Blogolj!

Pély Barna - Blue Heart

Ragnar Volarus

Már január óta meghallgathatjuk Pély Barna kizárólag új dalokat tartalmazó, saját aktuális elképzeléseit tükröző szólólemezét. Az anyag nagyon más mint amit eddig megszokhattunk tőle, de egyáltalán nem nehéz megszokni, mert egészen pazar. És miért most írunk róla? Mert a héten az Orfeumban Budapesten élőben hallhatjuk az anyagot. 

Pély Barna a United sikereivel került mindenki látókörébe és 17 évig ez nem is változott, majd következett 6 év B The First - akikkel 2016-ban a Dal 2016 legjobb 18 dala közé jutottak You told me that you loved me című dalukkal. De emlékezhetünk rá a Megasztárból zsűritagként, később pedig szakmai tanácsadóként, 2007 óta a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének jazz-ének szakvezetője is. Most pedig újabb komoly lépés a Blue Heart című album, mivel ez az első olyan szólólemeze, ami kizárólag új dalokat tartalmaz.

A lemezhez a külföldi és a magyarországi turnékon begyűjtött élmények adtak inspirációt, és ahogy mondta

"Úgy érzem, hogy szólóban azokat az utakat tudom bejárni, amiket zenekarral nem. Gyerekkorom óta zenekarokban zenéltem, így nem volt lehetőségem megtapasztalni például, hogy milyen amikor egyedül kell eldöntenem valamit. Úgy éreztem, ki kell próbálnom, hogy mire vagyok képes egyedül a színpadon. Nyilván a most megjelenő lemeznél segítettek többen a stúdióban.”

A lemez nem egy túlzenélt darab, jó értelemben vett nyers - és tudathasadásos módon mégis lágyabb -, egyszerűbb valójában mutatja be Barnát, akinek korábban angol nyelvű Improvised Destiny névre hallgató munkásságán keresztül megismerhettük bluesos, funkys, dögös oldalát is. Bebével ez utóbbit többször is megmutatta már, és május 10-én az Orfeumban az Uptown Funk című esten újra megmutatja. 

A mostani albumot - amelyre a dalszövegeket Pély Barna és Péterfi-Nagy Évi írta (kivéve a Rózsaszín fekete) - két kislemez vezette fel. Az Első tánc teljesen új hangzást képvisel, az akusztikus és elektronikus zene elemeinek keveredése. 

A másik a Tengernél szintén ezen a vonalon halad, bár Pély Barna ezt is egy szál akusztikus gitáron írta meg. A szövegbe beleszőve azokat a helyeket, ahol járt - és a művészi szabadság mentén pár olyat is, ahol nem -, így egy jópofa "nyaralós-utazós" dal született.

A lemezen található egy közös dal a Punnany Massif "rap-poétájával" Felcser Mátéval, akinek szintén összetéveszthetetlen hangja és rímei igazán pazar pár percet okoznak mindenkinek a Rózsaszín fekete című dalban.

Szintén nagyon erős szám a Lépj tovább!, amely azt üzeni nekünk kiváló hangszereléssel megtoldva, hogy nem érdemes olyan harcokat vívnunk, amelyeket nem vívhatunk meg sikerrel, vagy amelyek nem vezetnek sehova. Sokszor az elengedés és a továbblépés a megoldás, hogy igazán boldog életet tudjunk élni. a kapu a boldogabb élet felé.

A lemez zárásaként három régebbi még United dallal köszön el tőlünk, természetesen teljesen újrahangszerelve, de kimondottan profi módon. 

A zenész amúgy igen mozgalmas hónapokon van túl: januárban és februárban itthon turnézott, márciusban Balin koncertezett, áprilisban pedig kazah-üzbég turnét tudhat maga mögött, melynek záróakkordja április 25-én, a budapesti lemezbemutató lesz az Orfeumban.

„Egyrészről eljátszom az új nagylemez dalait. Amin azért még három régi dalom is helyet kapott. Emellett pár feldolgozással is megbolondítom a műsort. És ezúttal Palkovits Edina, vj varázsol majd különböző animációkat mögöttem a led-falon. Ezt a látványt kifejezetten erre a műsorra raktuk össze. Alig várom, hogy lássátok.”

Címkék: Pély Barna
https://zenefuleidnek.blogstar.hu/./pages/zenefuleidnek/contents/blog/71839/pics/lead_800x600.jpg
Pély Barna
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?