Blogolj!

Michael Jackson lánya felvágta az ereit

Ragnar Volarus

Kórházba szállították Michael Jackson lányát, Paris Jacksont, aki felvágta az ereit – írja a TMZ. Az otthonához kiérkező mentősök ellátták, és kórházba szállították, az információk szerint az állapota stabil, de 72 órán keresztül pszichiátriai megfigyelés alatt tartják.

A TMZ információi szerint Paris Jackson azért kísérelhetett meg öngyilkosságot, mert nagyon felzaklatta az HBO nemrég megjelent négyórás dokumentumfilmje, a Levaing Neverland. A sorozat óriási vihart kavart, hiszen Michael Jackson pedofil kapcsolatairól szól, ugyanakkor konkrétan nem mondja ki a film, hogy a pop királya pedofil lett volna. 

A dokumentumfilm az egész Jackson családot felzaklatta. Paris Jackson korábban végig kiállt az apja mellett, nemrég mégis azt írta Twitteren, hogy nem az ő dolga megvédeni az apját. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki azért, hogy az unokatestvére, Taj Jackson aktívan kiáll apja védelmében.

Paris Jacksonnak sajnos nem ez az első öngyilkossági kísérlete, 2013-ban próbált véget vetni életének, akkor búcsúlevelet is hagyott hátra. Az akkori eset után pszichiátriai kezelésnek vetették alá. 

Nem sokkal a TMZ öngyilkossági kísérletről szóló híre után Paris Jackson Twitter fiókján megjelent egy bejegyzés, amiben hazugnak nevezte a TMZ-t.

A legfrissebb információik szerint Paris Jacksont kiengedték a kórházból, és a saját csapata gondoskodik róla.

https://zenefuleidnek.blogstar.hu/./pages/zenefuleidnek/contents/blog/70310/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?