Blogolj!

Csillag az égben - Avicii

Ragnar Volarus

Ma délután 28 évesen meghalt Tim Bergling, aki Avicii művésznéven az egyik legismertebb dj volt a világon. A svéd lemezlovas és producer halálhírét a környezete is megerősítette. A korábbi lemezlovast április 20-án, pénteken, találták holtan Omán fővárosában, Maszkatban, helyi idő szerint a délutáni órákban. A közlemény ennél több konkrétumot nem árul el.

Fotó: Billboard

Avicii 2016-ban abbahagyta az élő fellépéseket egészségi problémákra hivatkozva. Életformája és túlzott alkoholfogyasztása miatt évek óta súlyos betegségekkel, akut hasnyálmirigy-gyulladással küzdött, de 2014-ben eltávolították az epehólyagját és a vakbelét is.


Tim Bergling (művésznevén Avicii) 1989. szeptember 8.-án született Stockholmban. 18 évesen, 2008-ban bukkant fel az elektronikus zenei iparban, amikor elkészítette a Lazy Jones nevű Commodore 64 videojáték főcímdalának remixét. Ez volt az első szerzeménye, mely a Strike Recordings-nál megjelent, „Lazy Lace” címmel. 2010-ben jelent meg közös munkája John Dahlbäckkal, amely a „Don't Hold Back” címet viselte. Továbbá olyan neves előadókkal dolgozott együtt, mint Dj Tiësto és Sebastian Ingrosso. Még ugyanebben az évben leszerződött az EMI lemezkiadó vállalattal, és megkezdte első világ körüli turnéját, elsősorban észak-amerikai és nyugat-európai állomásokkal.

A ”Bromance” című kislemeze 1. lett a Belga kislemez toplistán, és 16. helyezést ért el hazájában, a svéd toplistán. A nem sokkal később megjelent dalszöveges verzió -mely a ”Seek Bromance” nevet viseli – felért a brit kislemez toplista csúcsára, valamint első lett a Beatport webáruház eladási listáján is. További kislemezei: ”My Feelings for You”, ”Street Dancer”, ”Tweet It”.

2010-ben az elektronikus zenei orientáltságú brit DJ Mag magazin Top 100 lemezlovas szavazásán a 39. helyet szerezte meg. 2011-ben ugyanezen a listán már az előkelő 6. helyen áll 2012-ben pedig a 3. helyre tört fel, amit 2013-ban megtartott.

Kétszer is Grammy-díjra jelölték, 2012-ben David Guetta-val közösen a "Sunshine" című dalért, majd 2013-ban a "Levels"-ért. 

Avicii és Cornard Sewel készítették a Coca Cola ma is ismert zenéjét, a "Taste the Feeling"-et.

https://zenefuleidnek.blogstar.hu/./pages/zenefuleidnek/contents/blog/51552/pics/lead_800x600.jpg
Avicii,Csillag az égben
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?