Blogolj!

Életmentő műtéten esett át az Ismerős Arcok énekese

Kecskés István

Nyerges Attila még a múlt héten szenvedett autóbalesetet, amelynek következtében hétfőn meg kellett operálni.

A múlt héten még csak annyit közölt a zenekar, hogy Nyerges Attila balesete miatt le kell mondania a kalocsai koncertet, s akkor csak könnyű sérülésekről volt szó. Mára azonban rosszabbra fordult a helyzet. 

Sajnálattal értesítünk benneteket arról, hogy Nyerges Attila a múlt heti közlekedési balesete kapcsán - a kezdeti javulás ellenére - hétfőn életmentő orvosi beavatkozáson esett át. A műtét jól sikerült, az orvosok tájékoztatása alapján kb. 1 hónap gyógyulási idő és pihenő vár rá

– írta a közösségi oldalán a zenekar. 

Az együttes több koncertet is lemond az előttünk álló időszakban, a fővárosi fellépését pedig decemberre tette át. 

Bízunk Attila mielőbbi felgyógyulásában és visszatérésében, mivel kizárólag vele teljes az Ismerős Arcok közössége és sok fellépés vár ránk az év hátralévő időszakában.
Kérünk benneteket, hogy jókívánságaitokkal, valamint az Ismerős Arcok nagy családjára jellemző határtalan szeretettel segítsétek Attila mielőbbi gyógyulását és visszatérését, valamint a zenekar törekvéseit.

https://zenefuleidnek.blogstar.hu/./pages/zenefuleidnek/contents/blog/84590/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?