Blogolj!

Magyar zenekar lett Európa egyik legjobb feltörekvő bandája

Ha még nem hallott a magyar Harmed zenekarról, akkor se essen kétségbe, az ugyanis valószínű, hogy ezek után még hallat magáról a banda, ugyanis bekerült az idei Music Moves Europe Talent Awards nyolc győztese közé.

A díjakat még péntek este adták át Hollandiában, a Eurosonic Showchase fesztiválon, ahol a kontinens feltörekvő zenekarait díjazzák.

Már az is nagy szám volt, hogy a Harmed bekerült a 16 tagot számláló jelöltek közé, viszont, hogy meg is kapták az MMETA Awards elismerését, az igen nagy szó. Ez azt jelenti, hogy a bandára nemzetközi szinten is felfigyeltek, és elismerik, hogy nagy áttörés előtt állnak. Egyébként Magyarországot nemcsak ők, hanem még három másik zenekar is képviselte: a Qualitons, a Devil’s Trade és a BLuebay Foxes.

A magyar mellett a győztesek között van a brit Flohio, az osztrák 5K HD, a svéd Anna Leone, a portugál Pongo, a norvég Girl in Red, a holland Naaz és az olasz Meduza is.

A nyertesek 10 ezer eurót kapnak, amit természetesen nemzetközi karrierjükre költik: 7500 eurót kapnak, ami a promócióra és a turnéköltségekre megy el, 2500-at pedig egy üzleti képzésre, az európai zenei élet meghatározó szervezeteinek bevonásával.

Címkék: díj, díjátadó, Harmed
https://zenefuleidnek.blogstar.hu/./pages/zenefuleidnek/contents/blog/89086/pics/lead_800x600.jpg
díj,díjátadó,Harmed
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?