Blogolj!

Egy orvos és a közönség mentette meg a Depresszió debreceni koncertjét

Dorogi László

Meglehetősen nagy probléma egy zenekar frontemberénél, ha egyetlen hang sem jön ki a torkán egy-két órával egy buli előtt. Ilyenkor ráadásul már a koncertet sem lehet lemondani, különösen, ha napokkal előtte eladtak rá minden jegyet.

Fotó: Depresszió/Facebook

Pontosan ebbe a pokoli helyzetbe keveredett Halász Feri, a Depresszió zenekar frontembere, akinek egy szombati koncert előtt fuccsolt be a munkaeszközének számító torka. A gitáros-énekes Facebook posztban számolt be a szombati eseményekről, amelyek sokkal-sokkal rosszabbul is alakulhattak volna.

"Sajnos előfordul, hogy az influenzát én sem tudom elkerülni és betegen kell színpadra állnom. Mivel a torkom már eléggé megedződött az elmúlt 19 évben, és követem az ilyenkor megszokott protokollt, vagyis semmi bulizás, elég alvás, vitaminok, mézes tea, gyulladáscsökkentők, sok folyadék, ezért eddig mindig meg tudtam birkózni az ilyen helyzetekkel. A pénteki miskolci koncert rendben le is ment. Aztán jött a sokk. A debreceni hangbeálláson semmi hang nem jött ki a torkomon. Mivel a közönség jelentős része eddigre már feltehetően úton volt, ezért nem akartunk senkit sem cserben hagyni azzal, hogy lemondjuk a koncertet"

- írta a Depresszió frontembere a zenekar közösségi oldalán.

A banda végül azt a döntést hozta meg, hogy a rendelkezésükre álló összes eszköz segítségével megpróbálják megmenteni az estét, mindenféle gyógyszert sikerült beszerezniük egy közeli gyógyszertárból, ám a frontemberhez érkező orvos meglehetősen rossz híreket közölt a zenekar tagjaival, Halász Feri problémája ugyanis egyáltalán nem volt pitiáner apróság: tüszős mandulagyulladás egy kis gégegyulladással fűszerezve. A szteroidos gyulladáscsökkentő ellenére a koncert úgy kezdődött el, hogy a frontembernek egy hang sem jött ki a torkán, ám ekkor egészen különleges dolog történt.

"Ha van pokoli helyzet egy énekes számára a színpadon, akkor az mindenképpen az, ha egy ép hang nem jön ki a torkán. Az első pár dal sajnos így ment le. (...) Teljesen megértettük volna, ha a közönség csalódottan elindul a kijárat felé, de nem így történt. Olyan hangerővel üvöltötték a szövegeket, hogy ők lettek a leghangosabb közönség a Roncsbár (a koncert helyszíne - a szerk.) történetében. Nem vicc, igazoltan 116 decibelt mutatott a műszer. Közben elkezdett hatni a gyógyszer és, ha közel sem teljesen, de visszatért a hangom és valami elképesztően jó hangulatú bulizásba csapott át az este. Karrierem egyik legfelemelőbb színpadi momentuma volt azt megtapasztalni, hogy milyen lojális, megértő és jófej módon kezelte a közönségünk ezt a helyzetet"

- tette hozzá Halász.

A Depresszió másnap újabb posztban azt is elárulta, hogy készültek vészmegoldással is arra az esetre, ha Ferinek mégsem érkezett volna meg a hangja a koncert közben, Mong Máté, a Burnout zenekar énekese a színfalak mögött énekelte együtt a dalokat a frontemberrel, hogy ha kell, be tudják keverni a hangját.

Címkék: Heavy metal
https://zenefuleidnek.blogstar.hu/./pages/zenefuleidnek/contents/blog/86176/pics/lead_800x600.jpg
Heavy metal
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?