Blogolj!

Csillag az égben - Babos Gyula is odafent pengeti tovább a húrokat

Ragnar Volarus

68 évesen itt hagyott minket a magyar jazzélet egyik legismertebb gitárosa, Babos Gyula.

Az elképesztő tehetség 1949. június 26-án született Budapesten, gyerekként a hegedűn és a zongorán keresztül ismerkedett a zenével, gitározni 15 éves korától kezdett - ekkor rögtön a Futurama együttesben zenélni is kezdett -, és 1966-ban már első helyezést szerzett a Magyar Rádió jazz versenyén.

Az ismertséget 1970-ben a Kex, majd 1972-től 1974-ig a Rákfogóban,ezt követően két évet Kőszegi Imre zenekarában játszott, első együttesét 1979-ben alapította Szakcsi Lakatos Bélával, Saturnus néven. Istenadta tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy 1977-ben úgy lett a Liszt Ferenc Zeneművészéti Főiskola Jazz Tanszakának tanára, hogy még érettségije sem volt.

1985-ben létrehozta a Babos Trio Plusz-t, amit később a Babos Trio váltott fel, melyben Balázs Elemér dobossal és Egri János nagybőgőssel muzsikált együtt, de a BDSZ Collection tagjaként és zeneszerzőként is aktív volt.

1989-ben jelent meg a Hungaroton kiadásában első lemeze, a Kinn és benn. Egy évvel később az egykori PECSA-ban Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában szórakoztatta a nagyérdeműt, újabb egy esztendő elteltével EMeRTon-díjban részesült. Ezután talán könnyebb lenne felsorolni, hogy kikkel nem lépett fel, mint az ellenkezőjét, hiszen olyan művészek mellet zenélt - vagy ők mellette? - mint Szabó Gábor, Frank Zappa, James Moody, Tony Scott, Zoller Attila és Charles Tolliver.

Következő lemeze, a Sham szintén a Hungarotonnak köszönhetően került kiadásra, és a kor legjobb hazai jazz zenészei gyűltek össze ebből az alkalomból. Egyik legfontosabb lemeze a Victor Baileyt, Terri Lyne Carringtont és Jinda Györgyöt felvonultató Blue Victory című 1994-ben, a Sony Columbia égisze alatt kiadott CD, amelyet Európa 12 országában terjesztettek. Ezután zenekarát immár Babos Quartet néven vitte tovább, amiben Szappanos György, Szakcsi Lakatos Béla és Borlai Gergő játszott, de közben a Take 4-ral is gitározott. 

Alapító tanárként 1996-tól működött közre Kőbányai Zenei Stúdió könnyűzenei szakközépiskola életében, de később alapító tagja és tisztségviselője volt a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületnek.

1998-ban került kiadásra Egyszer volt... címmel harmadik szólólemeze, amelyen olyan zenészek játszottak együtt, mint Bihari Ernő, Borlai Gergő, Dobi Matild, Hárs Viktor, Kunovics Katalin, Lattmann Béla és Oláh Tzumo Árpád. Ezen az albumon Babos Gyula a jazzt, valamint a magyar és cigány folklórt ötvözte saját zenei világával. Ez egyben új zenekara, a Babos Project Romani debütáló lemeze is volt, melynek anyagát az együttes nagy sikerrel mutatta be Európa több országában, Angliában és az izraeli Red Sea Fesztiválon is.

2001-ben a legendás Herbie Mann-nel készített felvételt. A Hetvenöt perc című koncertalbum, a Babos Project Romani második CD-je a kiváló indiai ütőhangszeres, Trilok Gurtu vendégszereplésével készült 2004-ben.

2005-ben új felállásban, és új névvel, Babos Project Special névvel léptek a közönség elé, legújabb lemezüket ebben a felállásban jelentették meg Variáció címmel 2006 őszén. Babos a jazzmuzsikusi és zeneszerzői (filmekhez és rajzfilmekhez is írt zenét) tevékenységén kívül pop- és kortárszenei előadók producere is. A budapesti Tabánban közel harmincezer ember előtt léphetett színpadra Frank Zappával.

Babos Gyula művészi munkásságának elismeréseként a korábban elnyert eMeRTon-díj mellé 2003-ban Szabó Gábor-díjat, 2005-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést, 2008-ban Liszt-díjat kapott.

Ma pedig, 2018. április 13-án, ezen az átkozott napon, türelemmel viselt betegsége után elhunyt. Az MZTSz Kőbányai Zenei Stúdió egy Facebook-posztban tudatta velünk a rossz hírt.


Babos Gyulát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és annak Kőbányai Zenei Stúdiója saját halottjának tekinti. 

https://zenefuleidnek.blogstar.hu/./pages/zenefuleidnek/contents/blog/51205/pics/lead_800x600.jpg
Csillag az égben,Jazz
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?