.

Még ugyanebben az évben több csapás is érte Adamst. Közel hat évnyi házasság (de összesen 8 évnyi ismeretség) után elvált feleségétől, Mandy Moore színésznőtől (ő jelenleg a This is us, nálunk Magyarországon Rólunk szól címen futó egyébként kiváló sorozat egyik szereplője).

Ám a csapások ezzel nem értek véget, a házasság vége aznap vált hivatalossá, amikor meghalt az egyik régi barátja. Mi sem természetesebb, hogy a történtek összetörték őt. Most a Prisoner kiadásakor elmesélte, hogy a válás magánemberként érthetően nagyon megviselte, ugyanakkor alkotóként hihetetlenül felszabadította. Állítása szerint régen érezte magát ennyire jól a stúdióban, ami a lemeznek is nagyon jót tett.

Éppen ezért mindenhol elmondja, hogy az album címével nem arra utal, hogy a házasság rabság. Sokkal inkább arra, hogy saját vágyaink börtönében vagyunk foglyok. Őszinte és egyértelmű.

Úgy fest Ryan Adams minden negatív dolgot megénekel az életéből. Már a legelső szólóalbuma, a Heartbreaker is egy szakításáról szólt, annak állított emléket. Akkor éppen Amy Lombardi lépett ki az életéből. A Prisonert viszont ennél jóval fajsúlyosabb dolog ihlette, nem egy szakítás, hanem egy válás. Persze nem ez az egyetlen különbség. Kár lenne tagadni, hogy a kettő között eltelt 17 év is erőteljesen érezhető. Adams most a negyvenes évei elején jár, érthetően másképp gondolkodik, és zenél is mint egy húszas évei közepén járó zenész/énekes.

A nyitás a "Do You Still Love Me" nagyon erős és sokat mondó, de később rájöhetünk, hogy Adams most már van annyira tapasztalt, és tudja - ahogy azt a a Shiver And Shake-ben meg is énekli -, hogy ha még tovább sóvárog és vágyakozik, abba rövidesen belerokkan, beleőrül. Valamint zseniális lezárás a "We Disappear" is, ahogy csak énekli, hogy “We disappear, we disappear”, majd halk női nevetést hallunk, és szép lassan elhalkul a lemez, csak a csend marad.

Szintén nagy klasszikus és ugyancsak egy válást énekel meg az Only the Lonely Frank Sinatrától. Itt egy másik alternatíva Ryan Adamstől. 

Címkék: Rock

Ezeket a cikkeket olvastad már?