Orbán: nemzeti konzultáció kezdődik
Nemzeti konzultáció kezdődik a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken.
Blogolj!

124 év után húzhatja le a rolót a legendás gitárgyártó

Saját maga ellen indított csődeljárást a Gibson cég, miután az elmúlt időszakban balsikerű elektronikai beruházásai miatt kritikus pénzügyi helyzetbe került.

A legendás hangszergyártónak mintegy 100-500 millió dollárra tehető a tartozása, ebből 100 ezer dollárral más cégeknek tartoznak. A vállalat jelenleg 875 alkalmazottat foglalkoztat és egyelőre megpróbálják újraszervezni a céget, mégpedig úgy, hogy visszatérnek a saját maguk által kijelölt eredeti és sikeres úthoz, a hangszergyártáshoz.

A Gibson céget 1894-ben alapították a country muzsika bölcsőjének számító Nashville-ben, az elmúlt bő egy évszázad alatt több mint 120 millió gitárt adtak el világszerte, évente 170 ezer hangszert értékesítettek a világ 80 országában. Egyesek szerint megjósolható volt a cég csődje, amikor belevágott a házi elektronikai bizniszbe és fejhallgatókat, mikrofonokat, valamint ehhez kapcsolódó különböző tartozékokat kezdett gyártani. 

A Gibson hosszú évtizedekig az amerikai zenei piac egyik legpatinásabb gitárgyártójának számított, zenészlegendák tucatjai keltették életre halhatatlan muzsikáikat Gibson gitárokon, olyan ikonokkal forrt egybe a márkanév, mint B.B. King, Erick Clapton, Jimmy Page, Duane Allman, vagy Slash, Chuck Berry cseresznyepiros ikonikus hangszerét pedig a rock and roll fenegyerek halála után koporsója fedele alatt vele együtt temették el.

A cég nevéhez fűződik a világ első elektromos gitárjának megalkotása is, amit a legendás jazzgitáros, Charlie Christian szólaltatott meg először. A szóbeszéd szerint Eric Clapton a Beatles 'While My Guitar Gently Weeps' című dalának szólóját szintén egy Gibson gitáron játszotta fel, amit George Harrisontól kapott kölcsön.

A kép forrása: CNBC.com

Címkék: Gibson
https://zenefuleidnek.blogstar.hu/./pages/zenefuleidnek/contents/blog/52094/pics/lead_800x600.jpg
Gibson
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?