Blogolj!

Petruska nem koppintott

Dorogi László

Az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda korábbi elnöke szerint nem plágium Petruska András Help Me Out of Here című szerzeménye, ami miatt kizárták A Dalból.

Fotó: Wikipédia

Nagy port kavart az elmúlt napokban Petruska András A Dal című versenyből való kizárása, erről a Blogstaron is beszámoltunk. A súlyos vád szerint az előadó plagizált, vagyis más tollával ékeskedve tört Eurovíziós babérokra a Help Me Out of Here című dalával. Egy friss szakmai vélemény viszont egészen mást állít, mint az, amely alapján a kizárás mellett döntött az MTVA, Victor Máté szerint ugyanis szó sem lehet plágiumról. Hogy miért érdemes Victor Máté véleményét megfontolni? Azért, mert Victor Máté nagyon elismert szaktekintélynek számít Magyarországon szakmai berkeken belül, Erkel Ferenc- és Artisjus-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett zeneszerző, az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda egykori elnöke. Szóval ért egy picikét a zenéhez.

A plágium a popzene mostohatestvére

Nem először fordult elő A Dal című magyar eurovíziós fellépő-kutató műsorban, hogy egy versenyművet plágium gyanúja miatt parkolópályára állítottak. De vajon tényleg lopni akartak a vétkező előadók, vagy simán csak ennyit tud a popzene?

Victor Máté szakvéleményét egyébként az előadó saját Facebook-oldalán tette közzé, ebben pedig azt kifogásolja a zeneszerző, hogy a korábbi szakvélemény bizonyos paraméterek felsorolásával indít, amelyekről egy csokorba foglalva megállapítja az egyezőséget.

„Azon kissé elmosolyodtam, hogy a hangnem és tempó egyezését egyáltalán szóba hozza. Ezeknek a plágiumhoz semmi köze”

– fogalmaz Victor Máté és azt is hozzáteszi, hogy lopni nem csak azonos hangnemben és azonos tempóban lehet más dalból, az is plágiumnak minősül, ha egy adott dalt transzponálva, tehát más hangnembe emelve tesz magáévá egy előadó.

A zeneszerző leszögezi, a hangszerelés karaktere valóban nagyon hasonló a Vampire Weekend számához, a legfeltűnőbb hasonlóság, hogy mindkét dalnak jellegzetes hangszerelési eszköze a bevezetőben bemutatott, majd az ének alatt folytatólagosan zakatoló triolás gitár-figuráció kíséret. Ez a hangszerelési megoldás önmagában nem különleges, nem tekinthető egyedi szerzői leleménynek. Bárki bárhol alkalmazhatja – teszi hozzá Victor Máté.

„Esetünkben viszont – amikor plágiumot bizonyítunk – azon már el kellene időzni kissé, hogy e kísérő figurációkat összehasonlítva találunk-e azonosságot. Hát azon túl, hogy triolás mozgásban vannak és gitár játssza le őket, teljesen más a belső elrendezésük. De ami a legfontosabb: nagyon különböző hangokkal operál a két dal gitár kísérete. A Wampire Weekend minden adott harmóniára két-két hang váltakozását használja, Petruska teljes harmóniai bontásokat játszik. Le kellett volna írni egymás fölé a kettőt és hamar kiderült volna, hogy egyáltalán nem egyeznek.”

Ezután még egy vagon szakmai elemzésben hasonlítja össze a Help Me Out of Here és a Vampire Weekend dalát, amivel nem untatnám a laikus olvasót. Aki kíváncsi rá, elolvashatja a bejegyzésben:

"Hogy a paraméterek „túl nagy számban” megegyeznének, egyáltalán nem igaz! A karakter és a hangulat valóban hasonló, de a felhasznált zenei eszközök túl nagy számban térnek el egymástól ahhoz, hogy meggyőződéssel állítsam: nincs szó plágiumról"

– zárja véleményét Victor Máté. Nos, mi már korábban is megmondtuk. Ezer meg egy ilyen dal lehet világszerte, mégsem valószínű, hogy tudatosan lopkodnának egymástól a zenészek. Csak magunkat tudjuk ismételni: ennyit tud a műfaj.

Címkék: Pop
https://zenefuleidnek.blogstar.hu/./pages/zenefuleidnek/contents/blog/69189/pics/lead_800x600.jpg
Pop
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?