Blogolj!
Videó! Az Ismerős Arcok feldolgozta a klasszikussá vált dalát

Videó! Az Ismerős Arcok feldolgozta a klasszikussá vált dalát

2019.05.15. | Kecskés István

Vélhetően nem él olyan magyar a Földön, aki még nem hallotta az Ismerős Arcok Nélküled című dalát. A számtalan feldolgozás után most az együttes is áthangszerelte saját szerzeményét. Nem is akárhogy.

Tovább
A popzeneipar mókuskerekében nagyon nehéz lelket renoválni

A popzeneipar mókuskerekében nagyon nehéz lelket renoválni

Tovább
Curtis visszatért az utcára: az új klippje tarol a neten

Curtis visszatért az utcára: az új klippje tarol a neten

Tovább

Imagine Dragons - Evolve

2017.10.14.
Ragnar Volarus

Még nyáron jelent meg az Imagine Dragons harmadik nagylemeze az Evolve. Mikor felléptek az idei VOLT Fesztiválon, még friss és ropogós volt az anyag. Bevallom nem sokon múlt, hogy egészen elmenjek Sopronig a kedvükért, de a munka közbeszólt. Aztán hallva a két kiadott single-t, annyira nem keseredtem el. Sem a Believer, sem a Thunder "nem jött át", ezért mostanáig halogattam az Evolve meghallgatását. Mert tudom, fura dolog az ízlés, de nekem a két "kedvcsináló" szám benne van a három leggyengébben az egész albumon.

Kissé meg is lepődtem volna, hiszen az ID-t kikiáltották a világ indie-császárainak. Ráadásul hozzájuk vágtak néhány sehol sem jegyzett díjat, olyanokat mint Grammy-díj, Billboard elismerés, meg egy rakás hasonló semmitmondó kacat. A Radioactive című slágerükkel meg letarolták a slágerlistákat. Bár engem csak hosszútávon felidegesítettek vele. Elsőre érdekes volt, másodszorra jó, aztán elkezdett bosszantani és mostanra a világból ki lehet vele kergetni.  

De térjünk vissza az Evolve-ra. Első hallgatásra is kitűnt egy-két darab, ami viszont a nagyobb baj, hogy másodszorra sem lett belőlük több. Valahogy nem sikerült hozni azt a lelket a zenéikben, amiket legutóbb még simán. Megint vannak jó kis ordibálós dalok, kórussal kísérve, de amely számok nem jók, azok nagyon feledhetőek. Tényleg csak azért vannak, hogy ne egy 15 perces albumot prezentáljon a társaság. És ettől kicsit kilóg a lóláb és nagyon hullámzó a színvonal. A második kislemez, a Thunder egész egyszerűen életidegen azzal az autotune-al feljavított női énekkel.

Miközben a Walking the Wire meg egy piszok jó dal (a végén a gitár amúgy nekem tiszta Coldplay hangzás), és a Rise Up, valamint a Mouth of the River nagyon is felfelé lóg ki. Ki érti ezt? Summa summarum, lehetett ez volna jobb is. Ahogy írtam. Kicsit megtévesztő az album címe. Fejlődésről egyáltalán nincs szó. 

Zárszóként pedig legyen itt a jó példa, a Walking the Wire.

Címkék: Indie

The Script - Freedom Child

2017.10.12.
Ragnar Volarus

Az ír zenekar legújabb albuma már közel sem azt nyújtja, ami miatt népszerűek lettek, amiért szerették őket a 2000-es évek végén. Kíváncsi lennék mennyire változott meg a rajongótáboruk, mert a zenéjük az nagyon. Már legutóbbi rádióslágereikben sem dominált a gitár, de mostanra tényleg teljesen elfelejtették honnan indultak. Ez a lemez nyomokban sem tartalmaz olyat, ami akár csak óriási jóindulattal is rocknak nevezhető. Kár értük.

A Freedom Child egy ízig-vérig pop album lett. Annak nem túlságosan rossz, de tőlük viszont csalódás. Elindultak a tucat irányába. 

Témában viszont "öregedtek" és már nem szűkülnek be a szerelmi bánat kérdéskörbe. Bár a Love Not Lovers érintőlegesen ezzel is foglalkozik, már ha a Tinder-jelenségnek bármi köze is van a szerelemhez. Kár, hogy eltévelyedtek a fiúk, mert így saját magukat vesztették el. A lemezen található dalok olyanok, amik másnak jobban állnának. A Love Not Lovers mondjuk egy korai, N'Syncből éppen kiszakadt Justin Timberlakenek, az Arms to Open pedig egy One Direction lemezen is simán beilleszkedne. 

Sokat elmond, hogy az albumról elsőként kiadott Rain, elég mérsékelt sikert ért el. Alapvetően nem meglepő.

Kicsit belementek a politizálásba is, a Divided States of America az aktuális amerikai belpolitikai helyzetről szól, de annyira egyszerű és szájbarágós módon, hogy az már bántó. Bár ha jobban belegondolok egy popslágertől semmi sem bántó. A Written in the Scars talán az ami icipicit még a korábbi önmagukra emlékeztet, de ez a lemez Danny O'Donoghue hangjának teljes elpocsékolása. A The Script távolodik attól amiért szeretni lehetett őket, és elindult egy nehezen magyarázható irányba.

Persze lehet, hogy valakinek majd ez tetszik bennük. Majd a rajongók döntenek, de ezzel mondjuk egy Imagine Dragons ellen semmi esélyük. Legközelebb majd őket vesézem ki. Hallgatni is jobb mint a Freedom Childot. Mert ez a próbálkozás most nem jött be tőlük.

Címkék: Pop

Tracey Chattaway - Secret Garden

2017.10.10.
Ragnar Volarus

Azt hiszem abban mindannyian egyetértünk, hogy szükségünk van néha egy kis kikapcsolódásra. Megállni egy rövid időre, venni néhány mély lélegzetet, és kicsit lelassítani. Van akinek ebben a zene segít. Tracey Chattaway pedig ehhez tökéletes alapanyagot is szolgáltat.

Az ausztrál zeneszerző/producer/zongoraművész már negyedik albumát adta ki idén év elején, és a Secret Garden tényleg elrepít minket egy csendes és nyugodt kertbe.  

Tracey Chattaway

Chattaway 2012-ben a Defining Moments című lemezzel jelentkezett először és azóta is megtartotta egyedi stílusát. Zenéjét post-rock-ként emlegetik egy kis ambient-el fűszerezve, de ez inkább igaz mondjuk a Hammock vagy Lowercase Noises csapataira. Viszont tőlük eltérően Tracey esetében nem a gitár és az elektronikus hangzás a fajsúlyos, hanem az ő hangszere, a zongora. Persze ehhez sokat hozzátesz a különleges hangszerelés. 

A Secret Garden tíz dalt tartalmaz, kettő ebből nagyon rövid, mindössze egy perces alkotás. Az egész album egy nyugodt és békés utazás. A "Your Hand In Mine", a "To Hope" és a "Home" tényleg képesek elrepíteni minket saját kis titkos helyünkre. Hideg téli estéken, forró teát szürcsölgetve pedig még hatásosabb lehet. Harminchat percnyi varázslatos, szépséges melódia. 

Ha valakinek tetszett, akkor keressen rá a Random Forest, esetleg a Lights & Motion zenéire. De hamarosan visszatérünk rájuk itt is. Ők is megérdemlik, hogy külön foglalkozzunk velük.

Címkék: Ambient, Post-rock

Belinda Carlisle - Wilder Shores

2017.09.30.
Ragnar Volarus

Belinda Carlisle. Ismerős a név? Bevallom nekem elég messzire kellett visszarepülnöm az időben, hogy beugorjon a név. Heuréka! Én még innen ismerem.

Oh, a nyolcvanas évek popzenéje. Kim Wilde, Bananarama, Rick Astley, Pet Shop Boys és a többiek. Akkor még nem volt autotune, akkor tehetségesnek kellett lenni, hogy sztár legyél. Nem ma volt. Viszont akkoriban nem volt olyan könnyű hozzájutni ezekhez a zenékhez, később pedig zenei érdeklődésem nem ebbe az irányba mozdult, így fogalmam sem volt, hogy a hölgy még aktív. Viszont komolyan meg is lepődtem, mikor megláttam a dalok címeit. 

Adi Shakti, Ek Ong Kar Sat Gur Prasad, és így tovább. Itt valami huncutság van, gondoltam utánanézek. Mint kiderült, legutóbbi lemezajánlónk főszereplőjéhez, Tom Chaplinhez hasonlóan ő is a függőségek csapdájába esett. Csak ő az úriembertől eltérően nem vezekel, visszaemlékezik és bocsánatot kér, hanem elénekli mi segített neki, elmeséli milyen spirituális utazáson esett át, és mivel gyógyult meg.

A Kundalini Yoga közben mormolt imák adtak neki erőt, és ezeket öntötte popzene formájába. És itt most ne a mai trendi popzenére gondoljunk. Teszem hozzá, szerencsére. Belinda Carlisle jelenleg Thaiföldön él, és ezek a hatások (a szövegen kívül természetesen) érezhetőek a zenén is, a távol-keleti hangzás azért megmaradt. A tablát, egy indiai membranofon hangszert, amit klasszikus, könnyű- és vallásos zenében is használnak Dél-Ázsiában sokszor hallhatjuk, de gitár, hegedű és a dobok dominálnak igazán.

Azt viszont el kell mondani, hogy hiába hallottam őt utoljára 30 éve, a hangja még mindig varázslatos, nem nagyon változott. 

Ha valaki nem utasítja el zsigerből az effajta spirituális szemléletet (miért is tenné?) és zenei próbálkozást, az tegyen egy próbát. Én nem gondoltam volna, mikor nekikezdtem, de jólesett hallgatni.

Címkék: Pop, Spirituális

Tom Chaplin - The Wave

2017.09.24.
Ragnar Volarus

Az együttes még 1993-ban alakult meg a kelet-sussexi Battle nevű kis településen Tim Rice-Oxley biztatására. Ekkor a nevük még The Lotus Eaters volt, és a kedvenc együtteseik számait játszották, mint például a U2, az Oasis és a The Beatles híres dalait. A zenekar tagjai ekkor Tim Rice-Oxley, Dominic Scott és Richard Hughes volt. 1997-ben pedig csatlakozott az együtteshez (Scott és Hughes tiltakozása ellenére) Tom Chaplin. Az együttes nevét ekkor Cherry Keane-re változtatták, Tom édesanyjának jó barátja után, akit Chaplin és Tim kiskorukban ismertek meg. Ő volt az, aki biztatta őket, hogy kövessék az álmaikat, és pénzt hagyott a Chaplin családra, miután elhunyt rákban. Később a név Keane-re rövidült.

Bemutatkozó lemezük, a Hopes and Fears 2004-ben jelent meg, és az Everything Changes tarolt a listákon.

 

A Keane egyébként úgy lett sikeres rockbanda, hogy dalaikban nem a gitár, hanem a zongora, illetve egyéb billentyűs hangszerek játsszák a főszerepet. A sikernek azonban ára van. A fenti klipben 2004-ben még így festett Tom Chaplin. 2012-ben a Strangeland album idején pedig így.

Igen. Sajnos őt is utolérte a sztárok végzete, az alkohol- és drogprobléma. Ami végül odáig fajult, hogy 2015-ben kis híján az életébe került a túladagolt kokain. 

Ezt a nehéz időszakot igyekszik kiénekelni magából a The Wave című albumon. Amire nagyon kíváncsi voltam. Tekintve, hogy a Keane dalszerzője Rice-Oxley volt, itt pedig szinte minden Chaplin munkája (Matt Hales segített egy kicsit, hogy ne legyen teljesen más minden), tehát van különbség a két végeredmény között. Ennek ellenére is remek kis albumot rak elénk Tom.

A dalok természetesen a nehéz időszakról, és az azóta tartó vezeklésről szólnak. A nyitás értelemszerűen sötét, egy fiúról szól, akit betemetett a törmelék, majd a második szám a "Hardened Heart" egy szívbemarkoló vallomás, “How I wish I was not hurting everyone I know”.

De a későbbiekben a "Hold On To Our Love" is egy borzasztóan csodás zongorával előadott ballada a feleségének és a kislányának. Látszik, hogy Tom igyekszik maga mögött tudni ezt az egészet, és még a szép időkre is emlékezni (I Remember You), ami számunkra lehet igazán jó hír, hiszen ezért a hangért nagyon nagy kár lenne. Más ez mint a Keane, de ugyanúgy szerethető és hallgatható. Az egész album meghallgatható a népszerű videómegosztón. Íme.

The Killers - Wonderful Wonderful

2017.09.22.
Ragnar Volarus

Minden együttes változik az idők során, és itt nem a személycserékre gondolok. Akarva akaratlanul kísérleteznek az előadók, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. A The Killersre is igaz ez, de szerencsére mindig megőrizték a rájuk jellemző hangzást. Persze ebbe a frontember Brandon Flowers nehezen összetéveszthető hangja is beleértendő. Lássuk, hogy a Battle Born után mit sikerült összehozni, mi a csapat következő lépése? Azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy nem kapkodták el, hiszen szinte napra pontosan öt éve adták ki a legutóbbi albumot, 2012. szeptember 17-én.

Az album címadó dala, a "Wonderful Wonderful" rossznak semmiképpen sem mondható. De nem is kiemelkedően jó, így kezdtem összevonni a szemöldököm, mert bizony nyitásnak nem volt túl erős. Aztán majd kiderül gondoltam, hiszen öt esztendő nagy idő, akár kaphatunk egy teljesen más anyagot is mint a legutóbbi.

Amit ugye alátámaszthatott a lemezről elsőként kiadott "The Man". Amire már akkor kicsit furán tekinthettünk, hiszen a Killershez képest túl funkys volt. De valahogy, egészen érdekes módon jól állt a fiúknak. Viszont innen izgatottan vártam a folytatást, túl voltunk a címadó és a már ismert dalon.

A "Rut" és a Life to Come" viszont olyan mint a legutóbbi Battle Born album slágerei, kiváló dallamokkal és Flowers itt újra kieresztheti a hangját, ahogy kell. Utóbbit szívesen meghallgatnám egy teli arénában. A "Run for Cover" viszont tempót vált, erőteljesen felgyorsít, számomra kevésbé fülbemászó, viszont egy kis ugrálásra abszolút alkalmas. A "Tyson vs Douglas" pedig a kilencvenes évek ökölvívó meccsét idézi, Mike Tyson és Buster Douglas között. Ez például egy nagyon jól sikerült, hangulatos darab a lemezen.

A "Some Kind of Love" egy igazi melankolikus, lassú dal, de annyira, hogy végül olyan semmilyen lett. Kár, mert már kezdett tényleg érdekessé válni a lemez. Reméltem, hogy innen nem folytatódik a "mélyrepülés". Az "Out of My Mind" azonban nem hozta el a várt katarzist (félreértés ne essék, nem rossz dal, de ott az a de...), a "The Calling" pedig - kövezzenek meg - talán jobban állna Dave Gahan-nek. Ha csak a zenei alapokat hallgatjuk, akkor simán rávágnánk, hogy ezt bizony a Depeche Mode csinálta. Mindenki döntse el, hogy ezt jó vagy rossz pont.

A "Have All The Songs Been Written?" és a "Money on Straight" ismét lassabb tempóra váltanak a lemez végére, lenyugtatva mindenkit.(Az albumon igazából van még két remix a "The Man"-ből, de inkább felejtsük el ezeket. Egyik borzasztóbb mint a másik, és nehéz eldönteni melyik az egyik és melyik a másik. Szívesen kitörölném őket az emlékeim közül.)

A The Killersnek nem ez lett a legjobb lemeze, de egy abszolút hallgatható darab. Akár többször is. Vannak kiváló pillanatai, de öt év után valamiért azt várnám, hogy minden dal üssön. Sebaj. Elindul a stopper, reméljük nem öt évet kell várni a következőre.

Gente de Zona - Visualízate

2017.09.16.
Ragnar Volarus

A Gente de Zona egy kubai reggaeton (cubaton) formáció, amit Alexander Delgado alapított még 2000-ben. Az együttes a reggaeton ritmusokat igyekszik vegyíteni a kubai zene hagyományosabb formáival.

A Gente de Zona az első nemzetközi sikert az Enrique Iglesias-al közösen előadott "Bailando"-val aratta, amiért három latin Grammy-díjat kapott, és nemzetközileg is hírnevet szerzett. 

De most már öntudatukra ébredtek, és vérszemet kaptak a sikertől. Ami alapvetően nem baj. Aki szereti ezt a stílust annak tuti recept ez az album, a Visualízate, ami Alexander Delgado és Randy Malcom Martinez duójának nemzetközi debütálása. Persze biztos ami biztos, a lemezen található két dal is közösen Marc Anthonyval, és többször is felhangzik a zeneipar öltönyös műmájer piperkőcének, Pitbullnak is dögunalmas "Mr. Worldwide" bekiabálása, és még szaval is pár sort. De ha elkap a latin hangulat, akkor még ez is megbocsátható. Főleg, mivel tényleg a jól bevált receptet használja a Gente de Zona és szinte kivétel nélkül igazi fülbemászó dallamokat prezentálnak a vállalkozó szellemű hallgatóknak.

Egyébként érdekes módon, mikor először hallgattam, elkezdtem takarítani. Olyan mozgásra ingerlő ez a zene. Meg aztán a takarítás is időszerű volt, de sokkal jobban ment erre a muzsikára. Persze egy latin takarítónőnek jobban örülnék, de az igazi hiánycikk itt Magyarországon, így magad uram, ha szolgád nincsen. 

Az album nyitódala rögtön a Marc Anthony közreműködésével készült "La Gozadera", ami angolul talán a "Good time" címet kaphatná. Tökéletes nyitás, aztán rögtön a második nóta, az "Algo contigo" már egy kissé túlfűtöttebb, angolul a “Something With You” cím jár neki. Azt hiszem minimális angoltudással is kikövetkeztethető mire gondolnak a fiúk.

 

A folytatás sem rosszabb, és aki eljut a harmadik szám végéig (ami az első Pitbullal közösen előadott "Piensas") és addig nem csalódott, az folytassa bátran. Despacito után, Despacito helyett tökéletes pótlék ez az album. Figyelem! Zenehallgatás közben riszáló mozdulatok előfordulhatnak!

Címkék: Cubaton, Latin, Reggaeton

Szabó Benedek és a Galaxisok - Focipályákon sétálsz át éjszaka

2017.09.12.
Ragnar Volarus

Szégyen és gyalázat, de eddig nem ismertem az együttest, pedig a 2013-as első nagylemez óta stabilan jön új album Szabó Benedektől minden második évben. Nem kell nagy matekosnak lenni, hogy kiszámoljuk, ez a 2017-es már a harmadik albumuk.

Jelen pillanatban még tart a sokk, hogy itt minálunk valaki ennyire értelmes, bárki számára közérthető nyelven és módon dolgozza fel a lélekben még mindig fiatal harmincasok dolgait, érzéseit, problémáit. És mindezt végre nem elvontan és görcsösen erőltetetten művészieskedve. Így hamarosan bepótolom a lemaradásomat a két korábbi lemezzel, de nem akarom még csak véletlenül sem elrontani ezt a tökéletes benyomást. 

A Focipályákon sétálsz át éjszaka néhány dala más országokban simán rádiós sláger lehetne. Nálunk viszont erre vajmi kevés esély mutatkozik. Pedig a szó jó értelmében trendi lemez jött össze. Nem állítom, hogy 10 tökéletes dal van az albumon, de egyszerűen tök jó érzés, hogy második hallgatásra már én is azt énekelem, hogy: "Boldoggá akarlak tenni, de nem tudom hogy kell!" Ráadásul nem csak a szöveg, de a zene is megállja a helyét, végre olyan gitárzene, aminek évtizedekkel ezelőtt nem járt le a szavatossága.   

A témák között ott a szerelem, a bűntudat, a depresszió, a pánikrohamok. Ráadásul a lemeznek van egy gyönyörű íve, hiszen eleinte sötét hangulatú dalokkal indítunk, de már akkor ott a fény az alagút végén, amit el is érünk.

Mit érdemes még tudni? Ezt mondják el ők:

A felvételek Dodi különböző albérleteiben, egy budai próbateremben, Ákos zuglói legénylakásán és egy újlipótvárosi műteremlakásban készültek, a dobokért pedig egyenesen Csömörre kellett utazni. 

A felvételek ideje alatt az alkotók többször leszoktak a cigarettáról és az ivásról, vegetáriánusok lettek, nyugtatót szedtek, lefogytak, meghíztak, szerelembe estek, elköltöztek, utálták és szerették az életüket, de végül túlélték a zűrzavaros kétezertizenhatos évet, aminél soha nem volt még hosszabb. 

A szerző, Szabó Benedek pedig ezeket mondja a dalokról (amiket legalul meg is hallgathatsz): 

01. Tisztítótűz

Tavaly ősszel rövid ideig egy hatalmas albérletben laktam. Rosszul aludtam, sokat ittam, éjszakánként sétáltam a környéken, szédültem, nem volt étvágyam, és vártam, hogy mi lesz. Egyszerre örültem és féltem. Reggelente a fürdőszobában álltam a mérlegen és néztem, hogy egyre kevesebbet mutat. Zeneileg az az érdekes, hogy amíg az előző két lemezen szinte minden szám háromnegyedben vagy hatnyolcadban volt, az újon csak ez az egy. És az is, hogy dobbal kezdődik. Egyébként azért írtam, mert hallottam egy nagy szép számot és megirigyeltem. De nem mondom el, melyiket, haha.

02. Focipályák éjszaka

A refrén már közvetlenül az első lemez után kész volt, 2013 nyarán folyton ezt dúdoltam, csak akkor még úgy képzeltem, hogy torzított gitár és kiabálás lesz benne. Aztán pár évvel később a szokásos vasárnap esti foci után visszasétáltam a labdáért a pályára, közben lekapcsolták a reflektorokat, és az egész annyira szép és szomorú volt, hogy rögtön megírtam az első versszakot, amihez aztán hozzáigazítottam a már létező refrént, a kiabálást és a torzított gitárt pedig inkább elhagytam. Arról az érzésről szól, amikor áthatolatatlan, hidegkék köd borul rád, és lebegve jársz az utcák felett, mert nincs semmi, ami lent tartana. De mondhatjuk azt is, hogy a klinikai értelemben vett melankóliáról szól. Elég vicces, hogy már tavaly januárban kész volt a szám, el is próbáltuk, de képtelen voltam befejezni a szöveget, ezért csak valamikor nyáron kezdtük el élőben játszani. Azt hiszem, ez minden idők legszebben hangszerelt Galaxisok-száma, nagyon szeretem.

03. Boldoggá akarlak tenni (de nem tudom, hogy kell)

2014 elején írtam, fel is vettem egy otthoni demót, de eszem ágában sem volt feltenni a második lemezre, mert egyáltalán nem tetszett, ráadásul az akkori felállással el sem tudtuk volna játszani. Azt gondoltam, túl gejl és túl direkt. Végül A legszebb éveink bónuszdalai közé került és egy nagyon szűk kör titkos kedvence lett – köztük volt Elekes Roli haverom is, aki fel is tette a legjobb magyar számokat szemléző év végi listájára. Sallai Laci (a zenekar basszusgitárosa) – aki akkor még nem volt a zenekar tagja – így hallotta először, és miután beszállt, addig mondta, hogy meg kéne csinálni, amíg be nem adtam a derekam. A refrén végén van egy nagyon jól elhelyezett G-dúr, ami kilóg az eredeti hangnemből (H-dúr, ha valakit érdekel) – ezt egyébként alterációnak hívják, de ha többet akartok tudni róla, keressétek Ákost, a gitárosunkat, aki civilben zeneszerző és gitárművész. Nekem is ő mondta.

04. Húsvéti reggeli a Sátánnal

Ez volt a tavalyi nyár. Egy bajai buszmegállóban kezdtem el írni, egy budai albérletben folytattam és egy zuglói próbateremben fejeztük be. Vannak dolgok, amiket még az önmagával szemben legmegengedőbb ember sem tud megbocsátani magának, még akkor sem, ha mások végül megbocsátanak. Elkísérnek minket, hogy néha rosszul legyünk, ha eszünkbe jutnak. Gondolom, ilyen.

05. Olasz film (töredék)

Gyerekkoromban nagyon sokat voltam az unokatesómál Kiskőrösön. Hosszú nyári estéken a polcok előtt térdelve válogattunk az apukája VHS-gyűjteményéből. A rendesen felcímkézett kazetták mellett elég sok olyat találtunk, amire csak valamilyen megközelítő útmutatás volt írva, például annyi, hogy „Olasz film (töredék)”. És tényleg volt a kazettán húsz perc egy ismeretlen olasz film közepéből. De általában horrorfilmeket néztünk, ahogy – már egyedül – sok évvel később is, azon a nyáron, amikor kimaradtam az egyetemről és egész nap otthon ültem a gép előtt. A különböző helyek, amik előtt álltam, elsősorban a bajai Mini presszót jelentik, de nem a mostanit, hanem a régit, még az eredeti helyén. Aki ismeri a helyet, kitalálja a templomot.

06. Fehér földek

Ezt a számot öt perccel felvétel előtt, a stúdióban írtuk. Ez hasonlít a legjobban azokra a zenékre, amiket egyébként hallgatok. A szöveget egy hajnali Baja-Budapest buszon írtam idén januárban, félálomban, a behavazott alföldi tájat nézve, miközben Steve Gunn új lemeze szólt. A címe alapján mondjuk lehetne egy Magozott Cseresznye-szám is, de ez csak később tűnt fel.

07. Innen el

Szintén 2014 elején, a Boldoggá akarlak tennivel együtt írtam. Eredetileg másról szólt, a szöveget tavaly nyáron írtam át az akkori helyzetnek megfelelően. Nagyon nyálas, de nagyon szeretem. Nem tudom eldönteni, hogy a közepén az a hosszú instrumentális rész felesleges-e vagy sem, de a lényeg, hogy Ákos angolkürtöket is tett bele, ami menő.

08. Soha nem veszi fel

Ez volt az egyik szám, amit már tavaly ősszel kihoztunk, úgyhogy már korábban elmondtam róla mindent. Általában az a bajom, hogy nem tudok struktúrában gondolkodni, ezért a számaimban vagy nincs refrén, vagy össze-vissza vannak a versszakok, vagy másfél perc alatt elfogynak az ötleteim. Ezért meglepő, hogy a Soha nem veszi fel egyáltalán nem ilyen, sőt még mindig meglepődöm, mennyire szépen fel van építve. Ettől függetlenül soha nem lesz a kedvencem, de most már sokkal jobban szeretem, mint akkor, amikor írtam.

09. Éjfél

A múltkor fogadtunk a zenekarral, hogy melyik új szám esik ki először a koncertprogramból. Mármint az Éjfél után. Ez igazából mindent elmond, de én szeretem ezt a számot a lassúsága, a hossza, a major szeptimek és a gitárszóló dacára is – sőt, Ákos szólója szerintem csodálatos. Az Éjfél mindennek ellentmond, amit eddig csináltunk, és amiről általában gondolják, hogy szólnia kell ennek a zenekarnak. A Focipályákon sétálsz át éjszaka viszont pont arról szól, hogy azt csináljuk, amihez kedvünk van, erre pedig az Éjfél a legjobb példa. Szerettem volna írni egy számot a depressziós ismerőseimnek, mert amivel küzdenek, az nagyon erős, ők mégis mindennap szembeszállnak vele. A lemez hangmérnöke, Lázár Dodi angyali vokállal vendégszerepel, és az is itt hallatszik a legjobban, hogy mennyit számított Kirschner Péter tudása a dobfelvételeknél. Külön érdekesség amúgy, hogy pont a dobfelvételeknél elfelejtettük rögzíteni a beütést a szám elején, amit ezért később Dodi albérletében egy vállfával és egy fakanállal reprodukáltam.

10. Vadvirágok

Életem legjobb és legrosszabb szövegei közül több is rákerült a lemezre, de a Vadvirágok esetében még nem tudom, mit gondoljak. Ez a Tisztítótűz párja. Amikor magamhoz tértem a tavalyi nyárból, hirtelen rádöbbentem, hogy mi az, amit szeretnék, és arra is, hogy elrontottam mindent. Aztán életemben először tapasztaltam, hogy milyen a végtelen hála és – tényleg nincs rá jobb szó, ezért ez az utolsó, ami elhangzik a lemezen – a kegyelem érzése. Amikor az összes szörnyűséged dacára valaki tud még mosolyogni rád. Azóta is ezt próbálom megköszönni. Remélem, sikerül.

Focipályákon sétálsz át éjszaka, by Szabó Benedek és a Galaxisok

Szabó Benedek és a Galaxisok KONTAKT: szczegledi@gmail.com Focipályákon sétálsz át éjszaka, released 22 February 2017 1. Tisztítótűz 2. Focipályák éjszaka 3. Boldoggá akarlak tenni (de nem tudom, hogy kell) 4. Húsvéti reggeli a Sátánnal 5. Olasz film (töredék) 6. Fehér földek 7. Innen el 8. Soha nem veszi fel 9.

Ed Sheeran - Divide

2017.09.08.
Ragnar Volarus

Ed Sheeran napjaink egyik legnépszerűbb előadója. De az előző albuma az x (multiply) nem tetszett, sőt ha a Sing megszólal, egész egyszerűen kirohanok a világból. De kár lenne tagadni, van valami a 26 éves srácban, elvégre úgy tud népszerű lenni, hogy eltér a mai mainstream pop közegében található figurák többségétől. Nem egy megcsinált szépfiú (sőt), valamint az akusztikus gitár sem a megszokott hangszer napjaink popzenéjében.

Igen, ő itt Ed Sheeran

Aztán persze lehet, hogy éppen emiatt ekkora sztár, mert mer másmilyen lenni. Az előző lemeze még a brit gitárzenékre nem igazán nyitott Egyesült Államokban is milliós eladásokat produkált.

Ezért is volt meglepő, mikor 2015 végén egy évre eltűnt a közösségi médiából. Persze borítékolható volt, hogy új albumon dolgozik, de üdítő volt ez a húzás, hiszen azt a látszatot kelti, hogy csak erre koncentrál, valami minőségit szeretne produkálni. Mondjuk nálam eleve jó pontal indul az az előadó, aki nem évente ad ki "pénzszerző lemezeket".

A csendet az angol énekes-gitáros végül decemberben törte meg, majd idén január 6-án két dalt is kiadott („Castle On The Hill”, „Shape Of You”), majd márciusban már a teljes új anyagot bömböltethette mindenki. A lemez aztán pár nap alatt szinte az összes létező streameléssel kapcsolatos rekordot megdöntötte a Spotify-on, és az albumeladási listákon tucatnyi országban az élen nyitott.

Ekkor döntöttem el, hogy mindenképpen kap majd egy esélyt, ami végül most érkezett el. És a kis kócos angol nagyon meglepett.

Merthogy ez nagyon élvezhető album lett, annak ellenére, hogy rádióbarát (ami nem mindig jelent jó és minőségi zenét). Igazi "fülbarát" dallamok, könnyen megjegyezhető számok, de ugyanakkor változatos. Az „Eraser”-ben rap-betét és a latinos gitár párosa köszönt minket, a "Dive" egy hamisítatlan romantikus ballada, a "Perfect"-et hallgatva rögtön dúdolni kezdünk, a "Shape of you"-ban tropical house elemek jelennek meg, a "Galway Girl"-ben pedig kelta hangzás . A "Castle on the Hill" a szülőföldről és a tinédzser évekről mesél, de például a "New Man"-ben egy korábbi szerelmének is keményen megadja. Az albumon tehát vannak pörgősebb, de lassabb dalok is, témáját tekintve mindenkit érintő szövegekkel.

Egy igazi kellemes, hallgatni való, jól összerakott anyag. És nincs rajta a "Sing"-hez hasonló idegesítő nóta, ami már önmagában is szuper. Én bátran ajánlom mindenkinek, részemről a ÷ (Divide) kap egy +-t.

Címkék: Akusztikus, Pop

Emily Kinney - This is War

2017.09.04.
Ragnar Volarus

Emily Kinney neve nem fog mindenkinek ismerősen csengeni. De ha annyit mondok, The Walking Dead, és Beth, akkor talán már dereng valami. Ráadásul már a sorozatban is hallhattuk őt énekelni, tehát annyit mindenképpen tudhatunk, nincs rossz hangja. De hogy kiadjon egy albumot? 

Kiadott. Ráadásul sorrendben a harmadikat, mégpedig This is War címmel. Nem kell megijedni, ez a bájos 32 éves színésznő nem hadba hívja rajongóit. Az album leginkább a tökéletes jövő eszméjét, a fiúk megmentését és az élet útvesztőit boncolgatja. Csupa habkönnyű téma.

A "Mess", azaz Rendetlenség című dal éppen egy olyan barátról szól, aki mindig felforgatja a lány életét, rendetlenséget hagy maga után minden értelemben, így nem megfelelő az énekes számára. A dallam könnyű, ugyanakkor fülbemászó, tele édes és mégis komoly szövegekkel. 

Aztán ott a "Berkley's Breathing" amelyben olyan éjszakákról énekel, amiket szállodai szobák és hátsó ülések jellemeznek. Ez egyébként az első ballada a lemezen, akusztikus gitárral, és Kinney jól megszokott ártatlan hangjával. Aztán ott van folytatásnak rögtön "Michael", akivel tökéletesen sikerül kiegészíteni az előző témát. Hiszen a "Michael" ismét pompás kis ballada, melyben kiderül, hogy az illető egy "varázslatos emberi lélek".  És talán róla volt szó már a Berkley's Breathingben is, hiszen elhangzik az is: "Ó, San Francisco megmentője emlékszel rám, ahogy egymást csókoltuk a hátsó ülésen egy aranyhídon?"

Aztán ott egy óda Los Angeleshez, a városhoz, amit soha nem szeretne elhagyni. (Never leave L.A.) Ebben a dalban egyébként egy kórus is kíséri, amely gyönyörűen szól Kinney hangja mellett. 

Nem világmegváltó album, nem is dönt majd eladási csúcsokat, nem nyer számtalan díjat. Ami viszont biztos.: ez a lány igyekszik mindenben a jót látni, ami nem olyan könnyű manapság. Én adtam neki egy esélyt, és nem bántam meg. Nem fogom hónapok múlva is emlegetni ezt a 30 percet (egészen pontosan 31:48), de kellemesen telt. Mi tagadás, biztosan van olyan, akit ezzel a hanggal el lehet csábítani. 

Ezzel a tekintettel meg pláne!

Ezeket a cikkeket olvastad már?