Blogolj!

Tíz nappal a Grammy-díjátadó előtt elküldték az akadémia első női elnökét

Óriási a felbolydulás a zenei színtéren, miután tíz nappal a Grammy-díjátadó gála előtt eltávolították posztjáról Deborah Dugant, az amerikai lemezakadémia első női elnökét. 

Az akadémia azzal érvel a döntése mellet, hogy Dugant, - aki egyébként aki alig öt hónapja töltötte be az elnöki pozíciót - azért küldték kényszerszabadságra, mert felmerült annak a gyanúja, hogy nem megfelelően látta el a vezetői teendőket.

Dugan egyébként attól a Neil Portnow vette át az elnöki stafétát, aki 2018-ban úgy nyilatkozott, hogy a női előadóknak többet kellene tenniük, ha azt akarják, hogy díjazzák őket a Grammy-n, ami mondanunk sem kell, hogy sokaknál kiverte a biztosítékot.

Neil Portnow

Többek között ezt a fiaskót próbálták azzal orvosolni, hogy Dugan lett a The Recording Academy első női elnöke, aki egy korábbi interjújában "a bolygó legjobb állásának" nevezte a munkáját.

Figyelembe véve a lemezakadémia kuratóriumának aggályait, köztük a lemezakadémia egyik vezető tagjával kapcsolatban felmerült állítólagos kötelességmulasztás vádját, az igazgatóság adminisztratív szabadságra küldte a lemezakadémia elnökét és vezérigazgatóját, Deborah Dugant, s ez az intézkedés azonnal hatályba lép.

- idézte az MTI a lemezakadémia közleményét.

Az esettel kapcsolatban a testület két független szakértőt is felkért, hogy vizsgálatot folytassanak a felmerült gyanúval kapcsolatban. A "nyomozás" lezárásáig Harvey Mason Jr. vette át Dugan feladatait.

Az ideiglenes igazgató csütörtökön e-mailben biztosította a lemezakadémia tagjait, hogy a

Grammy-díjátadó és az azzal kapcsolatos események a korábbi terveknek megfelelően fognak zajlani.

A 61 éves Dugan egyébként korábban ügyvédként dolgozott, valamint Bono jótékonysági szervezetét, a Redet is vezette egy ideig. A Variety magazin beszámolója szerint Dugan komoly ellenállásba ütközött lemezakadémián, miután reformelképzeléseinek hangot adott. A lap - egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva - egészen odáig megy, hogy eltávolítása puccsot volt.

A 62. Grammy-díjátadó gála Alicia Keys műsorvezetésével január 26-án kerül megrendezésre a Los Angeles-i Staples Centerben.

(Borító: variety.com, Fotó: npr.org)

https://zenefuleidnek.blogstar.hu/./pages/zenefuleidnek/contents/blog/89039/pics/lead_800x600.jpg
díjátadó,Grammy-díj,kirúgás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?