3841 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma
Elhunyt újabb 8 krónikus beteg, ezzel 517 főre emelkedett az elhunytak száma.
Blogolj!

Most már biztos: itthon is lőttek a nyári fesztiválszezonnak

Dorogi László

Augusztus 15-ig meghosszabbította a tömegrendezvények megrendezésének tiltását a kormány, így értelemszerűen a könnyűzenei fesztiválok is lehúzhatják a rolót 2020-ra.

Ez persze minden érintettnél mást jelent majd, a székesfehérvári FEZEN Fesztivál szervezői például már korábban bejelentették a héten, hogy az idei fesztivált a klasszikus formájában biztosan nem tartják meg, de szeptemberre készülnek fesztiválozóiknak egy kis meglepetéssel, a beharangozott külföldi fellépők koncertjeit pedig átszervezték a 2021-es fesztiválra.

Akadnak olyanok is, akik a várható korlátozásokat bekalkulálva augusztus végére tolták fesztiváljukat, ahogy azt tették a Fishing on Orfű, vagy a Kolorádó szerezői is. Hivatalos bejelentéssel - tekintve, hogy a kormány döntése néhány órája nyilvános - egyelőre a nagy fesztiválok szervezőinek egyike sem állt elő halasztási, vagy törlési tervvel kapcsolatban, de tulajdonképpen csak idő kérdése, hogy mikor teszik majd meg.

Borzasztó hír a koncertre járóknak: 2021 őszéig nem nagyon lesznek bulik

Egy amerikai szakértő szerint leghamarabb 2021 őszén lehet ismét biztonságos körülmények között koncerteket szervezni. Legalábbis az Egyesült Államokban. A Pennsylvaniai Egyetem bioetikusa, Zeke Emanuel szerint a gazdaság fokozatos visszaállítása és a szükséges távolságtartás fenntartása miatt az idén őszre, télre tervezett események megrendezése is nagyon korai lenne biztonsági szempontból az USA-ban, de Európában sem sokkal jobb a helyzet.

Ami biztos, hogy a nagyobb fesztiválok közül a VOLT, a Rockmaradon, a Balaton Sound, a Campus, a Bánkitó, a Művészetek Völgye, a FEZEN, az EFOTT, az EastFest az Alterba és a Sziget Fesztivál biztosan elhullik a tömegrendezvények tiltása miatt, már csak az a kérdés, hogy a szervezők miként oldják ezt meg - visszatérítik-e a már megvásárolt belépők, bérletek árát, érvényesek lesznek-e azok a következő évi rendezvényre, sikerül-e megállapodni a fellépőkkel egy esetleges jövő évi fellépésben et cetera, et cetera.

A következő napokban vélhetően választ kapnak a zenerajongók a kérdésekre.

Frissítés: a Bánkitó szervezői nem sokkal később bejelentették, hogy az idei fesztivál elmarad a koronavírus-járvány miatt. Közleményükben jelezték, még a jövő évi fesztivál megrendezése is kérdéses, ez attól függ, hogy az idei eseményre megvásárolt belépőket milyen arányban váltják majd vissza a fesztiválozók. Azt kérik, hogy aki teheti, tartsa meg az előre megvásárolt jegyét, bérletét, hogy ezzel is támogassák a fesztivált, de természetesen visszatérítik a belépők árát azoknak, akik ezt igénylik - ezzel kapcsolatban vasárnaptól veszik fel a kapcsolatot a vásárlókkal.

A debreceni Campus Fesztivál igazgatója, a Miklósvölgyi Péter a Hajdú-Bihari Naplónak elmondta, ők sem tudják megrendezni a fesztivált eredeti formájában, de számítottak a bejelentésre és B-tervvel készülnek, így augusztus végén, szeptember elején lesz egy másfajta rendezvén, amely a fesztiválhoz hasonlóan sztárvendégeket vonultat fel.

A dunaújvárosi Rockmaraton fesztivál közleményben jelezte, egy évnyi munkájuk veszett kárba és súlyos anyagi csapást szenvednek el, de a tömegrendezvények tiltásának meghosszabbítása miatt egy évvel elhalasztják az idei fesztivált és 2021. július 5-10. között fogják megrendezni. Mint írják, az idei program nagy részét megpróbálják átszervezni, a változásokról szeptembertől tájékoztatják a fesztiválozókat.

A kormány mai döntése szerint 27 év óta először telik el úgy nyár, hogy nem lesz Sziget Fesztivál, mint ahogy a Sziget Szervezőiroda nagy hazai fesztiváljai, a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is elmaradnak.

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője úgy fogalmazott, a mostani helyzetre nincs történelmi tapasztalat, ezért a megoldás kulcsa sincs a zsebükben. Mindenek előtt most ki kell alakítaniuk az elővételes jegyvásárlók számára az optimális megoldást, legyen szó a jegyek jövő évi felhasználhatóságáról vagy a visszatérítés menetéről.

Az biztos, hogy ez a precedens nélküli helyzet nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, és ezáltal az országnak is, rengeteg munkahely és cég sodródik veszélybe - nyilatkozta Kádár.

Címkék: fesztivál
https://zenefuleidnek.blogstar.hu/./pages/zenefuleidnek/contents/blog/94140/pics/lead_800x600.jpg
fesztivál
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?