Blogolj!

‘Egy szabad szellem a saját teste fogságában’ - interjú Suzanne Vegával

Csúri András

Suzanne Vega jellegzetes,  lányos, bársonyos orgánumát és a Tom’s Diner-en vagy a Lukán messze túlmutató folk-pop dalait a közönség a nyolcvanas évek óta ismeri és kedveli. Az énekesnőt egyetemi évei óta inspirálta az amerikai írónő, Carson McCullers, akinek életét és munkásságát egyik stúdióalbumán dolgozta fel. Erről a lemezről beszélgettünk, melyben az énekesnő a társadalomkritikus írónő töretlen aktualitásáról és az iránta érzett lelkesedéséről mesélt. 

Az interjú ugyan két éve készült a Lover, Beloved: Songs from an Evening with Carson McCullers album megjelenése után, de érdemes felidézni, hiszen ezen a hétvégén újra hallhatjuk a zseniális énekesnőt. Tavaly volt harminc éve, hogy megjelent a Solitude Standing című album, rajta többek közt a ma már klasszikusnak számító fent említett  Luka és Tom's Diner dalokkal is. Ebből az alkalomból Suzanne Vega világ körüli turnéra indult, és a 31. évben Budapestre is elhozza ezeket a dalokat. 

CsA: - Carson McCullers a műveiben az amerikai déli államok múlt  század közepi értékvilágát veszi kritikus lencse alá. Mi teszi a szemedben ma is oly relevánssá őt, hogy egy egész albumot szenteltél neki?

SV: - A kérdések, amelyek foglalkoztatták, és a nyitottság, amellyel ezekről írt. A nemiséggel kapcsolatos kérdések, a szexuális szabadság vagy az afro-amerikai nők egzisztenciális harca a mai napig aktuális témák. Ha élne, örülne és megdöbbenne, ha a Black-Lives Matter mozgalomról hallana vagy arról, hogy Amerikának 'fekete' elnöke volt. Még nagyobb örömmel fogadná az egyneműek házasságát és a transgender-mozgalmat. Saját magára kétneműként tekintett, egyszerre nőként és férfiként. Így gondolkodott az identitásáról és rendkívül őszinte volt e tekintetben. Mivel haladó szellemiség volt, egyben csalódott is lenne, hogy mindez ilyen sok időt vett igénybe és hogy még mennyi a teendő.

- Az irodalmi munkáin és életrajzán túl hogyan közeledtél McCullers személyiségéhez, hisz nemcsak egyes műveit dolgoztad fel, hanem őt magát is megszemélyesíted az albumon?

- Személyes fényképei és  - még ha furcsán is hangzik - a táncon keresztül. Gyermekkoromban intenzív táncképzésben részesültem – zeneiben ezzel szemben egyáltalán nem (nevet). Úgy közelítettem a projekthez, mintha egy zenés darabot készítenék. McCullers meglehetősen magas testalkatú volt, és a tartásából a képeken világossá válik, hogy ez nagyon boldogtalanná tette. Ezenkívül jól kivehető a stressz és betegségek által generált belső feszültsége, hisz több agyvérzése is volt. Mindezen túl nagyon sajátos mozgás- és beszédkultúrája volt.

- Tehát inkább kívülről közelítettél a személyiséghez?

- Pontosan. Hamar ráéreztem a személyes ritmusára. A képeken, a sajátos modorán és testbeszédén keresztül. Ez megkönnyítette a személyiségéhez vezető utat, anélkül, hogy párhuzamok után kutassak kettőnk életében.

- De azért többször említetted, hogy McCullers élete egyes elemeiben viszontlátod saját tapasztalataidat. Tudnál erre egy példát mondani?

- Nagyon jól tudtam azonosulni például a ‚Magányos vadász a szív’ kislány szereplőjével. Mindig nevetnem kellett, mert úgy éreztem, hogy a New York-i éveimről ír. A szüleim minket is beírattak a testvéreimmel bármely, államilag támogatott művészeti kurzusra, ahol énekelni vagy táncolni lehetett, feltéve, hogy ingyenes ebéd is járt hozzá. De talán McCullers politikai elszántsága a legmeghatározóbb számomra. Bár családja a felső középosztályhoz tartozott, liberális értékrendjük nyílt hangoztatásával  -abban a nagyon konzervatív időszakban-  hamar kívülállókká váltak.

- Voltak olyan karaktervonásai, amellyel egyáltalán nem tudsz azonosulni?

- Igen. Én heteroszexuális vagyok és nagyon is szeretem a férfiakat (nevet). McCullers kapcsolata problematikus volt mind a saját testével, mind a férjével. Úgy gondolom, hogy minden nyíltsága ellenére saját identitásával nem tudott megbarátkozni és szexuális életét kudarcként élte meg. Épp ezért a reményt és hitet egy transzcendens, az emberiség irányában érzett, szeretetben találta meg. Ezt megértem és bizonyos fokig át is érzem. De az élet erotikus oldala számomra mindig is fontos volt, és nem gondolnám, hogy kudarcot vallanék benne (nevet).

- Fogalmazhatunk úgy, hogy bár McCullers egy, a nők számára ismételten nehéz korszakban próbált érvényesülni, a társadalmi megbecsülést mégsem szükségszerűen nőként kereste?

- Pontosan. Ez jelen van a munkásságában is. Gyakran írt a férfiak szemszögéből, és általában szívesen bújt bármilyen szerepbe, amit át akart érezni. Ez a szabadság számára többet jelentett, mint a női identitása. Harcolt az ellen, hogy úgy viselkedjen, amilyennek nem érezte magát. Ezt csodálom benne. Szabad volt a munkáiban és szellemiségében. Az életében nem mindig, de végülis melyikünk mondhatja ezt el magáról.

- Nehéz volt egyszerre mind a fiatal, mind az idősödő Mccullers megtestesítened?

- Mindkét szerepben jól éreztem magam. Bakfisnak koravén, idősebb hölgynek fiatalos volt. Ha kései képeit nézzük, a szemeiben még mindig láthatjuk a lázadó tinédzsert. Ezért inkább kortalan személyiségnek tartom, akit így egyszerűbb volt megtestesíteni.

- Korábban leginkább önállóan komponáltad a dalaidat. Hogy jött létre az együttműködés Duncan Sheik-kel, akivel az album legtöbb dalát közösen szereztétek?

- Duncant az első sikerdala óta, ami már húsz éve volt, ismerem. Ugyanabba a joga-kurzusba járt mint édesanyám, aki azzal kezdett nyaggatni, hogy ‚magaddal kellene vinned a turnédra, olyan tehetséges, helyes és cuki’ (nevet). Magammal vittem és idővel mind emberileg, mind a munkában nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Később komoly sikereket ért el zenés színházi műveivel, ami nyilván segített az albumom elkészítésében is.

- A férjed, Paul L. Mills nemcsak jogász, hanem író is. Bevontad bármilyen formában ebbe a projektbe?

- A kezdetektől. Igazából ő volt a legelső, aki a McCullers dalaimat hallotta. Az egyetemi évek óta ismerjük egymást, akkoriban még a dalszövegeimet is ő gépelte az írógépével (nevet).

- Az album első dalában azt énekled, hogy „Semmi emberi nem idegen számomra“. Az utolsó dalban zárulni látszik a kör „Az emberiség az életem szerelme“-sorban. Fontos üzenet számodra az emberségesség, az emberiesség?

- Igen, nagyon. Bár ezek persze McCullers sorai, de az ember leginkább olyan gondolatokhoz vonzódik, amelyeket maga is oszt. Minden egyes emberi élet számít és segítenünk kell egymásnak. Igen, azt hiszem, számomra ez egy nagyon fontos üzenet.

Címkék: interjú
https://zenefuleidnek.blogstar.hu/./pages/zenefuleidnek/contents/blog/63719/pics/lead_800x600.jpg
interjú
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?